Labádi Gergely

Bölöni Farkas Sándor Schiller-fordítása

(Über die naive und sentimentalische Dichtung)

A kolozsvári Unitárius Kollégiumnak jelenleg a Román Tudományos Akadémia kolozsvári könyvtárában őrzött anyagai között MsU 1278 számú jelzet alatt található egy többségében Bölöni Farkas Sándor fordításait tartalmazó kéziratgyűjtemény. A kolligátum 71 recto és 104 verso lapjai között található A Naiv és Sentimentális Kőlteményről című Schiller-fordítás. A könyvtár unitárius kéziratait feldolgozó katalógus ezt a munkát nem tünteti föl, helyén az előző (60r–70v), cím- és forrásmegjelölés nélküli, az irodalmi műfajokról szóló tanulmány áll.1

A kötetről

A kötetet feltehetőleg maga Bölöni Farkas Sándor állította össze utólag különböző kézirataiból, félbőr kötésű, mérete 265´220 mm. A kötés miatt, az oldalak belső betűi, szavai gyakran nem olvashatóak. A következő kéziratok találhatók benne:

1. Pauline, munkapéldány javításokkal (1r–29v);

2. Cervantes: Le curieux extravagant, tisztázat (32r–46v);

3. [J. G. Eichhorn:] A Francia Poézis Történetei, munkapéldány Döbrentei javításaival (48r–55v);

4. Kant: A’ Paedagogikárol, a lapok között egy kisebb méretű (200´134 mm) papírdarab, rajta a Döbrentei írta Boileau-bevezető két részlete,2 (56r–59v);

5. [Szerző és cím nélkül] További részletek a francia irodalomról Eichhorn fenti művéből: Meseírók, Idyllium, Tanítóköltemény, Satyra, Episztóla, Elegia, Heroide, Lyrika Poézis (Óda, Hymnus, Enek), Epósz fejezetek Döbrentei javításaival (60r–70v);

6. [F. Schiller:] A Naiv és Sentimentális kőlteményről, a fordítás két csomóra készült, az első a 71r–92v, a papírméret 250´200 mm, 3 centis külső margóval, a másik csomó a 93r–104v, a papír mérete 240´200 mm, 1,5 centis külső margóval, egy kéz írása, barna, néhol kifakult tintával (71r–104v);

7. Vélekedések a’ Gyermek-Nevelésről, munkapéldány Döbrentei Gábor javításaival (105r–136v);

8. [Szerző és cím nélkül:] Német írók művei, rövid felsorolás (137r–138v);

9. [J. G. Eichhorn:] A’ Német Poézis Történetei, az egyes korszakok általános áttekintése, töredékes, nem sorrendben bekötve, valamint néhány műfaj német történetének bemutatása³ Döbrentei Gábor javításaival (139r–155v), közben német írók és költők rövid jellemzése (144r-v);

10. [F. Schiller:] Don Carlos, francia fordítás (156r–239v), közben angol, francia, német híres emberek 1–1 latin mondattal jellemezve (168r–179v);

11. [M. de Staël:] Corinna, munkapéldány javításokkal, töredékes, sok üres lap (240r–396v).

A katalógus 1820 és 1842 közé teszi a fordítások keletkezését – feltehetően Jakab Elek klasszikus Bölöni-tanulmányának hatására⁴ –, jóllehet számos jel utal arra, hogy nagy részük 1820 előtti. Bizonyosan az Erdélyi Muzéum (1814–1818) fennállása alatt készültek a 3., 5. és 9. pont alatt jelzett Eichhorn-átültetések. Erről a munkáról számol be ugyanis Döbrentei 1815. november 10-i levelében Kazinczynak.⁵ A misszilisből kiderül, hogy az Erdélyi Muzéum szerkesztője adta oda Bölöninek „a’ Német Poézis, a’ franczia poézis és Próza történet”-ét fordítani; továbbá, hogy a levél keletkezésének időpontjában a két elsőbb készen van, és Döbrentei már át is nézte őket. A javításokat tartalmazzák a kéziratok. A francia próza története Döbrentei neve alatt jelent meg az Erdélyi Muzéumban,⁶ a német poézis történeteit pedig meg akarta jelentetni.⁷

Bölöni azonban nemcsak fordításokkal segítette a folyóirat munkáját – Csetri Lajos neki tulajdonítja még a Muzéum IX. kötetében található A német dráma történetei fordítását⁸ –, hanem mások munkáinak tisztázásával is. Erről tanúskodik például a kötet 4. számmal jelölt kézirata. Kantnak A’ Paedagogikáról című munkáját Kis Sámuel mezőcsávási református lelkész fordította le, Döbrentei ki is akarta adni.⁹ A szerkesztő szavait tehát e másolat is alátámasztja. Szintén az Erdélyi Muzéum részére készült a Vélekedések a’ Gyermek-Nevelésről című töredékben fennmaradt másolat, melyet Döbrentei is átnézett, kijavított.

A kötet végén található Corinne-töredék – Jakab Elek tanúsága szerint – 1819–1821 között készült, ma ismert első említése 1821-ből való,¹⁰ de ezt a munkát is bizonnyal befejezte 1823-ra, ekkor ugyanis már a nyomtatásra szánt tisztázat készen van.¹¹

A kéziratról

Keletkezési ideje

A kéziratok keletkezési idejének meghatározása egyúttal lehetőséget kínál, hogy meghatározzuk A Naiv és Sentimentális Kőlteményről című fordítás keletkezésének lehetséges időpontját is. A következő érvek alapján az 1810-es évek második felét jelölhejtük ki:

A kéziratos kötet nagy része, valamint a tanulmány közvetlen környezetében található fordítások ekkor keletkeztek.

A kötet több szövegébe belejavított Döbrentei, aki csupán az Erdélyi Muzéum szerkesztése idején foglalkoz(hat)ott az érintett művekkel, Erdélyt pedig 1820. november 9-én elhagyta (1818–1820 között egyre rövidülnek kolozsvári tartózkodásai), így a Kolozsvárt töltött időszakra jellemző szoros munkakapcsolatot jelentő „életközösség”, alkotó társaskör (cénacle) megszűnt.¹²

Két nem közvetlen érvet is figyelembe lehet venni (mint terminus post quem). Az 1810-es évek irodalmi gondolkodását alapvetően befolyásolta Schiller érintett műve, számos forrás tanúskodik termékeny áthasonításáról, míg a megelőző évtizedben, jóllehet ismerete bizonyítható, nem meghatározó hatású. A másik érv, hogy 1810 után Magyarországon is könnyebben lehetett hozzájutni a tanulmányhoz, mint korábban. Ekkor jelent meg ugyanis Anton Dollnál Bécsben Schiller összes műve 18 kötetben.¹³ Ez a kiadás az általam használt magyarországi és erdélyi könyvtárakban gyakran több példányban is megvolt, Bölöninek is ez a kiadás volt meg,¹⁴ míg a korábbi kiadások csak elvétve kerültek, bukkantak föl.

Lehetséges fordítói

A fordító személyének meghatározásakor csak látszólag van egyszerű dolgunk. Tény, hogy a szöveg Bölöni kézírásában maradt fenn. Ez azonban nem bizonyítja egyértelműen, hogy ő is készítette, hiszen a kötetben található pedagógiai írások sem az ő művei. Tovább növeli a kételyt, hogy a fordítás elvileg már amiatt sem maradhatott volna titok – amennyiben Bölöni készíti –, mert ismert volt Schiller iránti rajongása,¹⁵ maguk a kortársak (Kölcsey mellett) benne is egy „magyar Schiller”-t láttak kifejlhetni. Mégsem maradt fenn semmilyen utalás a fordítás meglétéről.

Ha a kézirat valóban az 1810-es években készült, akkor az Erdélyi Muzéum köréből Bölöni mellett más is szóba jöhet mint lehetséges fordító. Elsőként maga Döbrentei, kinek az 1810-es években kelt leveleiben szembetűnő az Über naive und sentimentalische Dichtung hatása: „A’ könnyű vagy nehéz írás az Iró lelke karakterétől függ.” – válaszolja egy Kazinczy által felvetett problémára – „Schiller nem tudott olly könnyen könnyűl [!] írni, mint nehezet, a’ hol Hochsinn van, Göthe, naiv, csupa természet. Boldog a’ ki mind a’ kettőt elérheti, de az ritka.”¹⁶ Egy évvel később Berzsenyi jellemzésében szintén a tanulmány nyomai láthatók: „Berzsenyi Menschenscheu? Az a’ szomorú sorsok van a’ sentimentalis Poétáknak, hogy a’ mig mások elragadtatnak munkájik tüzétől, ők magok passive vagynak. Az ő fainan font pdervusaikra [!] nagy vigyázat kell. — Ugy volt Schiller, úgy többek.”¹⁷ De még három évvel később is, két tanítványa, Kelemen és Bölöni Farkas bemutatásakor ismét a naiv és szentimentális tipológiájához nyúl: „Bölöni Schilleri heves, indúlatos, mérész makacssággal az Ideálokig veszélyezve verekedő tűz; a’ gyermek Kelemen csendes, szelíden hevülni látszó, ’s még is magas, még is melegítő Gőthei lélek.”¹⁸

Azonban a kézirat elég nagy terjedelmű és jelentőségű ahhoz, semhogy Döbrentei legalább egy utalást ne tett volna rá valamelyik levelében – Kazinczyhoz hasonlóan ő is előszeretettel dokumentálta, hogy mit csinál, ráadásul gondoskodott is arról, hogy lehetőleg fennmaradjanak ezek a dokumentumok.

Hasonló meggondolásból elvethető az is, hogy esetleg valaki más juttatta el a kéziratot Bölönihez tisztázás céljából, mivel ez egyúttal azt is jelentené, hogy az Erdélyi Muzéumba szánta az illető a fordítást, aminek szintén lenne valami nyoma Döbrentei kiterjedt levelezésében. (Jellemző, hogy 1816-ban, amikor Kazinczy e Schiller-tanulmányra hivatkozik, nem említi, hogy tudna egy elkészült vagy készülő fordításról.) Mindazonáltal teljesen nem lehet elvetni ezt a lehetőséget sem, mivel az MsU 785/E jelzet alatt található „Könyvek Kiadásárol való Jegyzés” alapján Bölöni ismeretségi köre érdeklődött Schiller kisebb prózai művei iránt is. Sajnos csak az 1818. december 1-e utáni kölcsönzési napló maradt fönn, de ez alapján szóba jöhet Szacsvai Zsigmond, Mikó [György]¹⁹ (1819.), Koch [Imre] (1824.), egy pontosabban nem azonosítható Sternthal (1825.) és Körmöczi [József] is (1826.) Közülük „Koch Ur” a két kötetbe kötött prózai munkák második kötetét kölcsönözte, amelyben az érintett tanulmány található.²⁰

Azonban a konkrét utalás hiányában is valószínűsíthető Bölöni szerzősége. Közvetetten bizonyítja ezt, hogy ő a rávonatkozó anyag nagy részét megsemmisítette,²¹ ami esetleg magyarázatul szolgál – figyelembe véve visszahúzódó természetét is –, hogy miért nincs egyetlen utalás sem e fordítás elkészültére. A külső érvek mellett azonban a kézirat jellegzetességei is valószínűsítik Bölöni szerzőségét:

A kézirat az íráskép alapján egyhuzamban készült. A lapok sűrűn teleírtak, ezért más nem tud belejavítani, tehát a kézirat nem szerkesztői példány. A kézirat javításai (áthúzások, betoldások) a leírással egy időben készültek, mialatt az eredeti szöveg is a leíró előtt állt. Erre utal például a 71r. oldalon található javítás: „Ha egy csinált virágnak a természetességet a leg <nagyobb tökélettel>²² tökéletesebb csalatással meglehetne adni…”. Az eredetiben ugyanis ez áll: „Könnte man einer gemachten Blume den Schein der Natur mit der vollkommensten Täuschung geben…”.

Ugyanígy a 71v. oldalon található következő javítás is túlmutat egy puszta másolási hibán: „s ezen sentimentális ízlés <kor> egyetemisége időkorúnkban, melly{et} kivált bizonyos írások <érzékeny útazások> megjelenése ot{a} érzékeny útazásokba…”. A német szöveg ugyanis a következő: „und die Allgemeinheit dieses sentimentalischen Geschmacks zu unsern Zeiten, welcher sich, besonders seit der Erscheinung gewisser schriften, in empfindsamen Reisen…”. Ráadásul ez utóbbi esetben a Bölöni birtokában lévő kiadásban a besonders és a seit között van az oldalváltás, ami egy rövid pillanatra befolyásolhatja a mondat szerkezetének helyes értelmezését.

A 75v. oldalon az egyik mondatban áthúzza a Rosszainak kifejezést és fölé írja az alkalmatlanságainak-ot: „a cultura minden <Rosszainak> alkalmatlanságainak szabad Resignatioval kell alája vetned magad”. Az eredetiben itt az Übeln áll. A módosítást tehát a német szöveg nem indokolja. A mondat folytatása azonban magyarázatot ad: „csak a Roszra panaszkodj”. Itt Schillernél a Böse található. A fordító tehát ahogy haladt tovább a szövegben, úgy javította a mondat korábbi részletét, elkerülendő egy ismétlést. Ezt a magyarázatot erősíti az is, hogy az Übel-t egyébként Rosz-nak fordítja (89v. kétszer is).

A fordításban végig a szatíra szóalakot használja a fordító. Az e kötetben található német irodalomtörténeti áttekintésben Bölöni szintén szatíraként adja vissza a német Satyrét, amit Döbrentei ott következetesen gunyolásra javított. Hasonlóképp az idylliumot pásztori dalra, az éneket pedig dalra javította. E másik két példa is Döbrentei ellen (és Bölöni mellett) szól, mivel a Schiller-tanulmányban mind a „Lied”-et, mind a „Gesang”-ot énekként adja vissza a fordító (l. 77r., 83r., 94v.), a dalt pedig soha nem használja a műfaj jelöléseként, még az idill esetében sem. A tanulmány elején a német „Idylle”-t idylliumként (76r., 83r.), később idyllként (83v., 89r., 89v., 91r. stb.), a „Hirten-, Schäferidylle”-t pedig pásztori idyllként (90r., 90v.) adja vissza.

A felhozott érvek leginkább következtetések, azonban elegendőek ahhoz, hogy újabb adatok felbukkanásáig Bölönit tartsuk a tanulmány fordítójának.

A fordításról

Schiller tanulmányának két kidolgozása ismert. Az első a Horenben jelent meg 1795–1796-ban. Az átdolgozás pedig 1800-ban, a kisebb prózai írások második kötetében. A későbbi kiadások rendszerint a második változatot követik. A Bölöni tulajdonában lévő bécsi kiadás a tartalomjegyzék szerint az érintett tanulmányt a Horenből közli, de már az időpont hibás megadása is jelzi (Aus den Horen. 1797) – amit szövegváltozatok összevetése ugyancsak igazol –, hogy nem az első változat jelent meg.

Schiller tanulmányát nem fordította le teljesen Bölöni. Legszembetűnőbb változtatás, hogy a lábjegyzetek közül egyedül az idézett versek lelőhelyére vonatkozó rövid utalásokat hagyta meg. Azok a hosszabb jegyzetek viszont, amelyekben Schiller pontosítja egyes állításait, Kantot idézi igazolásul vagy éppen vitázik valakivel, kimaradtak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egyszerűen tudomást sem vett volna róluk.

A 71r. oldalon található harmadik bekezdés egyik mondatához egy magyarázatnak kellene járulni („…annak felfedezése, hogy ez utánnozás, a szóban lévő érzést egészen elenyésztetné”), amelyben a főszövegben soroltakhoz hasonló további példák sorakoznak. Itt Schiller Az ítélőerő kritikájá-nak Das Kapitel vom intellektuellen Interesse am Schönen című fejezetére hivatkozik. Majd így folytatódik a magyar szöveg: „Láttuk tehát, hogy ezen interessze a természet iránt…” (uo.) A német szövegben az „ezen interessze” kifejezés helyett a „diese Art des Wohlgefallens” áll. A kanti terminológiában gondolkodva a behelyettesítés természetes. Kézenfekvő volna feltételezni, hogy Bölöni itt egyszerűen a lábjegyzet utalását vitte föl, az azonban a tudatosság mellett szól, hogy ennek révén egyszerűbb alak került a főszövegbe, mégpedig helyesen, mivel nemcsak magát a Wohlgefallen-t cserélte ki az interesszével, hanem a teljes diese Art des Wohlgefallens kifejezést. (Verseghy 1820-ban készült mesterszókönyve is – Schmid Kant-szótárának²³ fordítása – az adnotus [tetszés, Wohlgefallen] és az adnotus rationis [észtetszés, Interesse] címszavak alatt hozza e fogalompárt.)

A következő példa szintén a lábjegyzetek kezelésére vonatkozik: a tanulmány 87r. oldalán Schiller egyetért azzal, hogy Németországban immár „ki gunyolni kezdték” az érzékenykedés és pityergés műveit, bár a közönségnek a „tréfás, szívetlen lelketlen szatíra iránt (Blumauer)” mutatott hajlandósága jelzi, hogy ez nem tiszta alapról származik. Bölöni zárójeles közbevetése egy hosszabb lábjegyzet összefoglalása:

Man soll zwar gewissen Lesern ihr dürftiges Vergnügen nicht verkümmern, und was geht es zuletzt die Kritik an, wenn es Leute gibt, die sich an dem schmutzigen Witz des Herrn Blumauer erbauen und erlustigen können. Aber die Kunstrichter wenigstens sollten sich enthalten, mit einer gewissen Achtung von Produkten zu sprechen, deren Existenz dem guten Geschmack billig ein Geheimnis bleiben sollte. Zwar ist weder Talent noch Laune darin zu verkennen, aber desto mehr ist zu beklagen, daß beides nicht mehr gereiniget ist. Ich sage nichts von unsern deutschen Komödien; die Dichter malen die Zeit, in der sie leben.

Bölöni a lábjegyzetből kiemelte a leglényegesebb információt, hogy t.i. Blumauer írta azokat a „tréfás, szívetlen lelketlen szatírá”-kat, a többit viszont, mely nem tesz hozzá semmi újat, elhagyja.

A többi lábjegyzet azonban nem járt ilyen „szerencsésen”. Ennek magyarázata részben az lehet, hogy Schiller jegyzetei gyakran igencsak hosszúra sikeredtek; figyelmen kívül hagyásuk következménye viszont az, hogy az eredeti tanulmány értelmezése szempontjából jónéhány fontos kiegészítés nem került bele a fordításba. A 79v. oldalon viszont azzal, hogy kimaradt egy lábjegyzet, a Schiller-tanulmány romantikus történetfelfogás szerinti elemzését teszi lehetővé:

Es ist vielleicht nicht überflüssig zu erinnern, daß, wenn hier die neue Dichter den alten entgegensetzt werden, nicht sowohl der Unterschied der Zeit als der Unterschied der Manier zu verstehen ist. Wir haben auch in neuern, ja sogar in neuesten Zeiten naive Dichtungen in alle Klassen, wenngleich nicht mehr ganz reiner Art, und unter den alten lateinischen, ja selbst griechieschen Dichtern fehlt es nicht an sentimentalischen. Nicht nur in demselben Dichter, auch in demselben Werke trifft man häufig beide Gattungen vereinigt an; wie z. B. in »Werthers Leiden«, und dergleichen Produkte werden immer den größern Effekt machen.

A fordítás értékelésekor figyelembe kell venni azonban azt is, hogy Bölöni megpróbálta visszaadni a német eredeti fogalmi nyelvezetét: ügyelt arra, hogy a kulcsfogalmakat lehetőleg ugyanúgy fordítsa, még akkor is, ha közülök igen sokat latinul volt kénytelen visszaadni (gleichgültig – adiaphora, gleichgültig; Begriff – conceptus, megfogat; Aufgabe – probléma). Emiatt többször kiteszi az eredeti kifejezést is: „A valóságos (virkliche) természetet t.i; de ettöl a valo (vahre) természetet, melly a naív költemény subjectuma, nem <sz> lehet elég gondosan megkülömbeztetni.” (93r.)

Bölöni bátran használt nyelvújítási szavakat is, mint éldelem [genießen – Genuß] (pl. 85v., 91v.), vagy egyaránylat, fontarány [Gleichgewicht] (76r., 91v.). Ugyanígy újítás az egyetemiség [Allgemeinheit] (71v.) és a rémzet [Ahnung, nem adparentia] (102r.). A bonyál [steckeln, a szótárban einwickeln] pedig a TESz-ben jelölt 1840-nél korábbi előfordulás.

A fordítói teljesítmény értékelésekor azonban meg kell azt is jegyezni, hogy gyakran döcögnek a mondatok, mert a fordító híven tartja magát a német szöveghez, nem ritkán még a szavak rendjén és a vonzatokon is alig változtat. Hasonlóképp a szöveg érthetőségét veszélyezteti, hogy (talán a fordítás kidolgozatlansága miatt is) egyes helyeken Bölöni pont az ellenkezőjét írta le, mint amit kellett volna. Így nála legérzékenyebbek van (71v.), a német szövegben viszont a Gefühllosesten áll. A 73r. oldalon pedig: „Kinevetjük ötet, de még sem becsüljük errte.” mondat adja vissza a következő német eredetitt: „Wir lachen ihn aus, aber können uns doch nicht erwehren, ihn deswegen hochzuschätzen.”

A szöveggondozásról

A kéziratot egyik kolozsvári kutatóutamon találtam 1998-ban. Az első átiratot róla megegyezésünk alapján Szabó Levente készítette. Az első néhány oldal azután az általa készített változatban jelent meg a szerkesztésében megjelent Magyar romantika című kiadványban.²⁴ Az átiratot Szabó Levente rendelkezésemre bocsátotta, amit ezúton is köszönök. Ezt egy újabb kutatóút alkalmával összevetettem a Kolozsváron található eredetivel, és elkészítettem a szöveg kritikai igényű sajtó alá rendezését.²⁵ Olvasatom lényeges pontokban tér el az övétől.

Szabó	Labádi	Schiller
érzelmünk s értésünk^26	értelmünk s ízlésünk	unsern Verstand oder Geschmack
térállások, a merő […] iránt	sétálások a mezö […] iránt	für Spaziergänge, für das Land
bizonyos írások megjelenése	bizonyos írások megjelenése ot{a}	seit der Erscheinung gewisser Schriften
Az érzelem s ész ezen ellenkező ítélete	Az értelem s ész ezen ellenkező ítélete	Widerspruch zwischen dem Urteile der Vernunft und des Verstandes

A fordítás jelentőségéről

Schiller tanulmányát immár több évtizede felhasználja a magyar irodalomtörténet-írás a korszak kutatásában.²⁷ Az utóbbi időben azonban a Berzsenyi- és Kölcsey-kutatás mellett általánosabb jelentőségre tett szert mind az irodalmi érzékenység,²⁸ mind a felvilágosodás és a reformkor (1772–1848) egészének²⁹ értelmezésében. A kutatásoknak természetszerűleg új lökést adhat e fordítás, mivel a Schiller-recepció eddig elsősorban a versek és a drámák magyar utóéletét vizsgálta.³⁰

A schilleri tipológia revelatív hatását Magyarországon lényegében csak az 1810-es évektől lehet nyomon követni, jóllehet korábbról is vannak olyan adatok, amelyek arra utalnak, hogy magyar literátorok is ismerik a munkát. Kazinczy 1802. februári levelében Nagy Gábortól több könyvet kér kölcsön, köztük „Schillers pros. Werke III. Tom.”, amelyet az a följegyzés szerint 1802. március 4-én el is küldött neki.³¹ Ez ugyan még csak a kiadás ismeretét bizonyítja, de másfél évvel későbbi levelében arról tudósítja Kazinczy Nagyot, hogy küldi vissza „A’ Schiller 2dik darabját”, amelyben a tanulmány megjelent.³² Schiller tanulmányának felhasználásáról (legalábbis annak kísérletéről) tanúskodik Kis János 1808. decemberi levele. Ebben küldi el beszámolóját Kazinczynak a Magyar Tárház tervezetéről: „Elöljáró besől: „Elöljáró besmentet kellene fordítani és az első darab homlokára azon czim alatt: Elől beszéd gyanánt nyomtattatni, a’ mellybe Schiller über Naive und Sentimentale Dichtkunst [!] azt fejtegeti, mi a’ költés előzménye.”³³ Végül azonban mégsem Lakos javaslatát fogadja el Kis János – az ő szavait idézi Kazinczynak – mivel a széphalmi mester válaszlevelében mást javasolt:³⁴

A’ mi kedves Lakosunk igen szép tanácsot ad az Előszóra nézve. (Én Schillernek azt a’ munkáját az ő Thaliájából ismerem.³⁵ […]). – De ámbár szép a’ tanács, én nem javaslom elfogadását. Schillernek az a’ munkája nem egészen illik Előszóúl olly munka elébe, mellynek tárgya minden, nem csak poezis.

Hiába vannak szórványos utalások az értekezés ismeretére az 1810-es évek előttről – ha Lakos, a katona forgatta, feltehetően az irodalom iránt érdeklődők közül többen is ismerték –, mégsem jelenti, hogy az irodalomértés kategóriájává vált volna. Jelentős hatással csak 1810 után számolhatunk. Ennek oka részint az a korábban már ismertetett adat, hogy Bécsben ekkor jelent meg Schiller műveinek kiadása, amely igen elterjedt volt Magyarországon, részben pedig az, hogy addigra eljutottak hozzánk is azok az esztétikai kompendiumok, amelyek már hasonítják Schiller elméletét. Jellemző ebből a szempontból, hogy Szemere Pál 1809. március 9-i levelében hosszan idézi Eberhard esztétikáját, amely egyértelműen az Über naive und sentimentalische Dichtung hatása alatt áll. Szemerét befolyásolta még a pesti esztétika tanszéken oktató Schedius is, aki 1809-ben Engel mellett „leginkább Schiller irásait” ajánlotta.³⁶ Szemerének Kazinczyhoz írt 1810. április 27-i levele pedig igazolja, hogy megfogadta az ajánlást: Berzsenyit (és Daykát) már ekkor szentimentális költőnek tartotta.³⁷

A hatás aztán továbbgyűrűzik, az 1810 körül még inkább franciás műveltségű Kölcsey az ő ösztönzésére ismerkedik meg behatóbban a német kultúrával.³⁸ A Döbrenteivel való levélváltás idején pedig már egyértelműen kimutatható nála Schiller esztétikai nézeteinek hatása.³⁹ Erdélyben nevelősködő levelezőpartnere is, amint a korább közölt idézetek bizonyítják, jól tudja kezelni a naiv és szentimentális tipológiáját.

Kazinczy számára is – jóllehet egyértelműen ismerte 1810 előtt is a naiv és szentimentális költészetről szóló tanulmányt – jelentőséget csak 1816-ban nyert Schiller műve. Ekkor szerzi be (talán újra) Dessewffy József révén „Schillers kleine Schriften”-jét.⁴⁰ Ebben az évben már idéz is Horváth Endréhez írt levelében A naiv és szentimentális költészetről-ből.⁴¹ 1817-ben pedig felkapja Szemere egyik passzusát, aki az Erdélyi levelek első két változatának összevetése után írja Kazinczynak: „a tónban mint van ott a sentimentál és naiv összveolvasztva!”⁴² Kazinczy még aznap beszámol e lelkes véleményről Kis Jánosnak és Döbrenteinek. Utóbbinak egy magyarázó közbevetéssel bővítve: „(Schillernek apró írásaiban eggy Dissertatio magyarázza e’ két szót.)”⁴³

Nem célom részletesen elemezni a schilleri tipológia elterjedését és használatát, ezért e helyütt mellőzöm az 1810-es évek még számbajöhető nagy jelentőségű tanulmányait, vitáját.⁴⁴ Elég arra felhívni a figyelmet, hogy már az 1810-es évek második felében a romantika felől kezdik értelmezni, azaz történetfilozófiai keretbe ültetik az ellentétpárt. Legjobb példa erre Teleki József 1818-ban megjelent értekezése A régi és az új költés különbségeiről.⁴⁵ (A különbség persze eleinte árnyalatnyi, ezért is hihette Berzsenyi, hogy Kölcsey rosszul kivonatolta Schillert.⁴⁶)

Bölöni Farkas fordításának jelentőségét talán éppen az adja, hogy egyrészt megragadhatóvá teszi a filozófiai igényű fogalmi nyelv magyarításának lehetőségeit, s ezzel szoros összefüggésben megfigyelhetővé válnak egy később is nagyhatású kritikai kategória⁴⁷ beépülését kísérő problémák.

Jegyzetek

1 The Manuscripts of the Unitarian College of Cluj/Kolozsvár in the Library of Academy in Cluj-Napoca, I–II., compiled by Elemér Lakó, Szeged, 1997. (Manuscripts)

2 Erdélyi Muzéum VII. füzet, 21–79, az idézetek: 28, 29.

3 Geschichte der Litteratur von ihrem Anfang bis auf die neuesten Zeiten von J. G. EICHHORN, Band I–VI, Göttingen bey Vandenhoek und Ruprecht, 1805–1811. (A 3., 5. és 9. sz. fordítások a IV. könyv egy-egy fejezetét tartalmazzák.)

4 Manuscripts, I., 263.; JAKAB Elek, Bölöni Farkas Sándor és kora, in Keresztény Magvető, V. kötet (1870), 4. füzet, 241–334. Jakab az 1820 [1819] előtti időszakot az eredeti művek idejének nevezi, utána (1819–1832) következik a fordítások ideje.

5 Döbrentei Gábor Kazinczy Ferencnek, 1815. november 15., in Kazinczy Ferenc összes művei. Harmadik osztály. Levelek, I–XXI. kötet. s.a.r. Váczy János, Budapest, 1890–1911, XIII., 3043. sz. (KazLev)

6 DÖBRENTEI Gábor, A Francia Nyelv kimívelése’ történetei, s Prozaikusi Munkájinak meg-vizsgálása, in Erdélyi Muzéum, V. kötet, Pest, 1816., 3–69. A rendelkezésre álló adatok alapján nem kizárt, hogy ő fordította, hiszen a III. kötetben az ő neve alatt jelent meg a német prózára vonatkozó részlet: DÖBRENTEI Gábor, A német próza történetei, in Erdélyi Muzéum, III. kötet, Pest, 1815., 46–94.

7 Döbrentei Gábor, Előbeszéd, in Erdélyi Muzéum, X. kötet, Pest, 1818., 5–15.

8 CSETRI Lajos, Egység vagy különbözőség? Nyelv- és irodalomszemlélet a magya irodalmi nyelvújítás korszakában, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1990, 315. (Csetri, 1990.)

9 Döbrentei Gábor, Előbeszéd, in Erdélyi Muzéum, X. kötet, Pest, 1818., 5–15.

10 Döbrentei Gábor Bölöni Farkas Sándornak, 1821. augusztus 20., in JANCSÓ Elemér, Döbrentei Gábor kiadatlan levelei Bölöni Farkas Sándorhoz, in Keresztény Magvető, 1943/2, 86–95; 1943/3, 131–137; 1943/4–5, 192–207; 1944/1, 37–49; 1944/2, 90–103.

11 Lásd JAKAB id. művét. A többi kézirat keletkezéséről nincsenek információim.

12 Lásd CSETRI, 1990, 297.

13 Friedrich SCHILLERS sämmtliche Werke, Anton Doll, Wien, 1810. Az Über naive und sentimentalische Dichtung című tanulmány az összkiadás 18. kötetében a Kleinere prosaische Schriften, Viertel Theil 123–250. oldalán jelent meg.

14 Lásd MsU 785. A kötet jelenleg a Kolozsvári Akadémiai Könyvtárban U 57177 jelzet alatt található.

15 Bölöni Farkas Sándor Kazinczy Ferencnek, 1815. november 6., in KazLev. XIII., 3035. sz.

16 Döbrentei Gábor Kazinczy Ferencnek, 1812. május 28., in KazLev. XI., 2236. sz.

17 Döbrentei Gábor Kazinczy Ferencnek, 1813. szeptember 13., in KazLev. XI., 2515. sz.

18 Döbrentei Gábor Kazinczy Ferencnek, 1816. április 8., in KazLev. XIV., 2236. sz.

19 A szögletes [ ] zárójel itt azt jelzi, hogy nem biztos a kiegészítés.

20 A többieknél nem mindig állapítható meg, melyik kötetet kölcsönözték.

21 Lásd JAKAB id. művét.

22 Csúcsos < > zárójel jelöli a kézirat javításait; { } között javítom a kézirat sérülései miatt általam kikövetkeztett betűket.

23 [VERSEGHY Ferenc] Lexicon Terminorum Technicorum azaz Tudományos Mesterszókönyv, Buda, 1826, 12–13.; C. Chr. E. SCHMID, Wörterbuch zum leichtern Gebrauch der Kantischen Schriften, Jena, 1795.; Lásd még GÁLDI László, A magyar szótárirodalom a felvilágosodás korában és a reformkorban, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1957, 366–377.; továbbá: HORVÁTH Constantin, Az „Egyházi értekezések és tudósítások” története. Verseghy Ferenc és Horváth János levelezése, Veszprém, 1937.

24 Magyar romantika. I. Teória és kritikai praxis, vál., bev., jegyz. SZABÓ Levente, Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2000, 51–54.

25 Megjelenése a közeljövőben várható.

26 A példákat Szabó kiadásából hozom.

27 SZAUDER József, Géniusz száll… = Uő., A romantika útján, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1961. (Szauder, 1961.); CSETRI Lajos, Nem sokaság hanem lélek. Berzsenyi-tanulmányok, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1986. (Csetri, 1986.)

28 Debreczeni Attila, Csokonai az újrakezdések költője, Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 1993.; Debreczeni Attila, Az érzékenység eszmetörténeti vonatkozásai a XVIII. század végének magyar irodalmában, in Folytonosság vagy fordulat?, Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 1996.; Debreczeni Attila, „Érzékenység” és „érzékeny irodalom”, in It, 1999/1, 12–29.

29 Richard ACZEL, National Charakter and European Identity in Hungarian Literature 1772–1848, Nemzetközi Hungarológiai Központ, Budapest, 1996.

30 Általános áttekintés, további szakirodalommal a versekre és a drámákra helyezve a hangsúlyt: Fried István, A magyar neoklasszicizmus válaszútjai (Szempontok a magyar Schiller-recepció kérdéséhez), in It, 1987–1988/3, 71–79.

31 Kazinczy Ferenc Nagy Gáborhoz, 1802. február 28., in KazLev. II., 511. sz.

32 Kazinczy Ferenc Nagy Gáborhoz, 1803. szeptember 15., in KazLev. III., 619. sz.

33 Kis János Kazinczy Ferencnek, 1808. december 17., in KazLev. VI., 1386. sz.

34 Kazinczy Ferenc Kis Jánosnak, 1808. december 30., in KazLev. VI., 1392. sz.

35 Kazinczyt bizonyára emlékezete csalta meg. A (Neue) Thalia 1795-ben megszűnt. Ugyanebben az évben indult viszont a Horen, amelyben a tanulmány több részletben megjelent.

36 Szemere Pál Kazinczy Ferencnek, 1809. március 9., in Szemerei Szemere Pál munkái, szerk. Szvorényi József, Budapest, Franklin-Társulat, III. kötet, 8–9. Utal rá Fenyő István, Az irodalom respublikájáért, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1976, 51. (Fenyő, 1976.)

37 Szemere Pál Kazinczy Ferencnek, 1810. április 27., in KazLev. VII., 1726. sz.

38 Erre Waldapfel hívta fel a figyelmet: Waldapfel József, Berzsenyi megítéltetésének történetéhez, in ItK, 1936, 348–358., 446–456. Az adott helyen Szemere 1810. április 27-i levelére hivatkozik.

39 SZAUDER, 1961, 224–247, kül. 234–235.; Csetri, 1990, 228–239.

40 Kazinczy Ferenc Dessewffy Józsefnek, 1816. január 6., in KazLev. XIII., 3038. sz. Dessewffy egy hónappal későbbi levele tudósít arról, hogy teljesítette a kérést: Dessewffy József Kazinczy Ferencnek, 1816. február 13., in KazLev. XIII., 3130. sz.

41 Kazinczy Ferenc Horváth Endrének, 1816, június 8–9., in KazLev. XIV., 3228. sz.

42 Szemere Pál Kazinczy Ferencnek, 1817. május 6., in SZEMERE, id. mű, 159.

43 Kazinczy Ferenc Döbrentei Gábornak, 1817. május 6., in KazLev. XV., 3426. sz.

44 Az egyik legalaposabb elemzés: CSETRI Lajos, Berzsenyi vitái Kölcsey recenziójával = ItK, 1983/5, 463–481. (CSETRI, 1983.) Lásd még CSETRI, 1986, 337–354, 376–390.; CSETRI, 1990, 332–361.; SZAUDER, 1961, 224–247.; FENYŐ, 1976, 219–288. alapvető írásait.

45 T[ELEKI]. J[ózsef]., A régi és az új költés különbségeiről, in Tudományos Gyűjtemény, 1818, II., 48–73.

46 Berzsenyi és Kölcsey vitája kapcsán Csetri elemezte a jelenséget: CSETRI, 1983.

47 A 19. század közepe kritikáinak schilleri hátteréről: MILBACHER Róbert, „…földben állasz mély gyököddel…”. A magyar irodalmi népiesség genezisének akkulturációs metódusa és pórias hagyományának vázlata, Osiris, Budapest, 2000, 35–39.