Szervét Mihály és az erdélyi unitarizmus
1. Bevezetés
Ma Szervét Mihály szellemi öröksége előtt tisztelgek Dávid Ferenc
és az erdélyi unitarizmus nevében. A címben megfogalmazott gondolatot azzal a
kétségtelen – eddig eléggé nem hangsúlyozott – ténnyel szeretném indokolni,
hogy Szervét Mihály eszmerendszerének magyar népszerűsítője, a 16.
század legkiemelkedőbb erdélyi reformátora, Dávid Ferenc volt.
A szervéti örökség – amelyet 1553-ban, Genfben látszólag máglyára
ítéltek – megtermékenyítette a kezdetben antitrinitárius színezetű, majd
unitárius erdélyi reformációt, a korszak társadalmi, gazdasági, politikai
buktatói ellenére is.
Játszom a
gondolattal: mivel szinte ugyanazon esztendőben születtek (Szervét
1511-ben, Dávid Ferenc 1510-ben – csak az újabb kutatások jelölnek 1520-at –),
milyen lett volna az az „eszmeváltás”, „eszmecsere”, ha találkozhattak volna
személyesen is? Ha szervét nem Genfbe, hanem Kolozsvárra menekül? Ezek a
feltételezetten szép találkozások elmaradtak ugyan, de a szellemi örökségek
találkozásának késői utódai vagyunk! Én ezért fejezem ki ma tiszteletemet
a nagy spanyol gondolkodó előtt az erdélyi unitarizmus nevében!
Egyben határozottan visszautasítom Jerome Friedman állítását, mely
szerint Szervét csekély hatást gyakorolt az erdélyi unitarizmusra.[1]
Meglehet, hogy Friedman alig ismerte Dávid Ferenc műveit – ha egyáltalán
ismerte összességükben –, ezért általános tájékozódása érdekében – 1978-ban
publikált munkája megírása előtt – el kellett volna jönnie Erdélybe. Ennek
hiányában megállapításai zavarosak, ellentmondásosak és végül is távol állnak a
valóságtól. Nem is beszélve arról a kölcsönös hatásról, amely a 16. századi
erdélyi antitrinitárius mozgalmat, de általában a radikális reformációt[2]
is jellemezte, s amely kérdés kiváló ismerője George Huntson Williams professzor volt.
Friedman állítását kétségbe vonja a jelenkor egyik kiemelkedő
magyar irodalomtörténésze, Balázs Mihály is.[3]
De Szervét hatására már Borbély István unitárius teológus is felhívta a
figyelmet a 20. század első felében.[4]
2. Előzmények
Az erdélyi unitárius történetírásban megoszlottak a vélemények arra
vonatkozóan, gyakorolt-e hatást Szervét Mihály felfogása Dávid Ferenc teológiájára.
Ha nem gyakorolt, akkor ez mivel igazolható? Ha igen, akkor ez hol
érhető tetten?
Akik az első kérdést válaszolják meg, mint pl. Jakab Elek[5],
Erdő János[6],
Dávid egyik figyelemreméltó kijelentésére hivatkoznak: „Az igaz [...] Istenre hagytam magam
és arra az igazságra, amelyet nem a Koránból, sem Servetustól, hanem az
élő Isten igéjéből tanultam, tanítottam és tanítom.”[7]
Legfőbb érvük Dávid alapos bibliaismerete, amelyből következtetik,
hogy a Biblia tanulmányozása során jutott el a „független”, „hatásmentes”
egyistenhit ismeretére. Erre egyébként Dávid is felhívja a figyelmet: „Semmi
sincs az egész derék szentírásban világosabb és nyilvánvalóbb tudomány, mint az
egy Istenről való tudomány, mely Istent az Írás az mi Urunk Jézus Krisztus
szent atyjának mond lenni. ki mindeneknek teremtője...”[8]
Akik a második kérdésre keresték a választ és Szervét hatása mellett
tanúskodtak és tanúskodnak – mint pl. Borbély István[9]
vagy Balázs Mihály[10]
–, a „parallel helyre” hivatkoznak; azaz
Dávid bizonyos munkáinak egyes részeiben kimutathatók a Szervét
műveiből átvett helyek.
3. Értékelésem
A tárgyilagosság érdekében Dávid Ferenc egyik megjegyzéséből
indulok ki: „[Rotterdami] Erasmus után mennyi nyomorúságot
szenvedett Servetus Mihály, ki tudós és az Isten igazságának erős
oltalmazója és tudakozója volt, kit az igaz hitnek vallásáért istentelen-képpen
Genevában [Genf] megégetének 1555 [? – 1553!]
esztendőben, kinek írásából az
hamis tanítóknak álorcájuk megesmertethetik.”[11]
(kiemelés tőlem – R. E.)
Vitathatatlan tény, hogy Dávid nemcsak ismerhette, hanem alaposan
áttanulmányozhatta Szervét mindkét művét[12],
különösen pedig a Christianismi Restitutio eszmerendszerével
rokonszenvezett. Erre szerezhetünk bizonyosságot, ha az 1569-ben megjelent De Regno Christi liber primus et De regno
Antichristi liber secundus című munkáját összehasonlítjuk Szervét
említett művével.
Borbély István forrástanulmányában[13]
konkordanciát mutat be a Szervét művéből való átvételekről,
amelyek Szervét könyvének közel 40%-át teszik ki.[14]
E „statisztikai kimutatás azt jelenti – állapította meg Borbély –, hogy „Dávid
Ferenc 1569-ben a Szervét-féle Christianismi
Restitutiónak több mint felerészét annyira a saját gondolatainak vallotta,
hogy betűhű szöveg szerint átvette könyvébe.”[15]
Sőt olyan felfogás is ismeretes, amely a Dávidék által
megjelentetett munkát – tekintettel arra, hogy „csak mindössze 10-15 lapnak
nincs pontos megfelelője” – Szervét munkája részleges kiadásának tekinti.[16]
Az a kérdés is felemerül, vajon Dávid művének tekinthetjük-e a De regno Christi... című munkát?
Borbéllyal ellentétben Gellérd Imre – aki
Dávid szellemi örökségét 1979-ben összefoglalta – úgy véli, hogy „még részben
sem tekinthető Dávid Ferenc művének; propaganda jellegű átvétele
a genfi mártír munkájának.”[17]
Az összehasonlítás „statisztikai adatai” tehát nem feltétlenül „szolgai
átvételt” mutatnak, hanem a nagy antitrinitárius spanyol gondolkodó szellemi
örökségének egyrészt erdélyi népszerűségét, másrészt lecsapódásait az
erdélyi magyar antitrinitárius és formálódó unitarizmus eszmeiségébe.
Megerősítem a bevezetőben tett kijelentésemet, hogy Szervét
eszmerendszerének egyik legnagyobb magyar ajkú népszerűsítője maga
Dávid Ferenc volt.
Ezt nemcsak azáltal érte el, hogy reformátori tudatán átszűrte,
hanem azáltal is, hogy az „ellenfeleinek” is a tudomására hozta (Méliusz Juhász
Péter, Károlyi Péter), akik akarva-akaratlanul szembesültek Genf mezején
feledésre ítélt Szervét-tanaival.
Az erdélyi reformáció „forrongásai” közepette (disputák) felvértezve a
„másként gondolkodók” pajzsával, Dávid mindenki tudomására hozta hivatástudata
melletti szilárd meggyőződését: „Bátran immár írjanak, kiáltsanak és
minden szidalmat verjenek fejemhöz, tudom én kinek hittem, miért, hogy kedig
(eddig), hogy hittem az ő igéjének igazságát el nem titkolhatom, hanem
szólnom kellett, és Istennek tisztségéből szólnom akarok addig, míg az Úr
Isten az én testemben a lelket táplálja, és az írásra és szólásra való
erőt ad.”[18]
Az elmondottak alapján úgy értékelem, hogy a két említett irányzat
mellett (a hatás tagadása vagy állítása) egy harmadik is körvonalazódik, ami a
Szervét-Dávid hatást illeti.
Véleményem szerint Szervét eszmerendszere motiválta Dávid Ferencet reformátori útján; nem egyszerű átvételről, hanem átértelmezésről beszélhetünk, amely
segítette Dávidot önálló teológiai koncepciójának kialakításában, ami azt is
jelentette, hogy Dávid – akárcsak kortársai – a forrásanyagból nagy
önállósággal dolgozott. Ez az önállóság általános szemléletben követhető
nyomon és nemcsak egyetlen munkájának a vizsgálatával (De Regno Christi...).
Teológiai szempontokat tartva szem előtt néhány teológiai hatást
és különbséget szeretnék bemutatni, amelyek az átértelmezésre utalnak.
a) Dávid Ferenc először is igyekezett kerülni a Szervét
műveiben található platonikus filozófiai elemeket és Szervét meglátásait bibliai alapokra törekedett
helyezni. Ez logikusan következett reformátori „munkamódszeréből”,
amelynek lényege: kerülni a metafizikai megfogalmazásokat.
b) A krisztológia sajátos átértelmezése. Közismert, hogy a hagyományos
keresztény teológia ragaszkodott Krisztus preegzisztenciájához, de arra az
egyszerű, jogos kérdésre, hogy „mit
csinált Krisztus a világ teremtésétől szűz Máriától való
születéséig?”, nem tudta megadni a megnyugtató választ. Az egyik legnagyobb magyar
kálvinista teológus, Geleji Katona István, „titoknak” nevezi, amit azonban el
kell hinni.[19] Szervét, aki hajlott a
hagyományos keresztény teológia e tanítása felé, a kérdést maga sem tudta
igazán megválaszolni, de hangsúlyozta a történeti Jézust: „Ez a történeti Jézus
minekünk született, [sőt] hinned kell,
hogy teneked született.” Dávid a maga krisztológiájába átvette a Szervét-féle
„történeti Jézust”, de tagadta preegzisztenciáját, és ezzel a kérdést
megválaszoltnak vélte: „A Krisztus, az Isten Fia akkoron valóban nem volt (mert
még nem született vala), [...] hanem azután, az
Újtestamentumban, [...] amikor szűz Máriától a názáretbeli Jézus
született.”[20] Krisztus
preegzisztenciájának fenntartását az „Antikrisztus” művének tekinti:
„[...] azt vallja (ti. az Antikrisztus), hogy ez (ti. Krisztus) nem akkor kezd
lenni, mikor fogantatott Szentlélektől és született Szűz Máriától, de
a testnek előtte és kívül volt, és az Atyának az Ószövetségben (ó-törvényben)
megjelent. Ez Írás ellenes. (1Johann 5; Hebr 1.2).”[21]
c) A krisztológiai látásmód-különbség természetesen maga után vonta az Ó- és Újszövetség közti értelmezési
különbségeket is. Dávid szerint az Újszövetség tette Jézust bizonyossá, és
az Ószövetség előremutató jelzései számára nem annyira fontosak, mint
Szervét számára.
d) A szentlélek-tanban megoszlottak a korabeli keresztény teológiai
felfogások. Kálvin imádandónak vallotta, Szervét – bár elismerte a szentlélek
istenségét – nem állította, hogy imádni kellene. Dávid kifogásolja, hogy a
szentháromság harmadik személye lenne, ezzel szemben úgy vélekedik, hogy az
„Istennek megfoghatatlan ereje”[22],
továbbá vallja, hogy „az Istennek igéjéből és jó lelkiismeretből, és
hitből azt valljuk a Szentlélek felől, hogy az Istennek lelke, mert
Istentől van. [...] Valljuk őt a magasságbeli Isten
erejének, örökkévaló lelkének.”[23]
e) A dogmatörténészek szerint az egyik legkonkrétabb hasonlóság Szervét
és Dávid teológiai koncepciójában a keresztség kérdése.
Szervét egyértelműen a felnőttkeresztség mellett foglalt
állást, azzal indokolva ezt, hogy a keresztséget meg kell előznie a
hitre-jutásnak, s ez nem történhet máskor, csakis felnőttkorban. Ebben
egyetértettek Dávidék is, de azt már nem tudták elfogadni, amit Szervét a
keresztség lényegére nézve hangsúlyozott: hogy az „Krisztus égi testével való egyesülést”[24]
is jelenti. Úgy vélték, ez a tanítás még az anabaptisták felfogásán is túlment.
Egyébként számukra a „baptisma aquae” és a „baptismus spiritus” körbejárásának
oka egyrészt azzal az óvatos, távolságtartó magatartással magyarázható, hogy el
akarták határolni magukat az anabaptistáktól (ezért hagyták ki teljesen Szervét
művéből a De baptisma officiae
című fejezetet). Óvatos mérlegelések után végül is elfogadták a
felnőttkeresztséget, mégpedig a 30. életévet állapították meg.[25]
Tény, hogy Dávid Ferenc ebben a teológiai kérdésben értett egyet a
legteljesebben Szervéttel – és ezt vallotta is. Dogmatörténeti érdekesség, hogy
a Mt 28,19 keresztelési formulát használták, de hangsúlyozták, hogy ezalatt nem
a szentháromság értendő, hanem „vallástétel” az Atyáról, Krisztusról és a
szentlélekről.[26]
Szervét a De ordine mysterium
regenerationis (A szentségek újjászületésének rendjéről) című
fejezetének utolsó lapjain húsz ún. ratio
olvasható a kisgyermekkeresztség (paedobaptismus) ellen és huszonöt ún. vero descrpitio az igaz keresztség
(felnőttkeresztség) mellett.
Dávid átveszi ezeket a ratiókat
és vero descriptiókat, de átértelmezi
őket, hogy „ellenfelei” ne vádolhassák anabaptizmussal.
E rövid mérlegelő összehasonlítás világosan igazolja, mennyire
értékelte Dávid Ferenc Szervét eszmerendszerét, és hogyan értelmezte át a
sajátos erdélyi reformáció viszonyaira.
4. Szervét főműve és
Erdély kapcsolata
Közismert, hogy Szervéttel együtt főművét, a Christianismi Restitutio példányait is
elégették a máglyán. A fennmaradt példányokat a genfi egyházi hatóság és a
vienne-i (Franciaország) jezsuita bíróság megbízottai felkutatták és
megsemmisítették. Ennek tudható be, hogy az eredeti ezer példányból napjainkban
csak három példány fennmaradásáról tudunk: egy-egy példányról Párizsban,
Edinburghban és Bécsben. A kasseli negyedik példány, a 18. század elején
nyomtalanul eltűnt.
Természetesen felmerül a kérdés: hogyan jutott Dávid Ferenc Szervét
könyvének birtokába? Dávid nem eredeti példányt tanulmányozott, hanem a mű
egy másolati példányát, amelyet Erdélybe Blandrata György (kb. 1515–1590)
antitrinitárius gondolkodó, János Zsigmond fejedelem udvari orvosa hozott be. A
másolatos példányt Blandrata 1557-ben szerezhette meg zürichi és bázeli
tartozkodása idején. A könyvet előbb Lengyelországban, majd 1563 után
Erdélyben terjesztette – természetesen titokban.
Sajnos nem tudjuk megállapítani, mi történhetett a Blandrata-féle
másolatos példánnyal. A könyv sorsáról nem találunk említést.
A Szervét műve iránti erdélyi unitárius érdeklődés néhány
sajátos mozzanatára hívnám fel a figyelmet, amely az európai
művelődéstörténetnek is értékes része.
Az Angliában tartózkodó erdélyi unitárius, Szentiványi Márkos Dániel
egy eredeti Szervét-példányra bukkant Londonban, és azt 1665. május 13-án[27]
meg is vásárolta. Szentiványi a ritka, értékes munkát hazahozta Erdélybe (ez a
bécsi példány). Ez a példány szolgált alapul Cristoph Gottlieb de Murr (1753-1811) német
könyvgyűjtőnek, polihisztornak a Restitutio
Christianismi teljes újranyomására, 1790-ben Nürnbergben.
Hogy hogyan jutott
a német könyvgyűjtő a könyv birtokába, jó ideig homály fedte, és a
könyv sorsáról később is megoszlottak a vélemények. Erről a
„rejtélyes” útról szeretnék röviden szólni.
A ma is ismert bécsi példány (eredeti Szervét-munka) első
tulajdonosa a possesori bejegyzés alapján Szentiványi Márkos Dániel, aki a
könyvet Londonban megvásárolta, és aki később unitárius püspök lett
(1684–1689); a következő tulajdonos – ugyancsak a
possesori bejegyzés alapján – Almási Gergely Mihály, aki szintén unitárius
püspök volt (1692–1724). A könyv tulajdonjoga mindig „az eljövendő
püspökre szállt”. De a következő püspökök nevének nincs possesori
bejegyzése (Pálfí Zsigmond: 1724–1737, Szentábrahámi Lombárd Mihály: 1737–1758,
Agh István: 1758–1786). Az unitárius egyháztörténész, Gál Kelemen ezt azzal
magyarázza, hogy Szervét műve „a
mindenkori unitárius püspök személyes őrizetére volt bízva”, és az akkori
viszonyok között rejtegetni kellett.[28]
Később már nem püspöki tulajdonjogról volt szó, hanem szellemi örökség
védelméről.
A féltve őrzött könyv 1780-ban a nagy erdélyi
könyvgyűjtő, a mélyen kálvinista gróf Teleki Sámuel birtokába kerül.
Az erdélyi Szervét-féle munka történetét megíró Jacob Ferdinand Miller
nagyváradi professzor csak annyit említ, hogy a könyv „legfőképpen” Agh
István unitárius szuperintendens „közreműködésével” került ajándékba
Telekihez.[29]
Ma sem tisztázott, hogy Teleki unszolására Agh István miért adta neki a
féltve őrzött könyvet. Gál Kelemen véleménye szerint a könyvet Lázár
István későbbi püspök adta el, hogy nemesi címet kapjon.[30]
Többek véleménye, hogy Agh István azért adta át a könyvet Telekinek, hogy
enyhítsen a unitarizmus szorongatott helyzetén a Bécsben befolyásos Teleki
által. Ez azonban kevésbé valószínű, mert a jozefinizmus valláspolitikája
egy évre rá meghozta gyümölcsét: a Türelmi Rendeletet (1781), amely, ha
korlátozottan is, de vallásszabadságot biztosított a protestánsoknak – s
unitárius vonatkozásban a talpraállás és a megszilárdulás évei következtek
(templomok építése).
Tény viszont az is, hogy Agh István püspök és Kovács Tamás
főjegyző 1773. június 26-án kihallgatásra jelentkeztek a Kolozsváron
tartózkodó II. Józsefnél, akinek előadták sérelmeiket.[31]
Az a feltevés, mely szerint a könyv eladásával (60 arany) igyekezett
Agh segíteni, nem állja meg a helyét. Tény, hogy a könyv címlapjára bejegyzett
kívánalom – „üly veszteg itt, ha ollyan
szép vagy” – nem valósult meg.
A Teleki birtokába került példányról tudomást szerzett a már említett
német könyvgyűjtő, De Murr, aki elhatározta, hogy valamilyen formában
megszerzi a ritka példányt, és újra kinyomtatja. Ezért levelekkel ostromolta
Telekit, hogy adja el neki a könyvet, de ha nem, akkor is küldje el, hogy De
Murr valósághű másolatot készíttessen – vagy Teleki készíttessen hiteles
másolatot róla és azt küldje a könyvgyűjtőnek. A levelezés során nem
említi újrakiadási szándékát!
Teleki nem adta ki kezéből az eredeti példányt, de megígérte, hogy
valósághű másolatot készíttet, és azt megküldi De Murrnak. Teleki 1785.
augusztus 28-án kelt levelében arról értesíti De Murrt, hogy „Servetus könyve
mellettem van, s a legnagyobb részét kézzel elég csinosan lemásoltattam. A
másolat, amint elkészült, szorgalmasan össze is fogom vetni.”[32]
Végül 1786. január 20-án kelt levelében értesíti, hogy a munka elkészült és
„hiteles pecsétemmel lezárva” átadta egy megbízottnak, hogy az továbbítsa
Bécsből a német könyvgyűjtőnek. Teleki azonban két példányban
másoltatta le Szervét munkáját.[33]
De Murr négy évvel később, 1790-ben, a Teleki másolata alapján „az
egyházi hatóságok rosszallása ellenére” Nürnbergben kinyomtatta a Christianismi Restitutiót –igen nagy
példányszámban. De Murr eredeti célja tehát nem könyvtára gyarapítása volt,
hanem a könyv újrakiadása. Érdekes az események utáni hangvétel De Murr és
Teleki között.
De Murr egyik levelében azt írja Telekinek, hogy „ezt a férfit
(Serveto) annyira becsülöm, amennyire borzadok a gonosz Kálvintól.”[34]
Teleki válaszlevelében „bomlott agyú embernek” nevezi Szervétet, Kálvin
magtartását viszont igazolni igyekszik (1786. január 20).
Az eredeti Szervét-példányt Teleki később II. Józsefnek
ajándékozta (ez a bécsi példány), de az előzőleg lemásoltatott két
példány egyikét megtartotta magának, és azt ma a Marosvásárhelyi Teleki Tékában
őrzik. A De Murr kiadásának egyik példánya a Harvard Egyetem könyvtárában
látható (Ms.L.217). A szakemberek összevetették a harvardi és a marosvásárhelyi
példányokat és megállapították, hogy egyazon kéz, Vitéz József munkája.
Íme, hogyan járult
hozzá az unitárius Szentiványi Márkos Dániel Serveto szellemi örökségének
megmentéséhez!
Befejezésül még egy érdekes jelenségre szeretném felhívni a figyelmet.
Genfben Szervét tanait halála után is veszélyesnek minősítették,
és mindent megtettek, hogy „kiirtsák” őket. A genfi főiskola akadémiai tagozatára beiratkozó hallgatónak hitvallási formulát kellet aláírnia a
rektor előtt. Ezt a hitvallási formulát maga Kálvin írta, és tanainak
rövid összefoglalása volt.
A hitvallási formula a kálvinista hitelvek melletti elkötelezettség
vállalását jelentette, ellenkező esetben az eltávolítás, kizárás
veszélyével kellett a hallgatónak számolnia, sőt be sem iratkozhatott.
Figyelemre méltó, hogy a hitvallásban kárhoztatásra kötelezik a
beiratkozót az ún. eretnek tanításokkal és így Servét tanaival szemben: „Ezért
kárhoztatom mindazokat az eretnekségeket, amelyeket hajdan az első niceai,
nemkülönben az efézusi és khalcedoni zsinat kárhoztatott (nesztorianizmus,
Áriusz, Marcion stb.), mindazokkal a tévedésekkel egyetemben, amelyeket Servet
csatlósai felújítottak.”[35]
Tanulmányomat Tollin Henrik36
híres munkájának befejező soraival szeretném zárni: „Engem az én korom
megvetett [idézi Szervétet]. Én az utóvilágnak éltem.
Érted-e, amit én akartam, és amiért meghaltam?”37
Már az erdélyi unitárius reformáció vezéregyéniségei is értették, mit
akart és miért halt meg. Mi ma 2003-ban, halálának 450. évfordulóján még inkább
értjük őt és tiszteljük köszönetünkkel.
(Elhangzott Budapesten, a Szervét Mihály halálának 450. évfordulója
alkalmából 2003. november 29-én tartott megemlékezésen.)
[1] Friedmann, Jerome, Michael Servetus. A Case Study in Total Heresy. Genčve 1978. 15. Véleményét idézem:
„Unlike the question and problems first raised in the Errors and Dialogues, the spiritualist solutions of the Restitution were of no interest to Unitarians and for good reason. The mature Servetus was no less anthithetical to to Unitarianism than the views of Luther, Calvin or Rome. Even the early works give indications that Servetus foun Unitarianism thoroughly repugnant. Thus, only some of the early questions raised by Servetus were adopted by developing Unitarianism, but none of the mature solutions.”
[2] Vö. Williams, George Huntson, The Radical Reformation. Philadelphia 1962.
[3] Balázs Mihály, Az erdélyi antitrinitárizmus az 1560-as évek végén. Budapest 1988.
[4] Borbély István, A magyar unitárius egyház hitelvei a XVI. században. Forrástanulmány. Kolozsvár 1914.
[5]Jakab Elek, Dávid Ferenc emléke. Budapest 1879.
[6] Erdő János, Teológiai Tanulmányok. Kolozsvár 1986.
[7] Az egy ő magától való felséges Istenről… Vö. Erdő, i.m. 79.
[8] Dávid Ferenc, Rövid Magyarázat… Az eredeti kiadás fakszimiléjével. Kolozsvár 1910. 6-7.
[9] Borbély, i.m. 15-50.
[10] Balázs, i.m. 18; 216-222.
[11] Dávid, i.m. 1910. 27.
[12] Servet, Miquel, De trinitatis erroribus libri septem. 1531 (Fakszimile kiadása Frankfurt am Main 1965) és Christianismi Restitutio. Vienne 1553 (Fakszimile kiadása Frankfurt am Main 1966).
[13] Borbély, i.m. 42-43
[14] Dávid Ferenc Miguel Serveto
(De Regno Christi...) (Restitutio Christianismi)
21-31. oldal 307-313. oldal
32-43. 414-321.
44-59. 288-297.
60-64. 297-301.
65-71. 303-307.
72-81. 321-326.
81-96. 327-336.
97-105. 349-354.
106-110. 337-339.
111-114. 340-341.
115-122. 342-346.
123-126. 346-349.
127-141. 470-478.
149-177. 393-410.
178-216. 446-469.
216-224. 478-483.
225-235. 664-670.
241-247. 525-528.
247-252. 532-534.
252-263. 535-542.
263-268. 546-549.
268. 552.
268-275. 560-564.
279. lapon a 24. tétel 565. (nona ratio)
280. lapon a 27. tétel 567. (decima octava ratio)
uo. a 28- 34. tételek 570/1/4.571/13.570/5.571/10.
571-572/14-23.25. 572-573/25.második szakasz
318-322. 573-575.
323-325. 411-412.
326-329. 414-416.
329-341. 439-446 .
Az egyezések és eltérések táblázatát körültekintően közli Balázs Mihály is: i.m. 216-222.
[15] Borbély, i.m. 43.
[16] Spielmann József – Sebestyén Mihály – Deé Nagy Anna, Miguel Servetus műve és Erdély. In: Korunk 1981/7-8. 559.
[17] Gellérd Imre, Dávid Ferenc szellemi hagyatéka. In: Dávid Ferenc 1579-1979. Kolozsvár 1979. 63.
[18] Dávid, Rövid Magyarázat… 9.; Balázs, i.m. 51.
[19] Geleji Katona István, Titkok titka. Gyulafehérvár 1645. 913; Borbély István: i.m. 27.-28
[20] Dávid, Az egy ő magától való felséges Istenről... 1571.; Borbély, i.m. 28.
[21] Dávid, Rövid Magyarázat… 73.
[22] Dávid, A prédikációinak első része. A szentlélekről szóló prédikáció. 169-171.
[23] Dávid, Rövid Magyarázat... 76-77.
[24] Balázs, i.m. 114.
[25] „Mysterium magnum est, triginta annorum Christus baptimus acepit, exemplum nobis dans...”. Vö. De Regno Christi ; Borbély, i.m. 41.
[26] Dávid, Prédikációinak első része; Borbély, i.m. 41.
[27] Spielmann – Sebestyén – Deé Nagy, i.m. 559. Szervét könyve. Vö. Unitárius Élet. 1976. 2. szám. 7. H. J. MacLachlan: Michael Servetus – A cause célébre. Vö. Faith and Freedom 2004. Volume 56. Numbers 157. 107.
[28] Gál Kelemen, A kolozsvári unitárius kollégium története.1568-1900. [Kolozsvár] 1935. 403.
[29] Spielmann – Sebestyén – Deé Nagy, i.m. 600.
[30] Gál, i.m. II. kötet. 403.
[31] Erdő, i.m. 30.
[32] Spielmann – Sebestyén – Deé Nagy, i.m. 601.
[33] A másoló neve: Vitéz János. Vö. Spielmann – Sebestyén – Deé Nagy, i.m. 602.
[34] Spielmann – Sebestyén – Deé Nagy, i.m. 601.
[35] Gavrucza Emese, Kálvin-hitvallás a beiratkozáskor. In: Református Szemle 2002/6. 519.
36 Tollin Henrik, Servét Mihály jellemrajza (ford. Simén Domokos). Kolozsvár 1878.
37 Kanyaró Ferenc, Unitáriusok Magyarországon, tekintettel az unitarizmus általános történetére. Kolozsvár 1891. 37.