Kovács István

Aki előttünk járt: Mikó Imre (1911-1977)

Immár 26 éve múlt március 21-én, hogy sajnálatosan fiatalon, 66 évesen elhunyt Mikó Imre, egyházunk főgondnoka, államjogi szakíró, politikus, nyelvtanár, író és műfordító. Bánffyhunyadon született. Erdély Széchenyijéhez, gróf Mikó Imréhez csak névrokonság fűzte, születésüket egy évszázad választotta el. Mikó Imre elődei Bölönből származtak a kincses városba, Kolozsvárra, ahol negyedik elődje, Mikó Sámuel – amint sírkövén is olvasható – Bölöni Farkas Sándor tanítója volt.

Elemi és középiskolai tanulmányait a kolozsvári Unitárius Kollégiumban végezte, ahol – a felsőbb osztályokban – a Kriza Önképzőkör lelkes és tevékeny tagja, nyolcadikos korában pedig elnöke volt. Ő ébresztette rá diáktársait a romániaiság tudatára, figyelmeztetve az erdélyi hagyományok ápolására. Néhányan hatottak rá tanárai közül is, Gál Kelemenről például portrét írt. A család mellett az iskola is feltétlen szerepet játszott hagyományőrző és liberális szellemével arcéle kialakításában. Érettségi után, 1928-ban iratkozott be a kolozsvári (román királyi) I. Ferdinánd Egyetem jogi fakultására, és ezzel egyidejűleg az Unitárius Teológiai Akadémiára is, ahol két évet hallgatott le. Balázs Ferenc – az írótárs és barát – oldalán bekapcsolódott az unitárius ifjúsági mozgalomba is. 1936-ban, 25 éves korában az egyházi Főtanács tagjának választották; ilyen fiatal főtanácsi tagról nem tud egyháztörténelmünk. 1934-ben jogi doktorátust szerzett. Tizenkilenc évesen írta meg Az erdélyi falu és a nemzetiségi kérdés című, 1932-ben Kolozsváron kiadott első kötetét. Két évet töltött Párizsban ösztöndíjasként a nemzetközi jogot tanulmányozva. Tapasztalatait és élményeit az 1935-ben megjelent Erdélytől Európáig című tanulmányában örökítette meg. Hazatérve Kolozsvárra ügyvédi irodát nyitott. A bécsi döntés után az Erdélyi Párt országgyűlési képviselője és vezetőségi tagjaként feljárt Budapestre. Alig pár hónappal a bécsi döntés után készült el, talán túl gyorsan is, a gyengeségektől és hiányosságoktól sem mentes, de ma is alapvető munkának számító Huszonkét évvel. – Az erdélyi magyarság politikai története 1918. december 1-től 1940. augusztus 30-ig – (A „Studium” Kiadása, Budapest, 1941.) Nagy jelentősége egy egész korszak áttekintésében és a politikai események tárgyilagos ismertetésében rejlik. Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika című munkája 1944-ben jelent meg Kolozsváron. Nagy vesztesége az egész magyarságnak, hogy 1944 után Mikó Imre politikai karrierje nem folytatódhatott; valószínű, hogy nagyra hivatott államférfit vesztettünk el benne. A háború vége felé, 1944 őszén orosz hadifogságba esett, az Azovi-tenger melletti kikötővárosba, Taganrogba, Csehov szülővárosába került, ahonnan csak 1948-ban térhetett haza. Orosz nyelv- és irodalomból tanári képesítést szerzett, majd egykori iskolájában kapott tanári katedrát, de az 1956-os magyar forradalom leverését követő megtorlás, mint annyi más erdélyi értelmiségit, őt is elérte: kitették a tanügyből. Alkalmi munkákból élt; tizenkét éven át volt munkás a megyei könyvterjesztő vállalatnál, majd üzleti alkalmazott, könyvárus az Egyetem utcai kis könyvesboltban...

A politikai helyzet viszonylagos és átmeneti enyhültével, a 60-as években újra kezdte közírói tevékenységét. Közéleti szolgálatával párhuzamosan tevékenykedett egyházi téren is. 1964-től rövid megszakítással (1969–1972) az egyház főgondnoki tisztségét töltötte be. Mint főgondnok és főtanácsi tag értékes munkásságot fejtett ki az egyház megtartása és megújítása érdekében. Tevékeny részt vett az egyház alapításának 400. évfordulója alkalmával 1968-ban tartott – nemzetközi visszhangú – ünnepi zsinat előkészítésében. Szerepet játszott a Keresztény Magvető 1971-es újraindításában is. (Ugyanitt megemlíthető, hogy 1957-ben – a 400 éves alapítási évforduló előkészítésében – segítségére volt a Brassai név felvételében, iskolánk vezetőségének ő biztosította a dokumentációt.)

1969-ben az Írószövetség tagjául választja. Ebben az időszakban írta, illetve jelentette meg Bölöni Farkas Sándor (Észak Amerika-utazónk) életregényét, A bércre esett fa címmel (Ifjúsági Kiadó, Bukarest, 1969.), melyet az Orbán Balázs nyomdokain címen – Beke Györggyel és Fodor Sándorral közösen – közreadott kötet (Irod. Kiadó, Bukarest, 1969.) követett, majd a valóságos népkönyvvé lett – Dávid Gyulával közösen írt – Petőfi Erdélyben. (Kriterion, Bukarest, 1972.) A szépirodalmi sikerig jutott Mikó Imre szerénységére vall, s egyben eredendő közügyi elkötelezettségét igazolja egy sajátos műfaj teremtése, amikor Az utolsó erdélyi polihisztor cím alatt – nagymonográfia vagy regény helyett – filológus gonddal összegyűjtött és kiválogatott száz dokumentumot és történetet közöl Brassai Sámuelről (Kriterion, 1971.)

1970-től nyugdíjazásáig (1975) a Kriterion Könyvkiadó lektora, és nevét hordozza a rendkívül népszerű Téka-sorozat, amelynek kezdeményezője és szerkesztője volt. Műfordítói munkássága is jelentős. Francia, német, orosz és román szerzők írásait ültette át magyarra. Hatalmas műveltsége, lenyűgöző tudása és intelligenciája imponáló szerénységgel párosult. A közössége sorsáért mindenkor felelősséget érző írástudó / értelmiségi szolgálatkészsége jellemezte, amikor „az előttünk járók” példaértékű életének állított emléket könyveivel. Ez jellemezte a különböző folyóiratokban, újságokban közölt írásait, cikkeit, sőt recenzióit is. Mert saját bevallása szerint: Nem restellek kevésbé rangos műfajban írni, el egészen a könyvrecenzióig. Így lettek a Keresztény Magvetőben, A Hétben vagy a Korunkban megjelent írásai is maradandó élményt jelentők az olvasók számára.

A néhai barát és írótárs, az unitárius lelkész Balázs Ferenc rövid és küzdelmes pályájának avatott ismerőjeként, a fiatalon elhunyt mészkői lelkész kiadatlan jegyzeteinek, leveleinek birtokában kezdett hozzá a Balázs Ferenc-i életmű megismertetéséhez, közkinccsé tételéhez. Mindenekelőtt a Bejárom a kerek világot (újra-) kiadásánál „bábáskodott”. Az ateista-kommunista diktatúra cenzorai tízezer szóval csonkították meg az eredeti művet. (Valaki megszámolta!) Mikó Imre nemcsak összeállította a kötet jegyzetanyagát, de terjedelmes bevezető tanulmányt is írt a kötet elejére: A világjáró Balázs Ferenc címen. (Kriterion, 1975.) „Rög és nagyvilág” címmel, Balázs Ferenc életének megírásához is hozzáfogott. Szerette volna magát a Balázs Ferenc-i életet is megörökíteni „az előttünk járók” világló példájának sorában. Lírai monográfiának tervezte. Sajnos, amikor kihullott kezéből a toll, egy megírt fejezeten túl csak a mű épületéhez összegyűjtött anyagot hagyhatta örökségül... (A munkát Kicsi Antal irodalomtörténész folytatta, majd – korai elhunytát követően – Horváth Sz. István fejezte be. A monográfia – Balázs Ferenc címen – 1983-ban jelent meg a Kriterion Könyvkiadó gondozásában.)

Még életében napvilágot látott könyve, az Akik előttem jártak (Kriterion, 1976.) Az Ajánlásban így vall a kötetről: „Azok közül, akik előttem jártak, azokat választottam ki, akik nemcsak előttem jártak, hanem akiknek igyekeztem is a nyomukba lépni.”

Mikó Imre utolsó könyve – A csendes Petőfi utca – önéletrajzi fogantatású, befejezetlen mű. A posztumusz kötet (Dacia Könyvkiadó. Kolozsvár, 1978.) „helye”, méltatói szerint: műfajilag az emlékírás, a művelődéstörténet és a szociológia határán van. Tény, hogy Mikó Imre mintegy hatvan évet élt a kolozsvári „csendes” Petőfi utca 17. számú házában. Itt, a családi háznál – a ma már csak néhai Petőfi utcában – hangzott el fölötte 1977. március 29-én, dr. Kovács Lajos unitárius püspök – személyében egyházunk 40. főgondnokát (1964-1968 és 1975-1977 között) is búcsúztató – gyászbeszéde. A méltatás szerint: „Azt kívánta, hogy itt, ennek a hajléknak az udvarán búcsúzzunk tőle, ahol szülei, elődei, azok, akik „előtte jártak”, tanították őt a láthatatlan élet áldott valóságaira: az istenhitre, a múlt értékeinek megbecsülésére, a szülőföld rajongó szeretetére, [...] életet építő, felelősségteljes, fáradhatatlan, önzetlen tevékenységre. [...] De egyházunk is benne egyik leghűségesebb tagját, nagytekintélyű és általánosan tisztelt vezetőjét veszítette el. [...] Egyszóval köszönjük, hogy: erős szívű volt, mintha látta volna a láthatatlant.«

Igen, úgy élt, „mintha látta volna a láthatatlant.” – EMLÉKE LEGYEN ÁLDOTT!

Elhangzott a 2003. június 26-án tartott könyvbemutatón az Unitárius Egyház Dávid Ferenc dísztermében.