Andrew M. Hill

Miért tartoznak többel az unitáriusok Kálvin Jánosnak, mint Szervét Mihálynak?

Gyermekkorom egy részét a Mersey folyó partján töltöttem Liverpoolban. A Wallasey negyed unitárius templomában, üvegfedelű tartó alatt, egy ősrégi angol nyelvű biblia díszelgett: a Genfi Biblia[1], amelyet először Genfben fordítottak le és adtak ki Tudor Mária királynő katolikus restaurációja elől menekülő brit protestánsok. Egyikük John Knox skót reformátor volt, aki világosan megfogalmazta egyik anabaptisták ellen írott kiáltványában azt, amit most a mi mai konferenciánkról is gondolt volna:

„Szervét förtelmes istenkáromló volt, és ti az ő igazolói vagytok; ennél fogva ti is istenkáromlók vagytok, éppolyan utálatosak, mint ő volt.”[2]

Biztos vagyok abban, hogy Knox Szervét-ellenérzéseit az sem enyhítette volna, ha meghallja, hogy mai előadásomban kijelentem: az unitáriusok és az unitárius univerzalisták lényegében kevesebbel tartoznak Szervétnek, mint barátjának és mentorának, Kálvin Jánosnak. E kijelentésem unitárius környezetben mindenkoron nagyfokú provokálásként hangzana, sőt a mai alkalommal egyenesen istenkáromlásnak tűnhet! Mielőtt azonban ezzel a hallgatóság egyetértene, hadd osszam meg azt, hogy mit nem jelentek ki ezáltal, azután hadd említsek meg egy-két jellegzetességet arról, ahogyan mi az unitárius történetírást végezzük.

Előszöris azt szeretném világossá tenni, hogy nem próbálom Kálvint kimenteni a Szervét halálában vállalt részességéből. Barbár cselekedet volt, ami azzal sem védhető, hogy a 16. századra általában jellemző volt az afféle barbárság. Azt sem szeretném sejtetni, hogy Szervét Mihály esete jelentéktelen volt a vallásszabadságért folyó harcban. Ehelyett Castellióval vallom, „az emberölés sohasem jelentheti egy hitelv megvédését: csakis egy ember megölését.”[3] Másrészt azonban ki kell mondanom, hogy egy közelgő apokalipszis érzetével élő Szervét sem volt a szelídség ragyogó példája, hiszen Kálvint „értéktelen és szégyentelen kígyófajzatnak” nevezte.[4]

Abban nem kételkedem, hogy Szervét a klasszikus és korabeli nyelvekben jártas reneszánsz ember volt, aki a tizenhatodik századi orvosudomány, asztronómia és földrajz találkozási pontjánál kimagaslóan állta meg helyét. Mintegy zárójelben jegyzem meg, hogy a skót nemzet tekintetében teljességgel téves ismeretekkel rendelkezett: „Temperamentumuk elhamarkodott, bosszúállásra hajlamos és vad. Hangulatukban barátságtalanok, lenéznek minden más halandót”[5] – írta.

Azt is elismerem, hogy Szervét elméletei a szentháromságról, vagy pere és kegyetlen halála széleskörű spekulációk tárházává lett. Némely kutatók azonban egyetértenek abban, hogy Szervét antitrinitárius felfogása eltérő volt a Dávid Ferenc, Socinus és a későbbi unitáriusok által vallott nézetektől. Jerome Friedman például eképpen összegzi e különbséget: „Rendszerében nem volt hely az ember-Jézusról szóló elméletnek, aki képtelen volt az embert istenivé tenni, hiszen ő maga sem volt isten. Ezért, amíg az unitarizmus az istenséget Krisztustól elválasztva levőnek azonosította, addig Szervét az istenséget úgy fogta fel, hogy Krisztust kivetkőztette emberségéből, s a megmaradt isteni jelleget az Atyának rendelte alá.”[6] Következésképpen – Friedman szerint – Szervét nem volt unitárius.[7]

Másodsorban két dolgot mondanék arról, miként látjuk mi unitáriusok a történelmet. Először is különbséget kell tennünk az unitárius eszmék története és az unitáriusok története között. Jeremy Goring az unitárius eszmék terjedését úgy jellemzi, mint jószándékú fertőzést, amely Kelet-Európában tört ki a 16. században és később kiterjedt Angliára és Amerikára is.[8] Fő példaként erre Wilbur Az unitarizmus története című könyve első kötetének azon fejezeteit hozza, amelyek Szervéttel, e fertőzés fő forrásával foglalkoznak. Kétségkívül unitárius eszmetörténeti adalék ez, de néha, így például Erdélyben, egy unitárius ember történetévé is lesz.

Amikor Wilbur a könyvében a Nagy-Britanniát és Amerikát taglaló részekhez ér, a legkorábbi unitárius gyülekezeteket úgy állítja be, mint amelyek eltérnek attól a fő történeti ágtól, amelyet mi ma követünk.[9] Jóllehet épp ez a korai állapot – a tulajdonképpeni unitáriussá levés előtti állapot – az, amelyik lerakta vallásos milyenségünk alapjait: istentiszteletünk formáit és szervezettségünk kezdeteit.

Másodszor, mivel unitárius történelmünk oly sokféle, azt elkerülhetetlenül ízekre szedett részekben ragadjuk meg: vagy csak egy-egy ország unitarizmusának történetét vagy jelentős személyiségek – mint Szervét, Dávid Ferenc, Priestley és Emerson – életútját, vagy a nagy unitárius folyam különleges mellékfolyóit: az anabaptista vonalat Lengyelországban, a baptista kapcsolatot Angliában, vagy az univerzalizmust, transzcendentalizmust, humanizmust, feminizmust és pogány vallásosságot az Egyesült Államokban. Mindezek sok-sok energiát és életerőt adtak a fő unitárius ágnak, de nem azonosak vele. Honnan ered tehát az unitárius folyam, és merre folyik? Oszlassunk szét néhány téves elképzelést.

A katolikus kereszténységből eredne? Egy pár unitárius csoportosulás valószínüleg igen, például a Deutsche Katholizismus[10] csoport az 1840-es években a német szabadelvű vallási mozgalomba ivódott bele. A fülöp-szigetekbeli Iglesia Filipina Independiente[11] a 20. század elején, és a cseh The Czechoslovak Church[12] az 1920-as években, bár eleinte unitárius irányba mozdult ki, visszafordult a hagyományosabb kereszténységhez. Norbert Chapek, a Cseh Unitáriusok Vallásos Egyesületének alapítója katolikusnak született, de unitáriussá a baptizmus útján lett.[13] Ma a fülöp-szigetekbeli Unitárius Univerzalista Egyház[14] és egy pár „zöldfülű” csoportosulás Spanyolországban, valamint Közép- és Dél-Amerikában tartozik a nemzetközi unitárius közösséghez, de ezek csak a fő ág katolikus hátterű mellékágai.

Az anglikán kereszténységet mindig is „háborgatták” unitárius kezdeményezések. Wilbur két teljes fejezetet áldoz nekik[15] könyvében. Volt, hogy anglikán szakadárok – mint pl. Theophilus Lindsey Angliában – a fő unitárius ágat is meghatározták; de csak egyetlen anglikán templom és egyházközség, a bostoni King’s Chapel tért át anglikánból unitáriussá, s az is egyedi körülmények között.[16]

Mi a helyzet a lutheránus kereszténységhez fűző szálakkal? Az unitarizmus szálait Erdélybe a lutheránusok vezették. Dávid Ferenc egykoron lutheránus püspök volt, de a Krisztus úrvacsorában való valóságos jelenléte feletti hitvita az erdélyi magyarokat Kálvin hatása alá vonta.[17] A lutheránus kegyesség hatással volt George de Benneville-re és a korai univerzalizmusra is.[18] A mai németországi unitarizmus gyökere is elszigetelt szabadelvű gyülekezetekbe nyúlik vissza.[19] A szakadár-lutheránus gyülekezetek azonban azok lettek, amelyek az észak-amerikai prérik izlandi és norvég etnikumú unitárius közösségekbe torkolltak.[20]

A keresztény egyház főbb történelmi ágai közül tehát a protestáns református kereszténység maradt mint a svájci reformáció eredménye, és főként a genfi és kálvini ekkleziológiai reformok örököse, amelyet az unitarizmus fő ágának forrásaként nevezhetek meg.

Az unitarizmus tartozása a reformátusság felé a legegyértelműbbé az erdélyi és a lengyelországi unitárius egyház vizsgálatakor válik. Mindkettő a helyi református egyházszervezet megoszlása útján jött létre.[21] A külső megjelenés alapján Erdélyben még ma is nehezen lehet különbséget tenni az unitárius és református egyháziság között. Lelkészeik egyforma fekete palástot viselnek, testületeikben és zsinatukban egyformán oszlik meg a hatalom a világi és lelkészi képviselet között, és mindkettőben a legfőbb tisztséget a püspök tölti be. Ha a Kisebb Református Egyház Lengyelországban szervezett unitárius egyházként maradt volna fent, valószínűleg ott is fellelhetők lennének ilyenszerű hasonlóságok.

Angliában, Walesben és Amerikában kissé bonyolultabb a helyzet, mert az angol egyházi reformáció csak részleges volt, és az unitarizmus irányába mutató hitelvi fejlődések csak jóval később jelentkeztek. Akik a genfi modell mintájára további reformokat akartak végrehajtani – például a puritánok –, kénytelenek voltak tovább agitálni. Egy csoport első nemzedéki puritán aztán ezt a próbálkozást megunta és kivándorolt Amerikába; itt Új-Angliában a genfi szervezet hasonlóságára megalakítottak egy ún. isteni gyülekezetet, a törvény által megerősített joggal, jórészt városi egyházközségek sorából. Az Egyesült Államok legrégibb unitárius gyülekezetei Massachussetts államban jöttek létre, az 1648-ban kiadott The Cambridge Platform című törvény[22] alapján.

A régi Angliában a puritánok egy másik csoportja továbbra is az anglikán egyházon belüli reformokkal próbálkozott. E küzdelem az angol polgárháború idején hágott tetőfokára, amikor az új parlament az egyházreformok megvizsgálására is ülést tartott. Ennek egy fennmaradt emléke a Westminsteri Hitvallás, az angol nyelvű kálvinizmus klasszikus alapirata. Az angol köztársaság azonban rövid életűnek bizonyult, a brit monarchiát visszaállították, Anglia és Wales püspökségeit megerősítették. Kétezer puritán lelkészt kizártak az anglikán egyházból, akik kénytelenek voltak svájci típusú berendezkedéssel próbálkozni, természetesen sokkal barátságtalanabb körülmények közt, mint amerikai sorstársaik. E kizárt puritán lelkészek köré olyan szakadár egyházközségek tömörültek, amelyek egy évszázaddal később az első angliai unitárius közösségekké lettek.

Látható tehát, hogy az unitarizmus fő ágai Lengyelországban, Erdélyben, Angliában és Amerikában a genfi forráshoz vezethetők vissza: a svájci reformációhoz és a keresztény protestantizmus református vonalához. E svájci reformáció legjellegzetesebb vonása az volt, hogy az istentisztelet középpontjába Isten igéjét állította. Még ma is, amikor Frederick Hosmer egyik énekéből kölcsönzött kifejezésével élve „az ige kiteljesedik”[23], hogy magába foglalja a költészetet, zenét táncot és más művészeteket, az unitárius univerzalista gyakorlat inkább prédikáló, mintsem szentségi alapokon áll.

A prédikálás központisága abban is lemérhető, ahogy az unitárius istentisztelet mint stílusforma a katolikus misét nyitó igeliturgiából fejlődött ki. Angliában is hasonló módon épült be az anglikán reggeli és esti imádság az unitárius istentiszteleti rendbe.[24] Még az énekeskönyveink is eredetileg kiterjedt metrikus zsoltárok voltak. Csak a zsoltárok, a bibliai énekek voltak azok, amelyeket a genfi mérce énekként elfogadott, a leghíresebb gyűjtemény e tekintetben a The Old Hundredth[25] (A régi századik).

A prédikálás-központú istentisztelet fontossága jól látszik a régi unitárius templomok és gyülekezeti házak építészetén is. A reformáció előtt épült templomok református újrarendezése – nyugatra néző szószékkel szembeni padok a rövidebb szentélyben, keletre néző szószékkel szembeni padok a hosszhajóban – még a kétszáz évvel később épült kolozsvári unitárius templom stílusán is jól látszik.[26] Máshol – a szószék és a padok az ige legjobb megértésére rendezkedvén be – a rövidebb szentély teljesen eltűnt; az úrasztala is veszített jelentőségéből, vagy csak szükség szerint jelent meg. Erdély, Anglia, Írország és Új-Anglia mértékletes és óvatosan díszített korai templomait világosan követhető fejlődési vonal köti össze Frank Lloyd Wright meglepően modernista templomaival az Illinois állambeli Wisconsinban és Oak Parkban.[27]

A protestáns református kereszténység egy másik sajátossága egyház-értelmezése volt: a társadalommal együtt létező egyházé, és nem az attól különváltté (mint az anabaptisták értelmezésében). Ahogy a polgári hatalomnak felelőssége van az emberi testek jólétét illetően, úgy az egyháznak felelőssége van az emberi lelkek tekintetében. Még amikor az unitáriusok szakadár módon, többnyire szervezetlenül voltak jelen egy-egy társadalomban, a társadalmi felelősség akkor is alapvetően meghatározta létezésüket. Ennek megélésére hadd hozzak fel három példát.

Először: e közösségi tudat a forrása az átfogó, mindent felölelő és befogadó unitárius egyházképnek. Ahogy Channing írta, „a szektásodás szellemét, mintha pokolból való lenne, kerülnünk kell.”[28] Az unitáriusoknak csak a biblia és a Legfőbb Létező Egy megvallása elegendő közös alap volt a teljes kereszténység felölelésére. Később pedig annak vallására is eljutottak, hogy csak a Legfőbb Létező is elegendő azonosság minden hitfelfogás számára.[29]

Másodszor: a gondolatmenet, mely szerint az állam és az egyház ugyanazt a célközönséget szolgálja, megmagyarázza, miért tekintik az unitáriusok szolgáltatásaikat – például a szertartásokat – mindenki, és nemcsak a megváltottak számára elérhetőnek. Új-Angliában az unitarizmus elterjedéséhez részben éppen az a visszahatás járult hozzá, amely ezt az örökséget vissza próbálta fojtani, és az egyházi előnyöket csak a tagok számára akarta elérhetővé tenni.

A gyakorlatban az unitáriusok az úrvacsora kiszolgáltatásának ama református értelmezését vették át, amely szerint az csak különleges alkalmakkor szolgálandó ki. Az angol nyelvterületeken, ahol az unitarizmus emelkedése és a sákrámentum-ellenesség gyakran együtt járt, e „különlegességből” nemegyszer „soha” lett.[30]

A keresztelés kérdése összetettebb. Némelyik unitárius elmélet már az elején eltekintett tőle. Mások – például Dávid Ferenc, a rakowiak, az unitárius baptisták Angliában és sok amerikai univerzalista – az anabaptisták vagy a bibliai szövegek befolyása alatt a keresztelést felnőttek számára tartották fenn, hiszen a hit is a felnőttek dolga, mondták. Az unitárius főág azonban, bár belső értelmezése a körülményektől függően változhatott, általában véve az ősi gyakorlatot folytatta, közösségi szertartás formájában, a gyermek születését követően.[31]

Egy nagyszerű kortárs példa az unitárius szolgáltatások egyediségére a házasságkötés értelmezéséből mutatkozik meg. Amíg más egyházak a nem-egyháztagok vagy elváltak vagy azonos neműek házasságkötési kérelmét elutasítják, addig az unitáriusok ezt megengedik, mert a társadalmi jólétet fontosabbnak tartják a belső egyházi tisztaságnál.

Harmadszor: az egyház és állam azonos célrétegének református elve szolgált alapul a rendkívül termékeny unitárius hozzájáruláshoz a társadalomszolgálat, az emberi jólét és a politikai szerepvállalás területén is. Amellett, hogy a személyes hitfelfogás megélését segíti elő, a vallás az oktatás, egészségügy, szociális munka és más közösségi tényező alapja is. Több mint érdekes, hogy az oktatási lehetőségek jelentős tényezőként merültek fel az erdélyi unitáriusok jelenében is. Amint Rezi Elek is rámutatott egy 2001-ben Oxfordban tartott ICUU-szimpóziumon, „az erdélyi unitáriusok oktatást értékelő magatartására jellemző, hogy egy új iskola építése mindig fontosabb volt egy új templom építésénél.”[32] Ez jó kálvinizmus!

A protestáns református kereszténység igeközpontúságának egy másik alapvető megjelenülése az újra felfedezett régi szövegek eredeti használatában mutatkozik meg: a szükségben, hogy az eredeti nyelvükön értsék meg azokat, és az erőfeszítésben, hogy azokat a nemzeti nyelvekre lefordítsák. Mindezek eredményeképpen pontosabb bibliafordítások születtek, a héber és görög, valamint más bibliai kultúrákba pedig átfogó bepillantást lehetett vetni. Bizony reneszánsz humanista törekvések voltak ezek; az utat a protestánsok, de a katolikusok számára is Erasmus mutatta görög nyelvű újtestamentumának kiadásával, amelyből kihagyta a jól ismert verset: „Mert hárman vannak, akik bizonyságot tesznek: az Atya, az Ige és a Szentlélek; és ez a három egy.”[33]

Éppen a református protestáns kereszténység komoly bibliakritikája és exegézise volt az oka annak, hogy a korai unitarizmus szentháromság-ellenes nézeteit rendezett bibliai érvekkel támasztotta alá. Az angliai unitáriusok még a maguk Javított Újszövetségét is kiadták.[34] Ez a biblikus igény azonban azt is jelentette, hogy felmerült a klasszikus nyelvekben jártas lelkészek képzésének szüksége, s azoké az intézményeké is, ahol e nyelveket el lehetett sajátítani. 1569 végéig az unitáriusok átvették a kolozsvári református iskolát.[35] Rakow híres, bár rövid életű teológiai akadémiája 1602-ben alakult meg.[36] A Harvard Főiskolát a massachussettsi Cambridge-ben 1638-ban éppen a lelkészképzés céljával alapították. 1689 után pedig az angliai egyetemekről kitiltott szakadárok a genfi mintára saját akadémiákat hoztak létre[37]; az oxfordi Harris Manchester College éppen egy ilyen szakadár intézmény jogörököse. Egykori rektora, James Martineau írta: „Az ész a végső fellebbezés helye, a legfelső bíró, amelynek még az Írást is alá kell vetni.”[38]

Az unitáriusok tisztelete a racionalista emberi értelem, a régi bibliai szövegek nyelvtani és formai kritikája, a képzett papság és általában az oktatás iránt egyenes vonalon tehát a genfi teológiai akadémiára vezethető vissza, amelyet Kálvin János alapított, s amelynek első rektorává a szerencsétlenül járt Castelliót nevezte ki.

A következőkben a teológia területére kell rátérnem, hogy elmondhassam: a közvéleménnyel ellentétben a kettős predestináció tana nem volt Kálvin János teológiájának alaptétele, hanem csak utódainak elferdítése révén lett azzá. Kálvin számára az alaptétel az volt, hogy mindent – még az eleve elrendeltség tanát is – alá kell rendelni Isten dicsőségének. Ami azonban ennél is fontosabb, hogy az Isten dicsőségének való alárendelés következménye lett Kálvinnak a teljes emberi romlottságról szóló hittétele, s ami abból következett: az ember önerőből való megigazulási képtelensége. A Kálvint követő években ez a teológiai tételsor a következő visszahatással járt:

Egy holland lelkész, Jacobus Arminius azzal protestált, hogy a kegyelem egyszerre visszautasítható és elnyerhető, tehát az ember önnön megváltásának munkása lehet.[39] Hasonló ellenérvek a brit szigeteken és Észak-Amerikában is kibontakoztak. Ezeket az arminiánus tiltakozásokat a Református Protestáns Hitvallás aláírási kötelezettségének elterjesztésével próbálták ellensúlyozni. Az aláírási kötelezettség pedig szintén tiltakozó szervezkedéseket indított el, a református egyházakon belüli alá-nem-író csoportok létrejöttével.

A legkorábbi alá-nem-író szervezet a Holland Remonstráns Egyház lett 1619-ben, amelyet egy évszázaddal később a Salter’s Hall-i hitvita következtében megoszlott angliai szakadárok követtek.[40] 1725-ben Írországban az alá-nem-író lelkészek saját presbitériumba (mai szóval egyházszervezetbe) tömörültek, sőt az aláírási kényszert magában Genfben is eltörölték. Az enciklopédisták ténylegesen addig merészkedtek, hogy Genfet szociniánus városnak kezdték nevezni.[41] A 19. század korai éveinek Le Réveil (Ébredés) nevű mozgalma és a huszadik század krízis-teológiájának minden próbálkozása sem volt elegendő ahhoz, hogy megállítsa az európai református egyházak szabadelvű irányainak lendületét.

Az angol nyelvű unitarizmus történetének vizsgálatakor az világlik ki, hogy a kálvinista emberi megromlottság elleni arminiánus tiltakozás jóval nagyobb jelentőségű volt, mint például a szentháromsági istenképpel szembeni megmozdulások.[42] A trinitarizmus elsősorban nem azért veszítette el jelentőségét, mert teológiailag könnyen megkérdőjelezhető, hanem mert a szentháromsági eszme nagyban hiányolja a szentírási alapokat, és a bibliai igazságok fontosságban gyakran a hittételek elé sorolódnak. „A biblia szerinti tétel az igaz!” – hangzott a Salter’s Hallban összegyűlt többségi alá-nem-írók lelkesedése Londonban, Európa délnyugati részein pedig – például Spanyolországban – a háromság sokat csikorgatott tétel volt a zsidók és mórok megtérítésében; Szervét érdeklődése a téma iránt innen is érthető tehát. Erdélyben pedig, ahol a mohamedán ottománok állandóan a kapuk előtt döngettek, Isten háromsági jellege sokkal jelentőségteljesebb lett.[43]

Az új angol nyelvű unitárius és univerzalista hullám azt a csöppet sem könnyű ódiumot vállalta fel, hogy szembeszállt a hiperkálvinista megújulási mozgalom képviselőivel. James Relly, aki korábban George Whitfield követője volt, egyenesen azt állította, hogy ha minden ember bűnben fogantatott is Ádám miatt, ugyanők meg is váltattak Krisztus által.[44] John Murray is egyetértett vele, és az Egyesült Államokba ment, hogy ezt ki is prédikálja. A kálvinistának nevelkedett angol unitárius, Joseph Priestley pedig úgy állította be a kérdést, hogy végsősoron mindenki eleve a mennyek országára van elrendelve. Priestley ebben az amerikai univerzalista, Elhanan Winchester eszmetársa lett[45]. Egy újkori amerikai kutató felfogásukat tömören így értelmezte: „feljavított kálvinizmus.”[46]

William Ellery Channing, az ellenkező lelkű unitárius viszont túlságosan merevnek, gépiesnek és kiszámíthatónak látta Priestley és az univerzalisták nézetét. Számára a kálvinizmus igazi gondja az erkölcs hiánya volt, és az, hogy ellentmond a legalapvetőbb jóra és igazságra való emberi törekvéseknek. „Mi azt hisszük, hogy Isten végtelenül jóságos, szerető és jóakaratú – mondta 1819-ben az Unitárius kereszténység című missziós beszédében –: jóságos kedvében és cselekedetében, jóságos nemcsak a kevesekhez, hanem mindenkihez, jóságos minden egyénhez és az egész rendszerhez is.”[47]

Channing unitarizmusa tűzként terjedt Amerikában, Britanniában és Európában. Összegyűjtött műveit Angliában 1843-ban adták ki, Franciaországban a 19. század közepén, Németországban 1850-ben, Magyarországon pedig 1870 és 1881 között.[48] Sőt, Channing egy értekezése hozta ki Hajom Kissor Singhet és a khasi unitáriusokat is a walesi kálvinizmus sötétjéből az unitarizmus fényére.[49] Megjegyzem, hogy Channingnél elsősorban nem unitarizmusa volt lenyűgöző, hanem a minden ember vele született értékét és méltóságát kimondó alapelve.

Hugh Trevor-Roper arra világított rá, hogy a kálvinizmus tulajdonképpen egy „homályos eltérés” egy szélesebb arminiánus-szociniánus főágtól, amelynek világos eredete, folyamatos hagyománya és régebbi származása van, mint a kálvinizmusnak.[50] Még ha így van is, Európa, Amerika és Ázsia szervezett unitarizmusa mint eme református „eltérés” javításai, mégiscsak e középkori katolicizmust megreformáló genfi reformátori örökségből és kultúrából nőtt ki. És még ha már régóta el is határoltuk magunkat Kálvin teológiájának legrosszabb hatásától, annak helyettesítő elméletei megmaradtak, és ennek az örökségnek több más jellemvonása is a helyén maradt.

Itt van tehát összefoglalásként egy összehasonlítás arról, amit az unitáriusok és univerzalisták Szervéttől vettek át, és arról, amit a Kálvin örökségének tartott protestáns református kereszténységtől örököltek.

Szervét öröksége: Isten, mint szentháromság természete és a köztük levő kapcsolat feletti vizsgálódásra való hajlam; a halála kegyetlensége feletti elborzadásból fakadó szenvedély a vallási türelem eszméje, valamint a szabad vallásgyakorlat iránt; egy összetett életű, nagyon türelmetlen életritmusú, széles orvosi, tudományos és teológiai ismerettel bíró reneszánsz férfi nagyszerű élettörténete; és három, róla elnevezett amerikai unitárius univerzalista gyülekezet, valamint egy disszonáns ének a Singing the Living Tradition c. amerikai unitárius énekeskönyvben[51].

Kálvintól és a református protestáns hagyományból viszont a következőket tettük magunkévá: egy önmagunk megigazítását hirdető visszahatást a kálvinizmus teljes romlottságot hirdető elméletére; egy alá-nem-író, a biblia elégséges voltát valló tiltakozást a hitvallásokkal való azonosulás kényszere ellen; egy demokratikus, nem-hierarchikus egyházszervezetet és –igazgatást, ahol a lelkészi és világi elem zsinati vagy más testületi formában egységet alkot; egy istentiszteleti és építészeti formát, amely a prédikálás és az emberi értelem kritikai folyamatai köré összpontosul; és egyházközségeket, amelyek tagjai kiváltságaikat mindenki javára használják fel, ahol alkotó módon kritikus kapcsolatot tartanak a civil intézményekkel, és ahol egy mindenkit befogadó közösségi tudatot élnek meg.

Istennek egy szent egyháza

Áttündököl koron, fajon.

Idők súlya fel nem dúlta,

Változást a hely nem rótt rá[52].

Elhangzott az Unitárius Univerzalista Nemzetközi Tanács (ICUU) által Szervét Mihály halálának 450. évfordulójára szervezett emlékkonferencián Genfben, 2003. október 23-án.

Gyerő Dávid fordítása

---

[1] Az Oxford Dictionary of the Christian Church szerint a Wallasey-i unitárius templom és Genfi Bibliája jelenleg a Historic Chapels Trust gondozásában áll. Egy azonosítatlan újságkivágás szerint az első lapjait időközben elveszített biblia nyomtatási éve 1599.

[2] John Knox: Válasz egy anabaptista, mint Isten örök predestinálásának ellensége által szerzett nagyszámú istenkáromló akadékoskodásra. Genf, 1560. Idézve I.B. Horst The Radical Brethren c. művéből, Neiewkoop, 1972, 19.

[3] Arthur J. Long: Castellio, megjelent H.D. Rack: The Swiss Connection c. munkájában, 1994, 63. Idézte Roland Bainton a Contra Libellum Calvini-ben.

[4] Andrew Pettegree: History Today. 1990. február, 45.

[5] Idézet Szervét Ptolomaioszi geometria c. művéből. In: Alexander Gordon: Addresses biographical and historical, London, 1922, 29,

[6] Jerome Friedman: Michael Servetus: a case study in total heresy. Genf, 1978, 134.

[7] E. M. Wilbur Our Unitarian Heritage (A mi unitárius örökségünk, 1925, majd 1963) c. könyvében írja: “Szervét nem volt unitárius semmilyen értelemben. Inkább sabelliánus volt.” George Hunston Williams A radikális reformáció (1962) c. művében mondja, hogy Szervét inkább Nicea-ellenes volt, mintsem szentháromság-ellenes (323. oldal). Máshol azt írja, nem volt igazi unitárius.

[8] Jeremy Goring: Unitarianism: history, myth or make-believe. TUHS, 19:4 (1990 április), 213-217.

[9] E.M. Wilbur: Az unitarizmus története Erdélyben, Angliában és Amerikában. 210.

[10] Anette Kuhn: Német katolikusok, in: Theologische Realenzyklopadie (2002); Carl Mirbt: Német katolicizmus, in: New Schaff-Herzog Encyclopaedia of Religious Knowledge (New York, 1909), 4. kötet.

[11] Mary Dorita Clifford: Iglesia Filipina Independiente: the revolutionary church. In: Gerald H. Anderson: Tanulmányok a Fülöp-szigetek egyháztörténetéről. Corbell, 1969, 223-255.

[12] ODCC: Czechslovak Church

[13] Richard Henry: Norbert Fabian Capek: a spiritual journey. Boston, 1999.

[14] F. John Muir: Maglipay Universalists: a history of the Unitarian Universalist Church of the Philippines, 2001.

[15] Wilbur, i.m., 209-243: XII – A megalakult egyház, a szociniánus tanokkal való konfliktusban: a trinitárius hitviták. XIII – Az áriánus mozgalom az anglikán egyházban.

[16] Carl Scovel és Charles Forman: Journey toward independence. King’s Chapel’s transition to Unitarianism. Boston, Skinner House, 1993.

[17] Wilbur, i.m., 22-27: A korai reformáció Erdélyben.

[18] John C. Morgan: The Devotional Heart: Pietism and the renewal of American Unitarian Universalism. Boston, Skinner House, 1995.

[19] Andrew M. Hill: Unitáriusok. In: Theologische Realenzyklopadie, 2002; Manfred J. Paul: Vallásos szabadelvűség Németországban. In: Centennial reflections: International Association for Religious Freedom, 2001, 79-93.

[20] V. Emil Gudmundson: The Icelandic Unitarian Connection: beginnings of Icelandic Unitarianism in North America, 1885-1900. Winnipeg, 1984; Sarah Oelberg: Liberal Religion on the Norwegian-American Frontier, www.mankatofellowship.org/nora/tablehi.html

[21] Wilbur, i.m., 21-23. fejezetek, 294-338.

[22] Conrad Wright: Congregational polity: a historical survey of Unitarian and Universalist practice. Boston, 1997, 7-19; F. H. Wortley szerint (Az 1620-1805 között megalakult massachussettsi kongregacionalista egyházközségek leltára, in: Harvard Theological Studies, 25, 1970) a 17. században 45 egyházközség lett unitáriussá Massachusettsben.

[23] F.L. Hosmer: O Thou in lonely vigil led, Hymns of Worship Revised, 1962, 217.

[24] A. Elliott Peaston vizsgálta meg az anglikán hatást az angliai unitárius istentiszteletre, The Prayer Book Reform movement in the XVIII. century, Oxford, 1940.

[25] Az angol változat szerzője William Kethe, egyike a Tudor Mária elől Genfbe menekült angoloknak; a dallam Louis Bourgeois Genfi zsoltárkönyvéből (1551) való.

[26] Négyszáz év 1568-1968, Kolozsvár, 1968, 36.

[27] Ronald P. Jones: Nonconformist Church Architecture, London, 1914; Martin S. Briggs: Puritan architecture and its future, London, 1946.

[28] William Ellery Channing: The Church, 1841

[29] Andrew M. Hill: William Adam: Unitarian Missionary. TUHS 21:1, 1995. április, 30-42.

[30] Az unitáriusok úrvacsorával kapcsolatos felfogásait lásd David Steers: European Perspectives on Communion, Ulster Unitarian Christian Association for the European Liberal Protestant Network, 2001.

[31] A kereszteléshez való különböző unitárius viszonyulásokat lásd a rakkowi káté Thomas Rees által fordított angol nyelvű változatában, The Racovian Catechism, 1819, 257.

[32] Andrew Hill, Jill K. McAllister, Clifford M. Reed: A Global Conversation: Unitarian Universalism at the Dawn of the 21^st century. ICUU, Prague, 2002, 63.

[33] 1 Ján 5,7

[34] S. H. Mellone: Liberty and religion: the first century of the British and Foreign Unitarian Association. London, 1925, 17.

[35] Wilbur, i.m., 64.

[36] Wilbur, i.m., 359.

[37] Herbert McLachlan: English Education under the Test Acts: being the history of the non-conformists academies 1662-1820, Manchester, 1931.

[38] James Martineau: The Rationale of Religious Inquiry, 1836.

[39] Fil 2.12

[40] Roger Thomas: The Non-Subscribing controversy amongst Dissenters in 1719. In: Journal of Ecclesiastical History 4:2, October 1953, 162-186.

[41] H.R. Trevor Roper: The Religious Origins of the Enlightenment. In: Religion, the Reformation and Social Change and other essays, 1967, 211.

[42] Conrad Wright: The beginnings of Unitarianism in America. Boston, 1954; C.G. Bolam, Jeremz Goring, H.L. Short és Roger Thomas: The English Presbytarians. London, 1968, 22-25.

[43] Susan Ritchie: The Pasha of Buda and the Edict of Torda: Transylvanian Unitarian/Islamic Ottoman cultural investment, on-line Journal of Liberal Religion, 2003

[44] Andrew Hill: James Relly, in: Oxford DNB, 2004

[45] Lásd Priestley prédikációját, Unitarianism explained and defended, amelyet 1796-ban mondott el Winchester univerzalista gyülekező házában Philadelphiában.

[46] Ann Lee Bressler: The Universalist Movement in America, 1770-1880. OUP, 2001.

[47] William Ellery Channing: Unitarian Christianity

[48] Andrew M. Hill: Channing and British Unitarianism: sowing the seeds. TUHS 19:2, 1988. április, 71-77.

[49] Spencer Lavan: Unitarians in India: a study in encounter and response. Boston, 1977, 153.

[50] Idézte Robert D. Richardson Jr: Emerson: the Mind on Fire, 291.

[51] Singing the Living Tradition, Boston, 1993, 13. és 302.

[52] Samuel Longfellow