Székely Kinga Réka
Miért kell a halált
legyőzni?
„Kellemes húsvéti ünnepeket!” – Így köszöntjük egymást, mintha semmi másra
nem lenne szükségünk csak egy kis kellemességre. Kellemes az, ami könnyedén
elviselhető, de azt hiszem, hogy az elviselhetőnél van jobb érzés is
– például a boldogság. Karácsonykor, amikor a kisded születését ünnepeljük, az
élet kezdetét, akkor bezzeg teli torokból kiáltjuk: Boldog karácsonyt!
Húsvétkor azonban megelégszünk a „kellemessel” is.
De miért van így? Azért, mert a húsvét túl közel van a nagypéntekhez, ez az
ünnep túlságosan is összekapcsolódik a halállal, és aki megérezte már a halál
valóságát, örvend, ha legalább az elviselhetőség szintjén élhet ezzel a
gondolattal.
Mit tehetnénk magunkért és egymásért, hogy ez az ünnep ne csak kellemes, de
boldog is legyen? Mit tehetnék érted, „hogy elűzzem a bánatod”, amelyet az
újra és újra ismétlődő nagypéntekek okoznak? Tehetünk-e valamit
azért, hogy e halál-közeli ünnepet hittel és boldogan tudjuk megülni?
Van olyan vélemény is, hogy csak szokásból ünneplünk, nem kimondottan
hitből. Ünnepeljük húsvétot, mert így szokás, zöldül a határ, már rég
visszatértek a vándormadarak, tavasz van, újjáéled a természet és újjászületünk
mi is.
De ha csak ennyi a
húsvét, akkor valóban nem lehet a kellemesnél több. Ám ha a hit ereje születik
újjá lelkünkben, akkor fel tudunk emelkedni a boldogságig. A halál fölött
győzedelmeskedő hit és élet, jóság és szeretet kellene, hogy meghozza
az ünnep boldogságát számunkra!
Akkor tudunk nagypéntek tudatában is boldogan ünnepelni, ha legyőzzük
a halált, a haláltól való félelmet. Nehéz
harc ez, veszélyes, csapdákkal teli. Hisz küzdünk azért, hogy legyőzzük a
halálfélelmet, de ehhez nemcsak testi erő vagy áldozat, de lelki erő
és lelki, szellemi áldozat is kell. Ahhoz, hogy győztesként kerüljünk ki
ebből a csatából, meg kell szabadulnunk attól a kísértő gondolattól,
hogy a halál félelme erősebb nálunk. Harcolni a halállal, a
halálfélelemmel ahhoz a középkori párviadalhoz hasonlít, ahol a hős lovag
kiüti ellenfele kezéből a fegyvert, de nem öli meg őt. Csak
„hatástalanítja”. Modern hasonlattal élve: olyan a halállal való küzdelmünk,
mint amikor a taposóaknára követ dobnak, hogy felrobbanjon, mielőtt az
emberek rálépnének.
Mindnyájunk előtt ismert, hogy a többi keresztények egy erős
hitbéli vallomással oldják fel a haláltól való rettegés iszonyát. Jézus testileg feltámadt, mi is feltámadunk
a végítélet napján – mondják. És valóban van, akit boldoggá tesz ez a hit.
A többség előtt azonban a testi feltámadás csak homályos hittétel marad.
Erdélyi
unitáriusként nem hiszem a testi feltámadást, következésképpen nem tehet
boldoggá. Hiszem azonban a lelki feltámadást, a lelki újjászületés erejét,
hiszem a lélek örökkévalóságát. Hiszem, hogy a földön élők kapcsolatban
lehetnek azokkal, akik csak lélekben élnek, hiszem, hogy van lelki kapcsolat
azokkal, akiknek teste a sírban pihen. Hiszem, hogy a hit erejével le tudjuk
győzni a halált, a haláltól való félelmet. Mindezek igazolására és a boldog húsvéti vallomástétel céljából
választottam húsvéti beszédem alapgondolatául a felolvasott bibliai verseket a
Márk szerinti evangéliumból.
Jézus maga mellé
veszi három tanítványát és felmegy egy magas hegyre. Ott fent, a hegyen
megdöbbentő dolog megy végbe: ahogy az evangélium mondja, Jézus
„elváltozott”. Tündöklő fehér ragyogás áradt szét rajta és megjelent a
tanítványai előtt Mózes és Illés, amint Jézussal beszélgetnek. Aztán egy
hang hallatszott: „ez az én szeretett fiam, reá hallgassatok.” Amint aztán a
hegyről lefelé jöttek, Jézus meghagyta nekik, hogy senkinek ne szóljanak
erről, csak amikor ő, az Emberfia – ahogy magát nevezte – feltámadt a
halottak közül. A tanítványok meg is jegyezték a hallottakat, de „tanakodtak
maguk között, mit jelent feltámadni a halottak közül.”
És azóta is tanakodnak – tehetnénk hozzá az
emberiség egészére gondolva –, pedig már eltelt két évezred. De ha olyan
egyszerű volna ez az élet-halál harc, ha olyan egyszerű volna
legyőzni a halálfélelmet, és Jézust követni, akkor akár fölösleges is
volna húsvétot ünnepelni. Húsvétot éppen az teszi széppé, hogy mindannyian
megküzdünk a hitért: vajon mi az igazság és vajon mi az, mi minket boldoggá tud
tenni annak ellenére, hogy tudjuk: mi is meg fogunk halni. Az a szép ebben a
húsvéti küzdelemben, hogy feltesszük a nagy kérdést: ha Jézus szerintünk
testileg nem támadt fel, mégis hogyan győzte le a halált? Ha Jézus
testileg nem támadt fel, mégis értünk halt-e meg, és mi a közünk az ő
halálához?
Mély meggyőződéssel hirdetem, Testvéreim, hogy Jézus értünk
született és értünk is halt meg. Isten azért küldte nekünk Jézust, hogy
számunkra utat mutasson. Jézus Isten felé vezet minket, meggyőz arról,
hogy Istent szeretni, egymást szeretni – s nem utolsó sorban önmagunkat
szeretni – az élet legnagyobb beteljesedése, a legnagyobb siker, amit elérhetünk.
Jézus Isten felé vezet minket, mintegy iránytűként adja kezünkbe a hitet
és a hit gyümölcseit. Nem engedi, hogy lemondjunk az életről, hogy
szomorúak, gőgösek és embertelenek legyünk.
Értünk született, hogy tanítson minket, hogy tanítása, életpéldája út és
igazság legyen számunkra. Értünk halt meg, hogy rávezessen: a halál nem tud
győzni a hit fölött. Értünk halt meg, hogy bebizonyítsa: a halálfélelmet
hittel és a hitből fakadó szeretettel le lehet győzni. Értünk halt
meg, hogy tudtunkra adja: a lélek mindig újjászületik. Újjászületik a lelkünk,
amikor lelkileg megtisztulunk, amikor megbánjuk a rosszat, az Istennek nem
tetszőt, az Isten törvényeivel ellenkező tetteinket és
gondolatainkat.
De nemcsak a mi lelkünk születik újjá, hogy nekünk e földi életben
boldogságot hozzon, hanem az örökkévalóságba költözöttek lelke is újjászületik,
és megnyilatkozik nekünk. Ahogy Jézusnak megjelent Mózes és Illés, ugyanúgy
nekünk is megjelennek azok az Istent szerető lelkek, akik eligazíthatnak
életünk nagy sorsfordulóinál.
Úgy hiszem, mindnyájunk nevében mondhatom: minden hegy, amelyet
temetőkert borít be, számunkra szent hegy. S ha oda felmegyünk, talán nem
látunk fényes-fehér ragyogást, de azokat igen, akiknek teste ott pihen.
Láthatjuk azokat, akik előttünk jártak, s akik az emberiség történetében a
fejlődés irányát Isten felé igazították.
Ünneplő Testvérem, nem kell testileg feltámadni ahhoz, hogy magunk
mellett érezzük, akik az örökkévalóságban vannak, nem kell a testnek új életre
támadnia ahhoz, hogy érezzük a nekünk megnyilatkozó lelkek szeretetét. Hisz bár
nem élnek földi életet, mégis velünk vannak, biztatnak, erőt adnak. Hallod
Jézus szavát, hallod szüleid szavát. Hallod a szót és tudod, hogy egyszer te is
hozzájuk mégy. Félhetnél, de nem félsz, mert tudod, hogy a félelem ártalmas,
tudod, hogy jobb szeretni és hinni, mint rettegni és félni.
Testvéreim, a hit megtartása nagyon nehéz. Az élet-halál harc is
megpróbáló, és nem lehet csodálkozni azon, hogy egyesek a hit megtartása
érdekében fanatikusok, elvakultak lesznek. Hisznek, és nem gondolkoznak,
hisznek valamit, és nem érdekli őket semmi egyéb. Hisznek, mert hinni
akarnak, sokszor úgy, ahogy Ady Endre fogalmazott: „Hiszek hitetlenül Istenben,
mert hinni akarok...”
Egészséges vallásos hitünk sokszor a gyertyához hasonlít, amely világít
ugyan, de közben elfogy. Hiszen húsvét van, és meggyőződéssel
hirdetjük, hogy Jézus megtanított minket bátran élni, és a halálfélelmet
legyőzni. Jézus bebizonyította számunkra, hogy a lélek örökkévaló... De, közben hallgatjuk a híreket: kétszáznál több ember
halt meg Madridban... Több ezren halnak meg naponta
nem természetes halállal, nem önszántukból, nem egy nemes cél érdekében...
Ilyen tények ellenében tud-e még győzedelmesen harsogni a húsvéti
diadalének ajkunkról? Erdélyi magyarságunk nap mint
nap fogy, mert többen halnak, mint születnek, mert beolvadunk, elvándorlunk.
Mindezek ellenére lehet-e igaz szívvel zsoltárt énekelni: feltámadunk, csakazértis újjászületünk, azért sem félünk?
Ha vannak is dolgok, amiket nem értünk, ha vannak is tények, amelyeket
nehéz elfogadni, ha sok a kérdés és kevés a válasz, mégis hinni kell, szeretni
és élni kell. A kevés válasz között pedig egyik legfontosabb a húsvéti válasz.
Isten elküldte az emberiségnek Jézust, hogy megtanítson minket szeretni és hinni.
Jézus meghalt értünk, mert meg akar szabadítani minket a halálfélelemtől.
Jézus lélekben feltámadt, és újra meg újra megnyilatkozik nekünk, hogy ne
csüggedjünk, hogy legyünk bátrak, hogy értelmesen éljük életünket. Vedd számba
mindazokat, akiket szeretsz, azokat, akik itt a földön melletted vannak, s
azokat, akik lélekben vannak veled. Beszélgessetek el egymással erről az
életről s az eljövendő halálról, beszélgessetek el a szeretet és a
hit erejéről, s meglátod, testvérem úgy tűnik el majd félelmed, mint
a harmat a nap sugarában.
Húsvét van, az élet és halál ünnepe, a földi lét és az örökkévalóság
ünnepe. Kellemes húsvét helyett boldog húsvétot kívánok, mert boldoggá tesz a
hit! Boldogan mondom: nem győzhet le minket a halál, nem győzhet le
minket a halálfélelem! Jézus velünk van, és utat mutat nekünk. Ezt az Istenhez
vezető utat kell elfogadjuk, és másokkal is
elfogadtassuk, hogy kevesebb legyen a gyűlölet és kevesebb, avagy szebb
legyen a halál, ha már jönnie kell. Az Istenhez vezető út hitből és
szeretetből és együttérzésből van kirakva, s ha mindezek birtokában
vagyunk, akkor szebb és értelmesebb lesz a földi élet.
Fogadd el testvérem ezt a húsvéti választ, engedd, hogy ez a hit megtartson
és elvezessen Istenhez, s egyben ahhoz a tiszta lelkiséghez, mit
Jézus-tanítványságnak nevezünk! Hallgasd Jézus szavát, hallgasd szeretteid
szavát és örvendj a húsvéti evangéliumnak! Ámen.