Kovács Sándor

Adalékok a Szervét-irodalom, -ikonográfia és -kultusz történetéhez

1. Szervét Mihály (1511–1553)

Miguel Serveto Spanyolország szülötte volt, 1511. szeptember 29-én Villanouvában látta meg a napvilágot, és tizennégy éves koráig Spanyolországban tanult. Apja felsőbb stúdiumokra a toulousi egyetemre küldte jogot tanulni, de a fiatal spanyol másként döntött. A jog mellett teológiát tanult, és Juan Quintanának, V. Károly gyóntatójának szolgálatába szegődött. Patrónusával együtt 1530 februárjában, Bolognában részt vett a császár koronázási ünnepségén. Májusban otthagyta pártfogóját. Júliusban már Baselben találjuk. Oecolampadius vendégszeretetét élvezte tíz hónapig maradt a városban, miközben arról akarta meggyőzni vendéglátóját, hogy a szentháromságról vallott nézetei tévesek. A forrófejű spanyol hatalmas erudícióval látott hozzá a kereszténység nicaenum után kikristályosodott dogmájának bírálatához. Oecolampadius „tanácsára” elhagyta Baselt és Strassburgban tűnt fel, ahol Martin Bucer és Fabricius Capito meggyőzésén fáradozott, hasztalan. A meggyőzés kudarca után a húszéves fiatalember tanait nyomtatásban kezdte el terjeszteni, és 1531 júliusában Haguenauban megjelentette első könyvét A Szentháromság tévelygéseiről (DE TRINI- / TATIS ERRORIBVUS / LIBRI SEPTEM. / Per Michaelem Serveto, aliàs / Reues ab Aragonia / Hispanum. / Anno M. D. XXXI) címen. „A szakma” a könyvet eretneknek nyilvánította, és Servet mind a protestáns, mind a katolikus részről haragot és türelmetlenséget aratott. Tanait lett volna hivatott visszavonni második művében, mely Beszélgetések a Szentháromságról (DIALOGO- / RVM DE TRINITATE / LIBRI DVO. / DE IVUSTICIA REGNI CHRI- / sti, capitula Quatuor. / PER MICHAELEM SERVETO, / aliâs Reues, ab Aragonia / Hispanum. / Anno M. D. XXXII.) címen 1532-ben jelent meg, de a visszavonás helyett még inkább állást foglalt az előző könyvében megfogalmazottak mellett. Az inkvizíció és a német földön várható üldözés elől Szervét Franciaországba menekült. Nevét megváltoztatva, Michael de Villanouveként iratkozott be a párizsi egyetemre. Matematikát tanult és közben korrektornak szegődött a lyoni Trechsel testvérek nyomdájába. A Trechsel fivérek felismerték a tudós elme értékét, és a franciává lett jövevényre bízták Klaudiosz Ptolemaiosz Geográfiájának kiadását. A geocentrikus világképpel dolgozó görög matematikus és csillagász földrajzának javított kiadását Villanovus mindenki megelégedésére végezte és jó hírnevet szerzett magának. 1534-ben ismét Párizsban találjuk, ezúttal medicinát tanul az egyetemen és Andernachti Günter mellett boncoló asszisztensként működik. Mestere elragadtatással beszélt tanítványáról. A flamand Andreas Vesalius után Villanovus volt Günter mester segéde, és az egy Vesaliust leszámítva senki nem ismerte úgy az orvostudomány nagy klasszikusát, Galenust, mint a fiatal párizsi medikus. Zsenialitására vall, hogy Vesaliusszal ellentétben felismerte a kis vérkört. Jellemző rá, hogy felfedezését húsz évvel később, híres teológiai munkájában teológiai nyelven tette közzé, a Szent Lélek munkájának leírásakor. Az orvosi stúdiumok mellett az egyetemen matematikai és asztronómiai előadásokat tartott. Ez utóbbi diszciplína miatt a hatóságokkal is meggyűlt a baja, ugyanis kora és a reneszánsz gyakorlatnak megfelelően asztrológiai spekulációkba kezdett. Ebben az időben jelent meg első orvosi műve is. Praxisát 1538-ban Charlieuban kezdte meg, de az itt működő „kollegák” felbérelt verőlegényeinek fenyegetése miatt, és nem utolsó sorban pedig új patrónusa, Pierre Palmier érsek hívására a dél-franciaországi Vienne-be tette át székhelyét. Az orvostudománynak szentelhette volna minden idejét, ha 1541-ben a lyoni nyomdászok nem látják el újabb megbízással, nevezetesen Santes Pagnini Bibliájának új kiadását várták el tőle. A Szentírás tanulmányozása ébreszthette fel benne újólag a vágyat, hogy a szentháromságról felismert nézeteit közzétegye. Ezúttal Kálvint célozta meg, és a nagy reformátort akarta megnyerni ügyének. Levelezésük 1546-ban udvarias hangnemben kezdődött. Szervét mindjárt az első levélben három kérdést intézett Kálvinhoz, Krisztus istenfiúságáról, országáról és eljöveteléről, továbbá arról, hogyan kell a keresztséget és úrvacsorát értelmezni. Egy esztendő sem kellett ahhoz, hogy a hangulat kettőjük között elmérgesedjék. Kálvin az Institutiót küldte meg ellenfelének, amit Szervét alaposan átolvasott, és csípős megjegyzéseit odaírta a lapszélre. Ez természetesen szerfölött dühítette Kálvint. „Nincs egyetlen oldal sem, melyet okádásától menten hagyott volna” – írta később Kálvin. De Genf reformátora nemcsak „kiegészített” Institutiót kapta meg, hanem a Restitutio Christianismi (Kereszténység helyreállítása) kéziratát is. Hét esztendővel később ezer példányt nyomtattak ki titokban Vienne-ben. A 734 oldalas, nyolcadrét könyv hat részből áll. Az első rész (3–286.) Szervét előbbi két munkájának újrahasznosítása. Címe: Az isteni háromságról és arról, hogy abban, nem három láthatatlan lénynek csalképe, hanem az Isten lényegének valóságos megnyilatkozása és szellemének közöltetése van, vagy röviden Hét könyv a háromságról. (DE TRINITAE / DIVINA, QVOD IN EA NON / sit inuisibilium trium rerum illusio, sed / vera substantiae Dei manifestatio / in verbo, et communica= / tio in spiritu. / LIBRI SEPTEM.)

A második rész (287–354.) Három könyv Krisztus országának hitéről és igazságáról. (DE FIDE ET IV- / STITIA REGNI CHRISTI / legis iustitiam supernatis / et de charitate, / LIBRI TRES.)

Harmadik rész (355–576.) Négy könyv az égi újjászületésről és az Antikrisztus uralmáról. (DE REGENERA- / TIONE SVPERNA, ET / DE REGNO ANTI- / christi, / LIBER QVATVOR.)

Az erdélyi unitáriusok által 1569-ben, Gyulafehérváron kiadott De regno Christi liber primus. De regno Antichristi liber secundus c. mű, a Restitutio második és harmadik fejezetének újrakiadására vállalkozott. Szervét művének megsemmisítése után e kivonatok csaknem egyedüli közvetítői az unitarizmus eme alapvető írásának.

Negyedik rész (577–664.) Harminc levél Kálvin János genfi prédikátorhoz. (EPISTOLAE / TRIGINTA AD IOAN- / nem Caluinum Gebennen- / sium conciona- / torem.

Ötödik rész (664–670.) Az Antikrisztus uralmának hatvan jelei. (SIGNA SEXAGINTA REGNI / Antichristi, et reuekatio eius, iam nunc paresens.)

Hatodik rész (671–734.) A háromság titkáról és a régiek egyházi fenyítékéről, védirat Melanchthon Fülöphöz és kollegáihoz. (DE MYSTERIO / TRINITATIS ETVETERVM / disciplina, ad Philippum Melan- / chthonem, et eius col- / legas, / APOLOGIA.

A vienne-i orvos eretnek könyvére Guillaume de Trienek Kálvin sugallta levelei hívták fel a francia inkvizíció figyelmét. A Genfből kapott perdöntő bizonyítékok alapján az álnéven bujkáló Michelle de Vilaneuvet, Szervétet 1553. április 4-én bebörtönözik. Három nappal később megszökik vienne-i börtönéből, és újból eltűnik üldözői elől. Június 17-én a vienne-i törvényszék halálra ítélte és in effigie a francia inkvizíció megégettette. Szervét augusztus 13-án Genfben bukkant fel, ahol felismerték, és Kálvin parancsára börtönbe vetették. Pere hosszú hónapokig tartott, a halálos ítéletet október 26-án mondta ki a genfi tanács. A testben, lélekben megtört tudóst vallásos meggyőződéséért máglyahalálra ítélték, és október 27-én Champel mezején könyveivel együtt elégették. Az ezer példányban kinyomtatott Restitutióból mindössze három példány élte túl a vallásos üldözést, a legteljesebbet bő száz esztendeig az unitárius kollégiumban őrizték Kolozsvárott, hogy aztán Teleki útján a bécsi császári könyvtár féltett kincsévé és díszévé váljék.

Mit vallott Szervét, miért ítélték halálra?

Néhány mondatban roppant nehéz leírni Szervét teológiai rendszerének egészét. Borbély István A magyar unitárius egyház hitelvei a XVI. században című munkája (Kolozvár, 1914.) alapján kíséreljük meg Szervét teológiai rendszerének összefoglalását. Alapvetően a szentháromság dogmáját kérdőjelezte meg. Szervét mégis háromság-hívő. Felfogása a modalisztikus szentháromsági mintát követi, és rokonságot mutat Sabellius, Noetus, Praxeas tanaival. Szervét kozmogóniájára nézve a Gen 1,3 a kiindulási alap: Isten szólt, legyen világosság, és világosság lett. Ez a világosság, vagy fény a legfőbb princípium. Szervét azt állította, hogy az Ige (verbum), amelyben minden valóság bennefoglaltatik, fény. Minden e fény útján létesül, ez a világosság az, ami a dolgoknak létet ad, és így a fény vagy világosság a dolgokat megalakító erő. A lelkünkbe sugárzó isteni fényből lesz a jellem, a lelki alak, a Napnak világosságából a testi alak. E kétféle fénynek a forrása az Ige. Ezt másként isteni észnek, ratio divinának nevezik. Ez volt a legelső, az ún. ősfogalom. Ez az öröktől fogva létező Logosz Isten megnyilatkozási formája. E koncepció szerint volt olyan idő, amelyben csak a Logosz, a ratio divina létezett, de még semmi sem volt megteremtve. Ebben az ante creationem, teremtés előtti időben, a később teremtett dolgok a teremtés sorrendjében voltak elrendezve. A Restitutióban a Logosz az isteni bölcsesség érzékileg megragadható kiáramlása, minden létező dolog eszméjét magában foglaló világelv, amely így magában foglalja az ember Jézus Krisztus testének eszméjét is. Szervét szerint a teremtéskor az isteni őserő legelőször az anyagot projiciálta, vetítette ki önmagából. Ebben a sorrendben az első dolog Krisztus, ezt Szervét az „anyag” első megnyilatkozási formájának tekinti, és a Krisztus terminust erre a megnyilvánulási módra is alkalmazza. Az anyag a benne levő erő által annyi apró teremtményre osztatott, amennyi létezik és létezni fog. Minden ilyen teremtmény Krisztus által, vagyis az ősanyagból nyerte létezését. Ez tehát azt jelenti, hogy ami van, Krisztus által, Istentől van. Az első teremtésben tehát Krisztus csak másodlagos szereppel bír, és itt kerül Szervét rendszerébe a történeti Jézus.

A bűneset miatt Ádám és Éva megfosztatott az üdvösségtől. Hosszú nemzedékek sora után Isten megkönyörült az emberiségen és elküldte az „ősanyagot”, hogy formálja újra azt. Ez a második teremtés, és ezt nem lehetett úgy végrehajtani, mint az elsőt, mivel már minden létezett, éppen ezért ez a teremtés nem a testre, hanem a lélekre irányult. Az isteni szellem választott egy nőt, Máriát, aki minden emberi cselekedet nélkül, a Szentlélek ereje által anyjává lett Jézusnak. Ezzel a megtestesüléssel a Logosz (Ige) res (valóság) lett. Csak ebben a második fázisban beszélhetünk Szervét szerint az Igéről mint Fiúról. Szervét szerint az Ige öröktől fogva létezik az Atyával, a Fiú azonban nem. Jézus Istennek igaz, és természetes fia, az ő lényegéből született. De mi mindannyian Isten fiai (és leányai) vagyunk – áll Szervét gondolatrendszerében –, csakhogy a mi fiúságunk az örökbefogadásnak és kegyelemnek a fiúsága. Szervét egy sajátságos krisztopantezimust tanít: „Az egész Bibliának, sőt az Ószövetségnek is, célja a Krisztus, az élő ember fia. Mielőtt eljött volna, a képe már adva volt, az emberekben és más teremtményekben. Ha Ádámon, Ábelen, Énokon és Nóén elkezdve minden pátriárkán, királyon, papon és prófétán átmész, bennük rátalálsz a Krisztus árnyékára. Sőt ezt nemcsak azok személyében, hanem azok hivatalában is feltalálod, miként a pásztor, a földműves és a vincellér árnyéka volt Krisztusnak, az igaz pásztornak, az igaz földművesnek és vincellérnek. Úgy van, a Krisztusról való titok képe le volt rajzolva a föld gyümölcseiben, az állatokban, kövekben, drága gyöngyökben, az ásványokban, kincsekben, a forrásokban, folyamokban, kutakban, az esőben, fellegekben, a mennydörgésben, villámlásban és szélben. Krisztus volt rajzolva a paradicsomi eledelben, a mannában, az Áron vesszejében, a fából készült szövetség-ládában, az érc kígyóban, a szövetség ládájában, az arany, ezüst és más edényekben, a vizet adó sziklában, a kőből épült templomban, a szeglet-kőben; az oroszlánban, a sasban, a gerlicében, a galambban, a borjúban, bárányban és több dolgokban. És mindaz, ami Krisztust ábrázolta, meg is tartatott benne. Ő a kezdete és vége minden dolognak. Benne van a mintája, eszménye és teljessége mindennek. Semmit sem használnak nekünk az ásványok, állatok, növények, az étel, ital, orvosság, testi dísz vagy érzéki inger, ha Krisztusban ábrázolva nincsenek és nem csupán ő nyújtja nekünk.” (Tollin H. 12. p.)

Szervét érvrendszere az 1560-as években meghatározóan fontos volt az erdélyi antitrinitáriusok ideológiájában. Dávid Ferenc és Blandrata az unitárius reformáció kezdeti szakaszában Szervét rendszerére építette teológiáját, és csak fokozatosan, az 1560-as évek végére távolodott el a spanyol krisztológiájától és egyeztette össze azt Lelio Sozzini Logosz-teológiájával.

A Jézus Krisztus öröktől való Isten fia, könyörülj rajtam! – hitvallással ajkán hagyta el Szervét ezt a földi világot, és mártíriumával a tizenhatodik század vallási türelmetlenségének szimbólumává vált. Kivégzésének híre futótűzként járta be Európát. A másként gondolkodók, a vallásszabadság eszméinek korai hirdetői felemelték szavukat a genfi végzés és Kálvin ebben vállalt szerepe ellen. Nem Szervét tanaival rokonszenveztek, hanem azt a módot ítélték el, ahogyan a másként gondolkodókkal, az eretnekekkel elbántak. Sebastian Castellio szavai szállóigévé váltak: „Egy embert megölni nem azt jelenti, hogy a tant védjük, hanem csak azt, hogy megöltünk egy embert. Amikor a Genfiek megölték Szervétet, nem a tant védelmezték, hanem megöltek egy embert. A tan védelme nem a magisztrátus dolga – mi köze a kardnak a tanításhoz –, hanem a tanítóké. De igenis a magisztrátus dolga az, hogy megvédje a tanítókat, úgy, ahogyan védi a földműveseket, kovácsokat, orvosokat minden bántódástól. Így ha Szervét meg akarta volna ölni Kálvint, a magisztrátus dolga lett volna emezt megvédeni. De Szervét csak érvekkel hadakozott, érvekkel kellett volna hát őt meggyőzni.”

2. A Szervét -irodalom bibliográfiája

Szervét emlékének megörökítésében a nemzetkzözi szakirodalom jelentős eredményt tudhat maga mögött. Kálvin 1554 februárjában megjelent Defensio ortodoxae fiedei de Sacra Trinitate, contra prodigiosos errores Michaelis Serveti Hispani … című munkája indítja el a tulajdonképpeni Szervét-irodalmat. A 16. század hangos volt a pró és kontra véleményektől, Kálvin és Sebastian Castellio (De haereticis …; Contra libellum Calvini …) művei bejárták Európát, a 17. századra azonban a kedélyek lecsillapultak, és a spanyol tudós emléke lassan feledésbe merült. A 18. században vetődött fel újra a Szervét-kérdés. A Michael de la Roche szerkesztette Memoirs of Litterature irodalmi folyóirat (1710–1714) harmadik kötetében megjelent egy Szervét-életrajz. A tudományos Szervét-kutatás ezzel veszi kezdetét. A nemzetközi Szervét-irodalom 1724-től 2003-ig megjelent legfontosabb kiadványait az alábbiakban a 2003. esztendővel kezdődően csökkenő sorrendben közöljük:

Alcalá Galvé, Ángel, Vol. I: Vida, obra y muerte. La lucha por la libertad de conciencia. Documentos (Zaragoza: Ed. Larumbe, 2003).

Alcalá Galvé, Ángel, Servet y el leño verde. "Posible guión para película, en busca de productor" (Zaragoza: Institución "Fernando el Católico". Colección Estudios, 2003)

Martínez Laínez, Fernando, Miguel Servet: Historia de un fugitivo (Madrid: Temas de Hoy, 2003)

Lawrence Goldstone and Nancy Goldstone, Out of the Flames: The Remarkable Story of Michael Servetus and One of the Rarest Books in the World (New York: Broadway Book, 2002)

Marian Hillar, Claire S. Allen, Michael Servetus: Intellectual Giant, Humanist, and Martyr (Lexington: University Press of America, 2002)

Cano Rodríguez, José Luis, Miguel Servet y el doctor de Villenuefve (Xordica Editorial, 2002)

González Echeverría, Francisco Javier, Servetus, Holbein and Jean Frellon: Retratos o tablas de las historias del Testamento Viejo (Navarra: Gobierno de Navarra and Caja Navarra, 2001)

Alcalá Galvé, Ángel, Miguel Servet (Zaragoza: Caja de Ahorros de la Inmaculada de Aragón, 2000)

Natale Benazzi, Matteo d’Amicco, El libro negro de la Inquisición (Ed. Robinbokkl S.L., 2000)

McWilliam, Neil, Monumental intolerance: Jean Baffier, a nationalist sculptor in fin-de-siècle France (University Park, Pa. : Pennsylvania State University Press, c2000. xiv, 326 p. : ill. ; 29 cm)

Fuentes, Sagaz, Manuel de, Michael Servetus (1511-1553) (Barcelona: Uriach, 1999). 1998

Verdú Vicente, Francisco Tomás, Astrología y hermetismo en Miguel Servet , (Universidad de Valencia. Servicio de Publicaciones, 1998)

Vives Coll, Antonio, Miguel Servet, humanista crítico, (Villanueva de Sijena (Huesca): Instituto de Estudios Sijenenses "Miguel Servet", 1998)

González Echevarría, Francisco Javier, Miguel Servet, editor del Dioscórides (Villanueva de Sijena (Huesca): Instituto de Estudios Sijenenses "Miguel Servet", 1997)

Sastre, Alfonso, Flores rojas para Miguel Servet (Argitaletxe Hiru, S.L., 1997)

Hillar, Marian, The Case of Michael Servetus (1511-1553): The Turning Point in the Struggle for Freedom of Conscience (Lewiston: Edwin Mellen Press, 1997)

José Antonio Valtueña, Proceso y rehabilitación de Miguel Servet (Madrid: Ed. Historia Hispana, 1994)

Miguel Servet (Ediciones Nauta, S.A., 1991)

Bernard, Joseph, (1866-1931), Genèse d'une sculpture: le monument á Michel Servet á Vienne (Saint-Rémy-les-Chevreuse: Fondation de Coubertin, 1991).

Barón Fernández, José, Miguel Servet: su vida y su obra (Espasa-Calpe, S.A., 1989)

Solsona, Fernando, Miguel Servet (Zaragoza: Diputación General de Aragón. Servicio de Publicaciones, 1988)

Koechlin, Heiner, Der wahre Glaube, oder, Das unmenschliche Entweder-Oder (Basel: Edition Spalenberg, 1982).

Ferrer Benimeli, José A., Voltaire, Servet y la tolerancia (Villanueva de Sijena (Huesca): Instituto de Estudios Sijenenses "Miguel Servet", 1980)

Sastre, Alfonso, La sangre y la ceniza (Madrid: Cátedra, 1979)

Alcalá, Ángel, Servet en su tiempo y en el nuestro: el nuevo florecer del servetismo (Villanueva de Sijena (Huesca): Instituto de Estudios Sijenenses "Miguel Servet", 1978)

Friedman, Jerome, Michael Servetus: a Case Study in Total Heresy (Genève: Droz, 1978)

Sanchez-Blanco, Francisco, Michael Servets Kritik an der Trinitätslehre: philos. Implikationen u.histor. Auswirkungen (Frankfurt am Main, Bern, Las Vegas: Lang, 1977)

Vega Diaz, Francisco, Propuesta para una interpretación antropobiográfica de Miguel Servet (Villanueva de Sijena (Huesca): Instituto de Estudios Sijenenses, "Miguel Servet," 1977)

Arribas Salaberri, Julio P., En torno a Miguel Servet (Villanueva de Sijena (Huesca): Instituto de Estudios Sijenenses "Miguel Servet," D.L. 1976)

Martinez Lainez, Fernando, Miguel Servet (Madrid: Hernando, 1976)

Arribas Salaberri, Julio P., Miguel Servet: geográfo, astrónomo astrólogo (Villanueva de Sijena (Huesca): Ayuntamiento, 1976)

Miguel Servet (Librería y Casa Editorial Hernando, S.A., 1976)

Betés Palomo, Luis, Anotaciones al pensamiento teológico de Miguel Servet: homenaje nacional al ilustre sabio en Villanueva de Sijena (Villanueva de Sijena (Huesca): Instituto de Estudios Sijenenses "Miguel Servet," 1975)

Haldas, Georges, Passion et mort de Michel Servet: chronique historique et dramatique (Lausanne: Editions L'Age d'homme, 1975)

Arribas Salaberri, Julio P., Fisiologia y psiquis de Miguel Servet: homenaje nacional al ilustre sabio en Villanueva de Sijena (Villanueva de Sijena (Huesca): Ayuntamiento de Villanueva de Sijena, 1975)

Arribas Salaberri, Julio P., Fisiologia y Psiquis de Miguel Servet (Villanueva de Sijena (Huesca): Ayuntamiento de Villanueva de Sijena, 1975)

Rosel Saéz, Emilio José, Fuentes bibliográficas para el estudio de Miguel Servet (Universidad de Zaragoza. Servicio de Publicaciones, 1975)

Arribas Salaberri, Julio P., Miguel Servet, concejal: con una síntesis biografica (Lerida: Graficas Larrosa, 1974)

Manzoni, Claudio, Umanesimo ed eresia, Michele Serveto (Napoli: Guida, 1974)

Mautner Markhof, Georg Josef Erwin, 1926-, Verschwörung der Inquisitoren: Kriminalprozess Miguel Serveto 1553 (Wien: Kremayr & Scheriau, 1974)

Arribas Salaberri, Julio P., Miguel Servet, concejal (Instituto de Estudios Ilerdenses, 1973)

Arribas Salaberri, Julio, P., Genealogía y heráldica de Miguel Servet (Lerida: Instituto de Estudios Ilerdenses de la Excma, 1972)

Fernández, José Barón, Miguel Servet (Miguel Serveto). Su vida y su obra. Prólogo de Pedro Laín Entralgo. (Madrid: Espase-Calpe, S.A., 1970)

Sastre, Alfonso, Flores rojas para Miguel Servet (Madrid: Editorial Sucesores de Rivadeneyra, 1967)

Palacios Sanchez, Juan Manuel, El ilustre aragonés Miguel Servet; breve biografía del sabio español, descubridor de la circulación de la sangre (Huesca: Consejo Superior de Estudios Oscenses, 1956)

Bainton, Roland H., Hunted Heretic. The Life and Death of Michael Servetus 1511-1553. (Boston: The Beacon Press, 1953, 1960)

Jacquot, J., "L'Affaire de Servet dans les controverses sur la tolérance au temps de la Révocation de l'Édit de Nantes," in Autour de Michel Servet et de Sébastien Castellion, Becker, Bruno, ed (Haarlem: H D. Tjeenk, 1953)

Cavard, Pierre, Le procès de Michel Servet à Vienne (Vienne, Isère: Syndicat d'initiative, 1953)
Becker, Bruno, Autour de Michel Servet et de Sébastien Castellion; recueil publié sous la direction de B. Becker. (Haarlem H.D. Tjeenk Willink 1953, 302p.)

Fulton, John F. (John Farquhar), 1899-1960., Michael Servetus, humanist and martyr; with a bibliography of his works and census of known copies (New York, H. Reichner, 1953 [c1954] 98 p. port., map, facsims. 23 cm. )

Zweig, Stefan, (1881-1942), Right to Heresy. Castellio against Calvin. Translated by Eden and Cedar Paul. (Boston: Beacon Press, 1951)

Drummond, William Hamilton, 1778-1865, The life of Michael Servetus, the Spanish physician, who, for the alleged crime of heresy, was entrapped, imprisoned, and burned, by John Calvin the reformer, in the city of Geneva, October 27, 1553 (London: J. Chapman, 1848, 198 p. ; 18 cm.)

Wilbur, Earl Morse, A History of Unitarianism. Socinianism and its Antecedents. (Boston: Beacon Press, 1945, 1972)

Doumergue, Émile, Jean Calvin. Les hommes et les choses de son temps. Lausanne, Paris: 1899-1927; Slatkine Reprints: Genève, 1969). Tome I-VII.

Bullón y Fernández, Eloy, marqueés de Selva Alegre, Miguel Servet y la geografía del renacimiento (Madrid: Imprenta de Ramona Velasco, 1928; 3rd ed., 1945)

Zweig, Stefan, 1881-1942, Castellio contro Calvino; ovvero una coscienza contro la forza. Traduzione di Albina Calenda, (Napoli: Fiorentino, 1945)

Martinez Tomás, Antonio, Miguel Servet un martir de la ciencia (Barcelona: Araluce, 4th ed., 1940)

Zweig, Stefan, 1881-1942, Castellio gegen Calvin (Wien: H. Reichner, 1936)

Goyanes, José, Miguel Serveto, teólogo, geógrafo y médico, descubridor de la circulación de la sangre, quemado vivo en Ginebra en 1553: su vida y sus obras, sus amigos y enemigos. (Con 11 grabados) (Madrid: Hernando, 1933)

Welti, Albert Jakob, Servet in Genf: Fünf Akte (Genf: Druckerei J. P. Vibert, 1930)

Larson, Martin Alfred, 1897-, Milton and Servetus; a study in the sources of Milton's theology (Menasha, Wis.: The Modern Language Association of America, 1926)

Mackall, Leonard Leopold, Servetus notes (New York: P. B. Hoeber, 1919)

Fox, Arthur William, Michael Servetus, (London: y Arthur W. Fox, British & Foreign Unitarian Association, 1914)

Cuthbertson, David, 1856-1935., A tragedy of the reformation, being the authentic narrative of the history and burning of the "Christianismi restitutio," 1553, with a succinct account of the theological controversy between Michael Servetus, its author, and the reformer, John Calvin. By David Cuthbertson (Edinburgh, London: Oliphant, Anderson & Ferrier, 1912)

Gener, Pompeyo, 1848-1920, Servet : reforma contra Renacimiento, calvinismo contra humanismo : estudio histórico crítico sobre el descubridor de la circulación de la sangre y su tiempo (Barcelona : Maucci, 1911, 316 p., [7] leaves of plates : ill., ports. ; 18 cm.)

Odhner, Carl Theophilus, 1863-1918, Michael Servetus, his life and teachings (Philadelphia: Lippincott, 1910)

Osler, William, Sir, 1849-1919, Michael Servetus.(Baltimore : Lord Baltimore Press, 909. 31 p.: plates, port.)

Trommershausen, Andrae, Michael Servet : ein Martyrium in Genf : kulturhistorisches Zeitbild aus dem 16. Jahrhundert (Publisher Chemnitz : G. Koezle, [1909], 517 p. : port. ; 20 cm)

Barth, Fritz, 1856-1912, Calvin und Servet. (Bern: A. Francke, 1909, 24 p. 22 cm.)

Dide, Auguste, Michel Servet et Calvin. (Paris: Flammarion, 1907)

Jacquinot, L. (Louis), Histoire de la découverte de la circulation à Lyon (Lyon : R. Schneider, 1904. 154 p., [1] folded leaf of plates : ill. ; 26 cm.)

Linde, Antonius van der, 1833-1897, Michael Servet, en brandoffer der gereformeerde inquisitie (Groningen, Noordhoff, 1891, 326 p. 23 cm.)

Tollin, Henri, 1833-1902, Mich. Servet und Mart. Butzer : eine Quellen-Studie (Berlin: H. R. Mecklenburg, 1880, 272 p. ; 23 cm)

Tollin, Henri, 1833-1902, Michaelis Villanovani (Serveti) in quendam medicum apologetica disceptatio pro astrologia : Nach dem einzig vorhandenen echten Pariser Exemplare, mit einer Einleitung und Anmerkungen (Berlin: H. R. Mecklenburg, 1880, 45 p. ; 22 cm)

Tollin, Henri (and Nathanael, Wilhelm), 1833-1902, Michel Servet; portrait-caractère (Paris, Sandoz et Fischbacher, G. Fischbacher successeur, 1879., vi, [7]-69 p., 1 l. 25 cm.)

Willis, Robert, 1799-1878, Servetus and Calvin; a Study of an Important Epoch in the Early History of the Reformation (London: H. S. King & Co., 1877).

Menéndez y Pelayo, Marcelino, 1856-1912, Historia de los Heterodoxos Españoles (Madrid, 1877. Tom. II. 249–313)

Tollin, Henri, 1833-1902, Ph. Melanchthon und M. Servet : Eine Quellen-Studie (Berlin : H. R. Mecklenburg, 1876., 198 p. ; 22 cm)

Tollin, Henri, 1833-1902. Dr. M. Luther und Dr. M. Servet : Eine Quellen-Studie (Berlin : H. R. Mecklenburg, 1875, 61 p. ; 22 cm)

Tollin, Henri Wilhelm Nathanael, 1833-1902, Biographische Beiträge zur Geschichte der Toleranz in drei Vorträgen ... ((1863-5), Frankfurt a. O., 1866, 80.)

Brunnemann, Karl, Michel Servetus: ein actenmassige Darstellung des 1553 in Genf gegen ihn gefuhrten Criminal - Processes (Berlin: H. Muller, 1865, 30 p. ; 24 cm)

Schade, Edouard, Etude sur le proces de Servet, (Strasbourg: Frederic-Charles Heitz, 1853, 68 p. 21 cm, These - Strasbourg. e: [F. Ramboz], 1844. 159 p.)

Saisset, Emile Edmond, 1814-1863, Michel Servet. (Paris, [1848]. [585]-618, [818]-848p.) 1846

Rilliet, Albert, 1809-1883, Calvin and Servetus: the reformer's share in the trial of Michael Servetus historically ascertained (From french with notes and additions, by the Rev. W.K. Tweedie) (Edinburgh, London: J. Johnstone, 1846)

Rilliet, Albert, 1809-1883, Relation du procès criminel intenté à Genève en 1553, (Genèv Author Schade, Edouard. 1839)

Trechsel, Friedrich, Die Protestantischen Antitrinitarier vor Faustus Socinus. (Heidelberg, 1839).

Sigmond, G. G. (George Gabriel), b. 1794., The unnoticed theories of Servetus, a disseratation addressed to the Medical Society of Sockholm (London: Printed for J.H. Burn, 1826)

Wright, Richard, 1764-1836, An Apology for Dr. Michael Servetus: Including an Account of His Life, Persecution, Wrtings and Opinions (Wisbech: Printed and sold by F.B. Wright, 1806)

Chauffepié, Jacques Georges de, 1702-1786, The life of Servetus (London, Printed for the author, and sold by R. Baldwin, 1771)

Mosheim, Johann Lorenz, 1694?-1755. Neue Nachrichten von dem berühmten spanischen Arzte Michael Serveto, der zu Geneve ist verbrannt worden (Helmstaedt: Bey Christian Friedrich Weygand, 1750.108 p.)

Mosheim, Johann Lorenz, 1694?-1755. Johann Lorenz von Mosheim ... : Anderweitiger Versuch einer vollständigen und unpartheyischen Ketzergeschichte (Helmstaedt: bey Christian Friedrich Weygand, 1748. [28], 500 [i.e. 532] p. : port. ; 27 cm.)

Benson, George, A Brief Account of Calvin's Burning Servetus for an Heretic (London: J. Noon, 1743)

Spon, Jacques, Histoire de Genève. Rectifiée et augmentée par d'amples Notes. (Genève Chez Fabri & Barrillot, 1730. Tome premier).

Mosheim, Johann Lorenz, 1694?-1755. Historie van Michael Servetus den Spanjaart: bestaande in een omstandig verhaal van zyn gansche leven, geschreve boeken en ongelukkigen doot: getrokken uit schier alle schryveren, die van, voor of tegen hem de pen hebben opgevat (Rotterdam: J.D. Beman, 1729).- Mosheim, Johann Lorenz, 1694?-1755, Historia Michaelis Serveti quam Io. Laur. Moshemio ... placido doctorum examini publice ... (Helmstadii: Stanno Bucholtziano, 1928).

Anonymous, An Impartial History of Michael Servetus, Burnt Alive at Geneva for Heresie (London: Printed for A. Ward, 1724)

A nemzetközi Szervét-irodalm alakulását figyelemmel követő Szervét Társaság (Spanyolország) a magyar nyelvterületen megjelent Szervét-tanulmányokat nem tüntette fel bibliográfiájában. A magyar Szervét-irodalom Révész Imre 1864-ben Pesten megjelent Kálvin János és a kálvinizmus című művével veszi kezdetét. A tudós református lekész-író könyvét bíráló és méltató cikkek külön tanulmányt érdemelnek. A következőkben a teljesség igénye nélkül soroljuk fel az ismertebb, Szervét életével és/vagy teológiájával foglalkozó magyar nyelvű könyveket, tanulmányokat.

Révész Imre, Kálvin János és a kálvinizmus (Pest, 1864.), harmadik kiadás, Debrecen, 1909. 178–210.)

Szilágyi Ferenc, Calvin és Servet (Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, Pest, 1864. 785–791; 817–824.)

Tollin Henrik, Servét Mihály jellemrajza (ford. Simén Domokos, Kolozsvár, 1878.)

Kanyaró Ferenc, Unitáriusok Magyarországon tekintettel az unitarizmus általános történetére (Kolozsvár, 1891. 25–44.)

Kanyaró Ferenc, Unitárius történetírás és Kálvinortodoxia. (Servét és Kálvin) (Kolozsvár, 1895.)

dr. Kovács J. István, A Servét-pör aktái (Francia, lt. és német nyelvből fordította dr. Kovács J. István, kiadják a magyar Kálvin fordítók, Pápa, 1909.)

Kálvin János, A Szentháromság igaz hitének védelme a spanyol Servet Mihály borzasztó tévedéseivel szemben (ford. dr. Tari Imre, kiadják a magyar Kálvin fordítók, Pápa, 1909.) Servét Mihály harminc levele Kálvin Jánoshoz, a genfiek prédikátorához (ford. Veress Jenő, kiadják a magyar Kálvin fordítók, Pápa, 1910.)

dr. Kovács J. István, Kálvin és Servét (Kiadják a magyar Kálvin fordítók, Pápa, 1911.)

Gyenge János, Servet Mihály pöre és Kálvin viszonya ahhoz (Második kiadás, Nagyvárad, 1913.)

Borbély István, A magyar unitárius egyház hitelvei a XVI. században (Kolozsvár, 1914.)

Benczédi Pál, Servét Mihály szerepe a reformációban (Unitárius Egyház, 1915. X. évf. 4.5.6. szám. 53–56; 74–76; 87–89.)

Jankovics József, szentivanyi markos daniel nyomában (Megyei Tükör, 1972. augusztus 13. V. évf. 717. szám)

Vörös István, Servetus éneke (Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények, XVII. évfolyam, 1973. 1. szám 149–153.)

Spielmann József, Servet az orvos (A Hét, 1975. november 14. VI. évf. 46. szám)

Mikó Imre, “Ülj veszteg itt, ha ollyan szép vagy” (A Hét, 1976. január 30. 5. szám)

Spielmann József–Sebestyén Mihály–Deé Nagy Anna, Miquel Servetus műve és Erdély (Korunk, 1981. 7–8. szám 599–602.)

dr. Ferencz József, Restitution de Servet (Unitárius Élet, 1981. 4. szám. l.)

Bencze Márton, Szervét Mihály (1511–1553) (Unitárius Élet, 1986, 6. szám 5–6., 1987. 1. szám 5–6.

Balázs Mihály, Az erdélyi antitrinitarizmus az 1560-as évek végén (Humanizmus és reformáció 14., Akadémiai Kiadó, Bp., 1988.)

dr. Kiss Zoltán, Emlékezés Szervét Mihály mártírhalálára (Unitárius Élet, 1993. 6. szám 4–5.)

Gróf László, Servetus Mihály élete és halála (Cartographica Hungarica térképtörténeti magazin, 1994. december. 9–11.)

Kovács Sándor, Servetus halálának 450. évfordulójára emlékeznek az unitáriusok (Krónika, 2003. október 24–27. V. évf. 247.szám)

Kovács Sándor, Gondolatok Servetus halálának 450. évfordulóján (Szabadság, 2003. október 25. XV. évf., 246. szám)

3. Szervét-ikonográfia 1553–2003.

A spanyol eretnek első arcképét 1553-ban Francisco Berodi festette, ezt júniusban a Restitutio fellelhető példányaival együtt elégette a vienne-i inkvizíció. Christopher Sichem által 1607-ben készített rézkarcnak szerencsésebb osztályrész jutott. Mindmáig ez a legismertebb Szervét-portré. Kevésbé ismertek a spanyol mártír emlékére veretett érmék. 1935. április 25-én a Magyar Numizmatikai Társaságban Faludi dr. tartott felolvasást egy emlékéremről, mely Szervétet és Kálvint ábrázolja. Szervét szemében egy kis szálka van, Kálvin szeméből azonban gerenda áll ki, s mégis ez utóbbi akarja ellenfelének a szeméből kezével kivenni a szálkát. A hátlapon egy gyertya és szemüveg van ezzel a felírással: „Mit használ annak gyertya és szemüveg, aki látni nem akar!” A Szervét-emlékérem numizmatikai érdekessége az, hogy ezen az érmén szerepel először a szemüveg.

A kisplasztikai alkotások mellett néhány szobor is őrzi Szervét emlékét. Ezeknél is fontosabb azonban a genfi Szervét-emlékmű, melynek szöveget Doumergue montaubani tanár, Kálvin életrajzírója és kiváló ismerője fogalmazta meg. „Nagy reformátorunknak, Kálvinnak tisztelő és hálás fiai, de elítélői egy tévedésnek, mely századáé volt, a reformáció és az evangélium alapelvei szerint való lelkiismereti szabadsághoz erősen ragaszkodva, emeltük ezt az engesztelő emléket 1903. október 27-én.” („Fils / respectieux et reconnaissants / de Calvin / notre grand Réformateur / mais condamnant une erreur / qui fut celle de son siècle / et fermement attachés / à la liberté de conscience / selon les vrais principes / de la Réformation et de l’Évangile / nous avons élevé / ce monument expiatorie / le XXVII. octobre MCMIII.”) A francia protestáns történelmi társulat titkára nem értett egyet ezzel a felirattal és a Bulletin de la Société de histoire-ban a következőt javasolta: „A Champelen 1553. október 27-én máglyán megégetett Szervét Mihálynak, ama kor türelmetlensége áldozatának emelték ez engesztelő emléket Calvin protestánsai és barátai annak jeléül, hogy a hit dolgában minden kényszert visszautasítanak és az evangélium és szabadság iránt törhetetlen ragaszkodásukat nyilvánítják.” Az Avenue de Beau-Sejour és az Avenue de la Roseraie kereszteződésénél meghúzódó szerény gránittömb hátlapján a fennebb közölt szöveg, előlapján pedig a következő felirat olvasható: „1553. október 27-én halt meg a champeli máglyán az aragóniai Villeneuve-ből származó Szervét Mihály orvos, ki 1511. szeptember 29-én született.” (Le XXVII octobre MDLIII / movrvt sur la bvchet / a Champel / Michael Servet / de Villenevve d’Aragon / ne le XXIX Septembre MDXI.)

Genf szabadelvű polgárai Szervét-szobor állítását is szorgalmazták, de tervüket a városi tanács elutasította, ezért a Genffel határos Annemasse-ban az Hôtel de Ville előtt állították fel Szervét bronz szobrát 1908-ban. Clotilde Roch szobrászművész alkotását a német megszállás alatt 1941-ben lerombolták és beöntötték, de szerencsére a Roch család megőrizte az eredeti szobor negatívját (öntési mintáját), és 1960. szeptember 4-én Annemasse városában újra felállították. 1908-ban Párizsban a Place de Montrouge-on Szervét újabb szobrot kapott. Jean Baffier alkotása a Francia nacionalizmusnak és katolicizmusnak a szimbóluma, a szobor felirata kálvinista-ellenes.

1911-ben újabb szoborral tisztelték meg a spanyol gondolkodót. Joseph R. Berard alkotását október 15-én a Vienne-i Jardin Publique-ben leplezték le. Az ünnepi beszédet Montet E. a genfi egyetem rektora mondta. (Részletet közöl belőle a KerMagv 1911. 382–383.) 1915-ben a Zaragozai Orvosi Fakultás bejáratánál leplezték le a Szervétet ábrázoló kőszobrot.

1931-ben szülőházát Vilanouvát (Sijena) jelölték meg bronz domborművel. Felirata EN ESTA CASA NACIO / MIGVEL SERVET / 1511–1553. 1960-ban Huesca városa állít bronz mellszobrot. 1960-ban készült el Diego de Rivera murális festménye, amely a Mexico City Kardológiai Intézet előcsarnokát díszíti. 1975-ben Villaneva de Sijena főterén emeltek szobrot. Madridban és Genfben utcát neveztek el róla, Spanyolországban kórház, Franciaországban iskola viseli nevét.

Budapesten a XIII. kerületben Szervét születése 475-ik évfordulóján, 1986-ban teret neveztek el róla, és emléktábla örökíti meg nevét a pestlőrinci unitárius templom falán. 2003. november 30-án Pestszentlőrinc unitárius templomában újabb Szervét-emléktáblát avattak.

4. Szervét-kultusz az unitárius kollégiumokban

A genfi tanács határozata értelmében a 450 esztendeje kivégzett Szervét Mihály emlékét az erdélyi unitáriusok évszázadokon át kegyelettel ápolták. Dávid Ferenc és munkatársai Szervétre úgy tekintettek, mint az antitrinitárius reformáció egyik előfutárára, aki társaihoz hasonlóan, (Cellarius, Erasmus stb.) azon kémek egyike, „kik az Kánaán földét dicsirnék és mind fejenként különb-különb gyümölcset hoznának az Antikrisztus pusztájában való népnek”.[1] Közismert tény, hogy a 16. század második felében egyházzá szerveződő erdélyi unitáriusok előszeretettel kölcsönöztek szentháromság-ellenes argumentumokat a spanyol orvos-teológus fegyvertárából,[2] és ismert az a kellő bizonyítékokat nélkülöző feltételezés is, mely szerint 1569-ben Kolozsvárott Basilius István Ének Servetusról címen emlékezett meg az üldözött eretnekről. Tőzsér–Uzoni Históriájában Szervétről írva, Basilius István költeményét és egy névtelen gyászdalt ajánl az olvasó figyelmébe. Basilius Uzoni emlékezete szerint Szervétet vértanúnak írja, s Istvánnal, az Apostolok cselekedeteiben olvasható amaz első vértanúval hasonlítja össze. [3]

1570-nel bezárólag csipkerózsika-álomba szenderedett Szervét Transsylvaniában. 1665. május 13-án azonban, egy felsőbb akadémián bujdosó unitárius diák felébresztette a szendergő Szervétet azzal, hogy Londonban megvásárolta a Restitutio egy teljesen ép példányát, és néhány esztendő múlva hazahozta Kolozsvárra, hogy „itt veszteg üljön, ha már úgy is olyan szép”. [4] Szentiványi Márkos Dániel későbbi püspök volt olyan szerencsés, hogy a szigetországban rátalált a könyvritkaságra. Aligha volt ez véletlen vásár, az erdélyi unitárius diák angol barátai révén juthatott hozzá a Restitutióhoz. És az sem lehet véletlen egybeesés, hogy Szentiványi példányáról legalább négy kópia készült a tizenhetedik században.[5] Az Erdélybe került könyvritkaságról tudtak a „beavatottak”[6] és tudomást szerzett róla Teleki Sámuel is, aki már az 1760-as években szemet vetett a „szociniánus testvérek” rejtegette kincsre, és kész is volt azt hatvan aranyért megvásárolni. A sors fintora, hogy a mű ajándékként került Teleki birtokába az 1780-as években, főként Agh Istvánnak köszönhetően. A püspöki ládában jó száz évig csendesen lapuló Restitutio Telekinél sem nyughatott, hanem Bécs városába vándorolt, s a császári Bibliotheca féltett kincsévé lett.[7] Köztudott, hogy a Christianismi Restitutióból csak három példány maradt fenn. 1695-ben Edinburgh egyetemi könyvtára hozzájutott egy csonka példányhoz, ez talán a Kálviné volt. Közel egy évszázad múlva, 1793-ban De Lavallière herceg (1708–1780) híres könyvtárának árverésén bukkant fel egy másik példány, melyet a francia Királyi Könyvtár 4120 francia fontért vásárolt meg.[8] E példányért folyó versengésben II. József ügynökei alulmaradtak a francia Bibliothèque Royale-lal szemben, de a császárt 1786-ban kárpótolta a Telekitől kapott teljesen ép Restitutio példánya.

Hogy az Erdélyben őrzött, és a mindenkori püspök gondviselésére bízott könyv nem volt napi olvasmány, azt nem nehéz elképzelni. A Restitutio „veszteg ült” a püspök ládájában[9], s hogy olvasták-e azt olykor-olykor tudós tanáraink, számunkra rejtély marad.

A kollégium diáktársadalma természetesen hallott Szervétről. A jeles professzorok hol több, hol kevesebb rokonszenvvel rajzolták meg az eretneknek bélyegzett tudós szellemi arcélét. A teljesség igénye nélkül vizsgáltuk meg azokat a legfontosabb kéziratos históriákat, melyek tudományos apparátusuknak köszönhetően alapos bevezetést nyújtottak az antitrinitarizmus történetében elmélyülni vágyó diákoknak. Kézirattárunkban, Szentábrahámi Az Isten Ekklesiájának sokféle változásairól …irott szent Historiája (Ms.U. 1663.) elsősorban az unitáriusoknak tetsző „heréziseket” ismerteti. Ebben Szervétről mértéktartó és rövid alig néhány mondatos tényszerű tudósítást olvashatunk. Szentábrahámi Históriájánál jóval izgalmasabb az Agh István által előadott egyháztörténet.[10] Itt a 16. század eseményeinek tárgyalásánál, az egyházat megjobbító reformátorok neve között Szervét is szerepel, és a néhai püspök méltatja is az orvosdoktort a kis vérkör felfedezéséért, de a teológust igencsak elmarasztalja homályos filozófiai rendszeréért. „Ha az Servetus Krisztusról és a Szlélekről való írásai szorgalmatosan meg olvastatnak – írja Agh István – öszve vettetnek a Kalvinustól iratott keresztényi tanítással, talán inkább itéltetik Kálvinus unitáriusnak vagy legalább áriánusnak mint Servetus;”[11]

Sommásan ez Agh István véleménye Szervétről. Ha rövid ideig is, de előkerülhetett a püspöki láda mélyéről a Restitutio, s hogy Agh tetszését nem nyerte meg, azt bizton állíthatjuk. Túlságosan merész de talán nem minden alapot nélkülöző feltételezés, hogy Agh „fel nem foghatván Servet filozófiáját” könnyebb szívvel vált meg a Restitutiótól. Az egészen világos, hogy a mű elajándékozásában elsősorban egyházpolitikai megfontolások vezették a püspököt, aki Telekiben az unitáriusok sérelmeit orvosló bécsi patrónust látta. Habent sua fata et sua secreta libelli.

Az, hogy a diáktársadalom mennyit fogott fel Szervét rendszeréből, nem nehéz kitalálni, jóformán semmit. A kolozsvári, tordai és székelykeresztúri kollégium unitárius diákjai mégis előszeretettel másolták azokat a hosszabb-rövidebb énekeket és verseket, melyek Szervét mártíriumát dicsőítették.

Az Unitárius Kollégium kézirattárában – jelenleg Akadémiai Könyvtár kolozsvári fiókja – kilenc, Szervét életét tárgyaló kéziratot őriznek, ebből öt gyászvers. A többnyire 18. századi vegyes kolligátumban fellelhető másolatok 86 négysoros versszakban siratják el az igaz vallásáért megégetett hű Servetus Mihályt.[12] Az Erdélyi Múzeum Egyesület Kézirattárából három olyan unitárius kolligátum került elő, amely Servetus énekét tartalmazza.[13] A legősibb kolligátum 1741-ben, a legfrissebb 1773 után íródott. Az ún. Bíró Mózes énekeskönyve utolsó darabjának[14] nótajelzéséből – Téged, hű Servetus… kezdetű énekből – feltételezhetjük, hogy a 344 soros Servetus ének dallama ismerősen csengett 18. század unitárius diákjának.

Servetus énekéről nem sokat tudunk. Kanyaró szerint[15] a 17. században íródott, és nem azonos a Basilius szerezte énekkel. Erre Uzoni alapján a fentiekben már utaltunk, van azonban Uzoninak egy figyelemre méltó megjegyzése: „Basilius Servetet vértanúnak írja, s Istvánnal, az Apostolok cselekedeteiben olvasható amaz első vértanúval hasonlítja össze.” Czeglédi György és Károlyi Péter református prédikátor is, mára már elveszett munkájában ezt rója fel: „Basilius István nem tudgyuk ki boszszúságára, Servetust martyrnak méri irni egy énekében, társul adván melléje az Sz. Istvánnak” etc.[16] Meglehet, hogy az erdélyi unitárius prédikátor, a latin nyelvű elégiákat terjesztő nemzetközi körtől indíttatva[17] anyanyelven örökítette meg Servet tragédiáját.

Az Unitárius Kollégium Kézirattárában az Ms.U 1274/B jelezet a következő címet viseli: Következik egy Jesus Christus Tudománya mellett halált szenvedö igaz Martyrnak, ugy mint néhai Servetus Mihálly uramnak keserves Historiája, a kiis midön inkább engedelmeskednék Istennek, mintsem Embereknek a’ Jesus Christus tudományáért tüzzel meg egetö hált [sic!] szenvede; a mikoronis méltán fel kiálthata a Szent Istvánnal ilyenképpen: Uram nem tulajdonítsd nékiek e bünt mert nem tudgják mit cselekszenek Act 7,60.

A kéziratot a 18. század elejére datálja a szakirodalom. A cím alapján akár Basilius elveszettnek hitt szerzeményére is gondolhatnánk, Czeglédiék idézett vádja is megerősíthetne ebben, hipotézisünk azonban gyenge lábon áll. Szövegvariáns hiányában Basilius szerzősége nem igazolható, de azon érdemes elmerengeni, ahogyan az ismeretlen poéta a korábbi Servet – István vértanú toposzt felhasználta.

Tartalmában ez a másolat sem tér el az ismert szövegváltozatoktól, és ebben az esetben is gyanítható, hogy Castellio Contra Libellum Calvini c. művéhez csatolt appendix, a Historia de morte Serveti szolgált alapforrásul. Szervét halálának Castellio által megírt históriáját az unitárius kollégium diákjai nagy buzgósággal másolták és Quomodo judicatus et occisus sit Michael Servetus címen három betűhív változatban hagyták az utókorra.[18]

A Castellio elbeszélése alapján szerzett Servetus éneknek több szövegváltozata ismeretes, van azonban egy rövidebb, mindössze hét strófás Uram Jézus, tőlem ne fuss kezdetű, a szakirodalom által ugyancsak Servetus éneke címen nyilvántartott költemény is. Ezt Vörös István, az egykori unitárius kollégium magyar irodalom szakos tanára egyik tanulmányában[19] a régi magyar költészet „gyöngyszemeként” emlegeti. Nótajelzéséből következtethető – Isten hozzád félelemmel –, hogy azt unitárius gyülekezetekben énekelték. Ennek a Pécsi Disputával egyidőben keletkezett éneknek több másolata maradt fenn, a legsikerültebb – mondja Vörös István – az általa 1969-ben felfedezett változat. Stoll Béla valamint Szabó T. Attila bibliográfiáinak[20] adatait felhasználva felkutattuk az Erdélyben elérhető kéziratokat[21]. Az Erdélyi Múzeum Kézirattárában (az Mss. 3204 jelzetű Vegyes kolligátum), valamint a Székelykeresztúri Molnár István Múzeumban (62-es számú Czombó Mózes énekeskönyve) őrzött szövegváltozatot[22] a Vörös István által közzétett variánssal összehasonlítva több eltérést is megfigyelhetünk. Szervét haláltusájában elhangzott utolsó fohásza, Jézushoz intézett segélykiáltása lírai parafrázisának másolatakor egészen bizarr elírások történtek. Vörös István is megjegyzi tanulmányában, hogy a másoló sok esetben nem tudhatott magyarul, mert különben a „neveddel téríts helyett nem másolta volna így: neveidet hints”! A másolók által rendszeresen elírt sor így hangzik: „Reám tekints, neveddel hints/téríts”. A Székelykeresztúron őrzött másolat alighanem az eredeti alakot örökítette meg, mert a neveddel téríts helyett, véreddel hints alakban közli a verset, és így ez egészen más, teológiailag is elfogadható értelmet nyer: „Uram Jézus, tőlem ne fuss, / Mert én hű szolgád vagyok. / Reám tekints, véreddel hints / mivel kéniam nagyok.” A satisfacito tanának sajátságos unitárius értelmezése eredményezhette a fent említett szövegrontást, s azt, hogy egyik-másik másoló Jézus nevének nagyobb jelentőséget tulajdonított, mint vérének. A legkedvesebb elírás az utolsó strófában olvasható. Krisztus szolgái és vallói itt azért könyörögnek, hogy urukat soha meg ne tagadják. A keresztúri példányban egészen esendő emberi vonásokkal egészül ki ez a könyörgés. „Engedd, hogy megvalljanak, / Te szolgáid s vallóid, néha megtagadjanak.”

A Castellio históriája ihlette, hosszabb Szervét-ének is tartogat néhány érdekes meglepetést, de mielőtt szövegét teljes terjedelmében közölnénk, hadd mondjunk el elöljáróban néhány mondatot.

Műfajilag a hősköltemény és a gyászvers határmezsgyéjén helyezkedik el, talán inkább eposz, mint gyászvers. Ez is invokációval kezdődik, a sírig hű Szervét Mihályt, Krisztus hű szolgáját, hívja segítségül a poéta (1–2) műve megírásához. Ezután az unitáriusok kedvelt motívumára, az 1Kir 19,18-ra hivatkozva, az igazak hűségét dicséri,[23] majd belekezd Szervét élettörténetébe (3–8). A cselekmény drámaiságát a főhős bécsi elfogatása és csodálatos szabadulása fokozza. (9–14.) Mielőtt a jámbor szerzőt megmosolyognók, amiért a forrásul használt latin szövegből Vienne-t Bécsnek fordítja, két elrettentő példával élek. Tempfli Imre: A Báthoryak valláspolitikája – egyébként nagyszerűen dokumentált, 2000-ben publikált könyvében – Servetről ezeket írja (23. oldal): „… a Christianismi Restitutio című Bécsben, névtelenül kiadott stb.” , majd ugyanott lábjegyzetben több hasznos információt közöl, amiből megtudjuk, hogy a spanyol eretnek Strassburgban, Párizsban, Lyonban és Bécsben lakott. De szóljon most egy protestáns fordító is, 2003-ban a Kálvin Kiadó gondozásában és Galsi Árpád fordításában jelent meg Willem Van’t Spijker Kálvin élete és teológiája c. műve és a fordító minden különösebb aggály nélkül magyarít: „Servetet Bécsben kihallgatta az inkvizíció, majd 1553. június 17-én részben a Kálvin által rendelkezésére bocsátott bizonyítékok alapján stb.” (86. oldal).

Ezután az intermezzo után térjünk vissza – „Bécsbe” – oda, ahonnan Szervét csodálatos módon megmenekül, s ahonnan régi szövetséges társához, Kálvinhoz indul. A versben püspökké előléptetett reformátor „tsalárdságáról” mit sem sejtő, jámbor Szervét Genfben Kálvin „véres kezébe akad” (15–20). És itt kezdődik az elégia egyik legszebben kimunkált része, Szervét és Kálvin párhuzamos bemutatása. Az üldözött eretnek vasárnap érkezett Genfbe, és első útja természetesen a templomba vezetett. Itt sírva hallgatta Kálvin predestinációról szóló prédikációját, de nem a meghatódottság csalt könnyet szemébe, hanem az a hamis tudomány, amit volt szövetségese, a „Philosophiából” és nem Krisztus evangéliumából „mutogatott” meg az együgyű népének (20–25). A könnyek elárulták a “bécsi” börtönből menekült idegent, a prédikációt hallgató egyik atyafi Szervétet besúgja és Kálvin parancsára azonnal elfogják. Az itt kezdődő párbeszéd remekbe szabottan ecseteli a két jellem közti különbséget. Kálvin „pokol szemekkel” tekint áldozatára, és mindjárt fejére olvassa a vádat: nem hisz az egy lényegű, három személyű Istenben, a szentháromság bölcs „decretumában”. Szervét kérdéssel felel a vádra, s ellenfele úgy megijed, hogy színe is elvesz, de azért marad annyi ereje, hogy leszálljon a katedrából, és arcul köpje a Krisztusra apelláló Szervétet. Ez igazi szenthez illő jámborsággal tűri a megaláztatást, tekintetét a mennybéli Krisztusra emelve hagyja, hogy lábára béklyót, karjára bilincset vessenek. A börtön sanyarú körülményeinek felidézésével folytatódik a történet (26–42), s az ismeretlen szerző nem fukarkodik Júdásnak, Kajafásnak, Pilátus és Heródes barátjának titulálni Genf főpapját. A következő szín (43–47) a Kálvin házában játszódik, itt szavazással döntenek az eretnek élete felől. Az már csak természetes, hogy a perre behívott papok emberségesebb nemét javallják a büntetésnek, de hiába a többség „voxa”, Kálvin ellentmondást nem tűrően megégettetést parancsol. Mesterien van ez a versszak is komponálva (45). A provokál, akuzál, kondemnál, promulgál igék nemcsak rímelnek egymásra, de jól érzékeltetik Szervét kiszolgáltatottságát. Két strófával fennebb (42) is Kálvin szignifikál, konvokál, provokál, a vádlottnak pedig az sincs, ki őt „defendálya”. A is felettébb beszédes, hogy a „bécsi” pápisták valósággal csodálták Szervét állhatatosságát, a genfiek pedig a köpdösésen, káromláson nem tudnak túllépni.

A továbbiakban Dániel csodatevő erejét és Gamáliel bölcsességét hívja segítségül a szerző, hogy csodát téve hősét megmentse a haláltól, de sem az ószövetségi próféta, sem a bölcs rabbi nem segíthet. Kálvin arra karaja rávenni Szervétet, hogy tagadja meg ember Jézusát, cserébe megkegyelmez életének, sőt ha megtér, szószéket kap jutalmul (48–52). Szervét gyönyörű apológiája és hitvallása méltó felelet a kísértésre, de (53–56) Kálvin ezt is durván félbeszakítja, és áldozatát átadatja a hóhérnak. A „kopasztó” helyen sem hagyják szegény elítéltet békén, itt Kálvin paptársai kísértik, „legyen református, meg nem égettetik” (57–59). A hatásos Szervét–István vértanú-párhuzam bemutatására itt kerül sor (60). A meggyőzés kudarcát látva a papok áldozatukat átadják a hóhérnak, aki hozzálát a kegyetlen feladat elvégzéséhez, miközben a papok az áldozat fejére kerülő szurkos, kénköves koszorút készítik el. Megrendítően szép, ahogyan Szervét fennszóval megvallja Krisztusba vetett hitét, és ahogyan érte halálba megy. A mártír e hitvallása a hóhért annyira megrendítette, hogy „ina szakadt”, s lelkiismerete tiltakozására megtagadta feladatát. A fegyveres fenyegetés és a megvesztegetés azonban megtette hatását (60–69). A máglyát meggyújtotta, s ezzel megkezdődött Szervét haláltusája, mely akár a Krisztusé is lehetne (70–73). A kivégzés után az elítélt hamvait Kálvin összegyűjtette, majd megátkozta és szétszóratta. E pogányokhoz is méltatlan tettét kéri számon a szerző (74–77). Erős meggyőződése, hogy az igazságos Isten összeszedi mártírja könyveit, összeszerkeszti hamvát, s csontjait, s a mennyország javaival jutalmazza híveit (78–79). A szerző a perorációban helytállásra, mártíriumot is vállaló hitre buzdítja az olvasót (80–86.)

Próbáljuk meg időben elhelyezni a névtelen poéta művét!

A fennmaradt Servetus-énekek minden másolata 18. századi. A szerző két versszakban (48., 64.) arról beszél, hogy az Ember Krisztust megvallók osztályrésze „ma is” az üldözés. Ebből messzemenő következtetést nem vonhatunk le, mert János Zsigmond halálát követően egy-két évtizedet leszámítva a Türelmi Rendeletig bőven volt része az unitarizmusnak üldözésben. A predestináció tanának említéséből, és a reformátusok elleni éles kirohanásokból esetleg arra következtethetnénk, hogy a református fejedelmek alatt íródott. Az igazság tanúi bemutatásánál (3–4) azonban a bálványok előtt térdet nem hajtók hűségét dicséri a névtelen poéta. A „bálványozó” kifejezés inkább érthető a katolikusokra, mintsem a protestánsokra. A perorációban is az áll, hogy „szükség nekünk a vérig küsködni, ha megkívántatik halálra is menni”, de ez sem ad szilárd fogódzót a datálás kérdésében. A 17. század eleji szombatos üldözések vérre mentek, s közhely az is, hogy a református fejedelmek egyike sem rajongott az unitarizmusért. Abból, hogy a szerző nevén nevezi a református és unitárius felekezetet, arra következtethetnénk, hogy a 17. század első évtizedeiben születhetett ez az ének. A hangsúlyos magyar verselés, a szépen egybecsengő rímek is ezt az álláspontot látszanak igazolni. Ugyanakkor néhány jellegzetes 16. századi toposzt találunk: pl. a Basiliusnak tulajdonított Szervét–István vértanú-párhuzam, a Matthias Vehe Gliriusra visszavezethető erős predestináció-kriticizmus, a Paleologusra utaló „igaz tanúk”-koncepció.

A tetszetős hipotézisek megfogalmazása után biztosabb fogódzót keresünk. A fennmaradt kéziratos másolatok kivétel nélkül a 18. században készültek, és erős a gyanúnk, hogy az éneket is valamikor a 18. század első évtizedeiben vetette papírra az unitárius kollégium névtelen diákja. Servetus éneke nem a tudós gondolkodóról, hanem a vértanúságot vállaló jámbor keresztényről szól, nem Szervét filozófiája érdekelte a korabeli diáktársadalmat, hanem mérhetetlenül nagy áldozata, mártíriuma adott pennát a verselő kezébe, hogy csendes, gyertyafüsttől kormos estéken élesztgesse a “Gyenevában ártatlanul megölt Servet Mihály” emlékét, s mellette talán azokét is, akik a gondolatszabadságért életükkel fizettek.

1.

Téged hiv Servetust Christusnak szolgáját

Sok szenvedéseknek rettentö példáját

Keresztény Vallásnak tükörit formáját,

Siratlak ha kezem birhattya pennáját.

2.

Tudom egész világ hallotta hiredett

Genevában miként kénozták testedet

De meg nem ölhették artatlan Lelkedet

Könyvhullással énis emlittem nevedet.

3.

Illyés idejében felesen valának

Bálnak térdet s fejet kik nem hajtottanak

Noha ez világon ök nem láttattanak

Titkon igaz Hitben de meg marattanak

4.

Szintén ugy mint régen ma meg reaszthattya

Az Isten Saulust[24] meg jámborithattya[25]

Bálványok közötis hivét meg tarthattya

Onnanis szolgáját böltsen ki hozhattya.[26]

5.

Spanyol Ország vala Servetus Hazája

Hol AntiChristusnak tündöklik fáklyája

De ott is Istennek volt gondgya reája

Mert tsudálatosan lön Christus szolgája.

6.

Mert mint hiv szolga ö[27] Talentumával

Sok Lelket téritett szoval s irásával

Nem szegjenlette meg vallani szajával

Hogy az Enber Jesus ül Menyben Attyával.

7.

Kristusnak az ördög tudgyuk ellensége

Krisztus Hiveivel nintsen edgjessége[28]

Servetusis[29] ennek tsalárd Mestersege

Meg fogatta s’ nem lett szegénynek mentsége.

8.

Mint setétség Nap fényt el nem szenvedheti

Az igaz a hamist ugy nem szeretheti[30]

Az Országból ezért de[31] kiüzetteti

Mint egy Eretneket pokolra vetteti.

9.

Bujdosik Servetus el hatta hazáját

El hatta Kristusért Joszagát s Marháját[32]

Ingjen sem emlitti már kintses ládáját

Mert el hozta könyvét s’ úti kis páltzáját.

10.

Ezen sem nyukszik meg az ördög munkája

Bétsben elérkezik tsalárd practikája

Meg hallya a Papok[33] Akadémiája

Fel budul s’ ellene indul[34] armadája.

11.

Kevés üdö alatt Servetust talállyák

Meg fogván veszszökkel igen meg rongallyák

Ember Jesust ha meg tagadná probállyák[35]

Álhatatosságát magokis tsudállyák.

12.

Mihellyen[36] Servetus Bétsben vitettetik

Nagy örizet alat vasban verettetik

Kérdésben mit vetet fel semmis tétetik

Sötét mély Tömlöczben egyedül vettetik.

13.

Az Kristus halálra senkit nem kereset

De az Pápának[37], hogy ebben hire esett

Rettenetes átkot reája kereset

Rómából izente várnának keveset[38]

14.

Az alatt Servetus Kristus intéséből

Szabadulást keres[39] keserves ügjéből

Megis szabadula Isten kegjelméből

Mint Sz. Péter Sidók záros tömletzéböl[40].

15.[41]

Pápa fogságából hogy meg szabadula

Illyéssel pusztakra s’ erdökre szalada[42]

Sokszor imádkozván artzal leborula,

Végre Genevában biztában[43] indula.

16.

Calvinus Janossal volt esmerettségben

Söt ha szabad szolnom titkos Szövettségbebn

Mert titkon irással voltak egyességben.[44]

Mig Calvinus esett Püspöki Tisztségben

17.

De mihelyt meg kapa Püspöki tisztségét

Akará mutatni öis böltsességét

Találais hamar veszett Mesterségét[45]

Hogy el választásból várnánk üdvességet.

18.

Az mellett az Ember Jesust meg tagada

Annak megvalloit az Ördögnek adá[46]

Azok vesztésére fegjverét ragadá

Az Eretnekeket el veszti fogdá.

19.

Servetus nem tudván ezt a tsalárdságot

Calvinusban reméll álhatatosságot

Genevában juta, vévén batorságot

Calvinussal vehet nagjobb baráttságot.[47]

20.

Sokkal jobb lett volna Bétsben meg maradni

Servetusnak, s’ Lelkét ott Kristusnak adni

Mint Reformátusok köziben szaladni

Calvinusnak véres kezében akadni[48].

21.

Mert Calvinus János nyilván azt hirdette[49]

Az Isten az Embert mig nem teremtette

Ezt életre s’ amazt Pokolra[50] rendelte

És igy minden bünre Népét eresztette.[51]

22.

Félö azért ez Nép reád ne támadgyon,

Kegyes Servetusom s’ téged meg tapodgyon

Isten bátor szivet Menyböl néked adgyon

Hogy halálig Lelked Kristussal maradgjon.[52]

23.

Vasárnap érkezik reggel Génévában

Elsöbenis méne Isten Templomában

Jövevény módgjára üle Tornátzában

Hát Calvinus maga tanit katedrában.

24.

Szintén el valsztást s’ rendelést forgattya

Philosophiábol Népnek mutogattya

Jo tselekedetett éppen kárhoztattya[53]

Servetus könyvekkel ortzáját ásztattya.

25.

Egy valaki kérdé okát Sirásának

Felele: nem hiszek Calvinus szovának

Ellene van Kristus Evangeliumának[54]

Tudománnya uttya Pokol kapujanak.

26.

Calvinusnak gyorsan ezt fülében sugák

Ferfiak s’ Aszszonyok mint egyik megtudák

Hogy Servetust lássak fejeket kidugák

Mert Unitáriusok köztök merö tsudák.

27.

Calvinus szolgának kezével legyinte