Kabán Annamária

A magyar nyelvű tudományosság kezdete

A magyar irodalmi írásbeliség első korszaka az 1530-as évekig, az első magyar nyelvű nyomtatványok megjelenéséig tart. Erre a korszakra a középkori kultúra egyetemessége, a művészet, irodalom és tudomány sajátos egysége a jellemző. Jelentős ez a korszak, hiszen az elején alakul ki a magyar nyelvű irodalmi írásbeliség, születnek első szövegemlékeink. Az iskolázás fejlődésével, a pécsi (1367), majd az óbudai (1384) egyetem létrehozásával megszaporodnak a könyvek az országban. Számbelileg növekedik és tartalmilag gazdagodik a káptalani és kolostori könyvtárak állománya. A könyv uralkodó formája a középkor végén még a latin kódex, de már terjed a magyar nyelvű kódex és a nyomtatott latin könyv is.

Ebből a korszakból Temesvári Pelbárt tudományos munkásságát emelném ki, mivel a maga korában az európai tudományosság élvonalába tartozott. Latinul írt könyveit Európa-szerte ismerték, hiszen rengeteg kiadásban láttak napvilágot. Egy mindent magába foglaló tudományos szintézist, egy olyasféle összegző enciklopédia összeállítását tűzte ki célul, mint amilyen Petrus Lombardus Négyeskönyve is volt. Művének címe: Aureum Rosarium Theologiae. 1500-ban készült el az első kötet, majd 1503 tavaszára a második és harmadik kötet. 1504-ben bekövetkezett halála megakadályozta abban, hogy nagyszabású művét befejezze, így tanítványa, Laskai Osvát írta meg a befejező, negyedik kötetet. A Rosarium nemcsak a mintául vett Petrus Lombardus-féle Sententiarum libri quattuor anyagát aknázza ki, de bőven merít Petrus Comestor, Alexander Halensis, Albertus Magnus és Johannes Duns Scotus kommentárjaiból is. Továbbá nem hagyható említés nélkül Anselmus és Vincentius Bellovacensis hatása sem.

A világi tudományok terén a magyar reneszánsz korai szakaszában is csak latin nyelvű művek születtek. A történelem humanista feldolgozását olasz humanisták végezték el. Ezek közül Antonio Bonfini művét emelném ki, amely Hungaricarum rerum decades IV et dimidia címen ismert. A korszak egyetlen jogtudományi műve Werbőczy Tripartituma 1517-ből. Laskai Csókás Péter Erdélyben működő tanár és prédikátor De homine illo in rerum natura miraculo et partibus eius essentialibus címen adta ki filozófiai traktátusát 1585-ben Wittenbergben. Megindul a természettudományi, ezen belül főleg az orvosi tanulmányok sora is. Balsaráti Vitus János sárospataki tanár a pestisről szóló tanulmányt írt De remediis pestis prophylacticis címen, amely 1564-ben látott nyomdafestéket.

A viszonylag szűk körű felhasználásra készült és nemzetközi érdeklődésre is számot tartó tudományos művek – és általában a tudomány – nyelve továbbra is a latin maradt, de a XVI. század második felének humanizmusában megkezdődik az átváltás az anyanyelv használatára. Természetesen nem a mai értelemben vett tudományos művek még ezek. Szépirodalom, tudomány, tudománynépszerűsítés egybemosódik bennük. De mindenképpen ezek az első kísérletek egy-egy tudományág anyanyelven való megszólaltatására. Jelentőségüket elsősorban ebben kell látnunk.

A természettudományok területén Balsaráti Vitus János nagyszabású magyar nyelvű sebészeti művet ír A magyar chirurgia, azaz a seb gyógyításának mestersége címmel. Műve kéziratban maradt és elveszett. Magyar nyelvű orvosi könyvet állított össze 1577-ben Lencsés György Ars medica címen. A korabeli külföldi latin nyelvű művekkel azonos színvonalú munka kéziratban maradt, csak 1943-ban jelent meg nyomtatásban XVI. századi magyar orvosi könyv címmel Varjas Béla gondozásában. Frankovics Gergely Hasznos es fölötte szikseges könyv, az Isten fiainak es vtet felő hiueknek lelki vigaztalasokra es testi epöletökre (Monyorókerék, 1588) címmel jelentet meg könyvet, amely főleg evangélikus valláserkölcsi elmélkedéseket tartalmaz és kevesebb orvosi tanácsot. A legismertebb betegségekre ajánl orvosságot.

Az orvosi, gyógyászati célok fordították többek érdeklődését a növénytan felé. Az első magyar nyelvű nyomtatott orvosbotanikai munka Melius Péter Herbariuma, amely Kolozsváron jelent meg 1578-ban Heltai Gáspárné könyvnyomtató műhelyében. Meliusra nagy hatással lehettek a külföldi füveskönyvek. A XVI. században jelent meg Brunfelds, Fuchs, Bock, Lonicerus füveskönyve. Melius Herbariuma hasonlóságot mutat velük. Minthogy művét akkor írta, amikor még a természettudományok nem váltak el mereven egymástól, még nem differenciálódtak, érthető, hogy ma több önálló tudományág is a magáénak érzi, a botanikusok mellett elsősorban az orvosok, a gyógyszerészek és a nyelvészek is. A Herbarium témáját az alcím is pontosan megjelöli: Herbarivm. Az faknac fvveknec nevekről, természetekről, és hasznairól, magyar nyelwre, és ez rendre hozta az Doctoroc könyveiből az Horhi Melius Peter. A könyvet Heltai Gáspárné elöljáró beszéde nyitja meg, amelyben rávilágít a mű keletkezési körülményeire, fontosságára. A kiadó bízik abban, hogy az ő kicsinyded munkája e könyvnek kiadásában hasznos és az magyar nemzetségnec épületire és méltóságára lesz. A Herbarivmnak két nagy fejezetét különíthetjük el: az első az Index, avagy Lajstrom, melybe előszer az betüknec rendi szerént Fáknac, Füeknec neueket kic ez konyvbe vadnak megírva Deákul, Magyarul és Németül megtalálod. Ez tehát valójában betűrendbe szedett növénynévjegyzék, amelynek nagy a jelentősége a latin növénynevek magyarításában. A második rész a tulajdonképpeni herbárium, amelyben az egyes növényekről szóló fejezetek következetesen három részből állnak: az első a növény leírását tartalmazza, a második rész a növény belső hasznairól, a harmadik pedig a külső hasznairól szól. A növények leírásában semmilyen sorrendet nem lehet felfedezni, nincsenek sem betűrendben, sem fontossági sorrendben. A Herbarium ugyanis nem rendszertani, hanem orvosbotanikai munka. Jelentősége, hogy mégis ez tartalmazza az első florisztikai adatokat, mintegy 1236 növénynevet és névváltozatot népgyógyászati utalásokkal. A Herbariumban megőrzött gazdag növénynév anyagnak úttörő szerep jutott a magyar növénytani szakszókincs kialakulásában.

A magyar botanika búvára volt Beythe András is. Növénytani érdeklődését a híres Clusius keltette fel, midőn Batthyány Boldizsár németújvári udvarának a vendége volt. Orvosbotanikai könyve Fives könüv (!) címmel jelent meg Németújváron. 275 növény magyar és latin nevét és magyar névváltozatát sorolja fel. 185 növény leírását szó szerint Meliustól másolta.

Ebben a korszakban születik az első magyar nyelvű aritmetikakönyv: Aritmetica, az az a szamvetesnec tvdomania. A fordítást maga a könyvnyomtató Rodolphos Hoffhalter készítette, és 1577-ben Debrecenben jelentette meg. 1591-ben Kolozsváron lát nyomdafestéket a második aritmetikakönyv Magyar arithmetica, az az szamvetesnec tudomanya címmel, amely a korábbi debreceni aritmetika bővített és átdolgozott kiadása.

Első magyar nyelvű jogi szakkönyvünk Werbőczy István Tripartitumának magyar nyelvű tolmácsolása, amely Magyar decretvm címmel Debrecenben jelent meg 1565-ben Hoffhalter nyomdájában. A fordítást Weres Balázs készítette. Országos törvényekből, szokásokból és az ország nagybíráinak ítéleteiből bontja ki Werbőczy a magyar jog elveit, amelyeket összefüggő rendszerré ő fűzött össze először. Valójában tehát ő tette lehetővé a magyar jog tudományos művelését.

Ebből a korszakból két magyar nyelvű történelmi tárgyú művet említhetünk: az első Székely István Chronica ez vilagnac yeles dolgairol című könyve (Krakkó, 1559), amely a Bibliára alapozott világkrónika, a második Heltai Gáspár Chronica az magyaroknac dolgairol című munkája, amely Kolozsváron jelent meg 1575-ben. A szerző könyvét a latinul nem tudó széles olvasóközönségnek szánta, ezért szőtte művébe a szájhagyomány mondáit is.

A XVII. század elején születnek az első magyar nyelvű filozófiai művek. Tartalmi és formai szempontból egyaránt kiemelkedik közülük a sztoikus irodalom legnépszerűbb alkotásának, Epiktétosz Enchiridionjának töredékesen, kéziratban fennmaradt magyar fordítása, amely Thordai János kolozsvári unitárius professzor munkája. Ez a fordítás érett reneszánsz műprózánk terméke.

Az első magyar nyelvű útleírást Szepsi Csombor Márton készítette. Címe Europica varietas, Kassán jelent meg 1620-ban. Műve koncepciójának kialakításában nagy szerepet játszott a kor tudományos jellegű földrajzi és államismertető irodalma. De ő művét a széles olvasóközönségnek szánta.

A Bethlen Gábor udvarában keletkezett történeti művek közül stílusának értékét tekintve a legkiemelkedőbb alkotás Háportoni Forró Pálnak Curtius Rufus fordítása: Quintus Curtiusnak az Nagy Sándornak, makedónok királyának viselt dolgairól íratott históriája, Debrecen, 1619.

A barokk korban a hollandiai egyetemeket látogató magyar peregrinusoknak módjuk volt megismerkedni a racionalista tudományosság elveivel. Már a század derekán akadtak olyan puritánus értelmiségiek, akik a kartezianizmus úttörői lettek. Elsősorban Apáczai Csere János és néhány kolozsvári tanártársa, valamint a váradi iskola néhány professzora, köztük a jeles orvos, Enyedi Sámuel. A szellemi mozgalmak hatására jelentős filozófiai irodalom bontakozott ki, amelynek nyelve általában a latin volt. Magyar filozófiai műnyelv és irodalom megteremtésére egyedül Apáczai Csere János tett kísérletet. Fő műve a Magyar Encyclopaedia, amely Utrechtben jelent meg 1655-ben, bár a címlapon az 1653-as évszám szerepel. Az eszme, a tudományok enciklopédikus összefoglalásának igénye még Bisterfeld előadásaiból való. A mintát pedig Alsted Encyclopaediája adta. A közvetlen tettre, amint Apáczai maga vallja, a szégyenérzet és a keserűség indította, midőn rádöbbent, hogy az ország elmaradottságának legfőbb oka a magyar nyelvű világi műveltség hiányában keresendő. Újfajta munkának tekinti művét. Ismeretes, hogy Bacon is a tudományok újjáteremtésének, új alapokra helyezésének minősíti a Novum Organumot, amelynek feladata az emberi jólét alapjainak megvetése. Hollandiában, ahol a diák anyanyelvén tanulta az új tudományokat, természetszerűleg támadt Apáczaiban az a gondolat, hogy a jólét, a civilizáció ennek tulajdonítható: „De mi szükség szavakra, ahol a tények bizonyítanak? Hát nem tanít-e minket mindennapos tapasztalat arra, hogy mindezek a népek, külön-külön mindenik − honfitársaink szégyenére − bővelkednek tudós férfiakban? Ennek bizony nem a legutolsó, hanem éppen a legelső oka az, ha minden érzékem meg nem csal, hogy vannak mindenféle, anyanyelven írott tudományos könyveik” − írta. Először hangzott el tehát magyarul Bacon jelszava: „a tudás hatalom.” Apáczai az Encyclopaediát iskolai könyvnek szánta, eredetiségre nem törekedett, munkáját ennek ellenére magas szintű tudatosság hatotta át. Műve anyagát kora legszínvonalasabb kézikönyveiből, lényegében Descartes, Ramus, a ramista Scribonius, a puritánus Fenner és Amesius, az enciklopédikus Alsted munkáiból válogatta. A művet előszó vezeti be, amelyben a szerző üdvözli az igaz bölcsességre törekvő olvasót. Az Encyclopaedia ezt követően tizenegy részből áll. Az első rész címe: A tudományok kezdeteiről. Ebben a descartes-i metafizikával ismertet meg, megalapozva az emberi vizsgálódás lehetőségét. Ehhez kapcsolódik a logika (II–III. rész) mint a gondolkodás tudománya. A számtan és mértan (IV–V. rész) már a valóság ismeretét készíti elő, de még az elvont elmélet talaján mozog. A csillagászat (VI. rész) a leginkább matematikai jellegű természettudomány, átvezet a nagy terjedelmű VII. részhez, amely lényegében philosophia naturalis, az élettelen természet, a növényvilág, az állatvilág és az ember biológiai-fiziológiai bemutatása. A csinálmányokról szóló VIII. rész az emberi kéz műveit rendszerezi. Apáczai ide sorolja a leíró földrajzot, az építészetet és a gazdasági ismereteket. A fizikai valóság után a társadalom felé fordul. A történelem logikusan csatlakozik a társadalomtudományokhoz (IX. rész), majd a szerző áttér a gyakorlati filozófiára, és ezen a társas együttélés szabályozóit érti, az etikát, a háztartástant, a politikát és a neveléstudományt (X. rész). A rendszert a teológia zárja (XI. rész). A nyelvi-retorikai fejezettel, amely elmaradt, a könyv tizenkét fejezetet ölelt volna fel. Az egyes részek terjedelmét összevetve megállapítható, hogy 257 lap foglalkozik matematikával és természettudományokkal és 47 teológiával. A mű tehát erősen természettudományos jellegű.

Apáczai kisebb művei is szorosan kapcsolódnak az Encyclopaedia célkitűzéseihez. A még Hollandiában írt Magyar logikátska című kisebb munkáját, amely Gyulafehérváron jelent meg 1654-ben, Ramus nyomdokain haladva készítette, de forrása humanista példáit szép, könnyű és többnyire gyermeki példákkal cserélte ki, hiszen könyvét a gyermek Rákóczi Ferencnek ajánlotta. Apáczai ebben a művében nem törekszik olvasmányosságra, hanem a logika alapvető kérdéseinek szakszerű kifejtésére, „hiszen a logika oly tudomány, amely megtanít a dolgoknak közönséges tekinteteknek feltalálására és azoknak jó megítélésére” − vallja. A logikának két fő része van: „a dolgok tekinteteinek feltalálása (inventio) és azoknak egybefoglalásuk (dispositio, judicium) − írja. A szerző utolsó éveinek tanító munkáját tükrözi a kéziratban maradt Philosophia naturalis. Ez a Magyar Encyclopaedia filozófiai és természettudományi részeinek latin nyelvű átdolgozása.

A közműveltség emelésének az a programja, amelyet Comenius és a puritánusok meghirdettek, s amelyet Apáczai oly magas fokú eszmeiséggel képviselt, a század utolsó évtizedeiben sem merült feledésbe. Több kiváló, nagy tudású férfi szentelte életét, szervezőerejét és tollát a tudomány művelésének, hívei Apáczai ama felismerésének, hogy a tudományokat széles körben csak anyanyelven lehet megismertetni. Ebben a korszakban jelenik meg az első magyar nyelvű nyelvtan Geleji Katona István tollából Magyar Grammatikátska címmel Gyulafehérváron 1645-ben. Művét Geleji a Titkok titka című könyvéhez csatolva adta ki. Ennek ellenére önálló műnek tekinthető, ugyanis külön ívjegyekkel és levélszámozással van ellátva.

A század végi művelődési törekvések kiemelkedő képviselője Pápai Páriz Ferenc. Ő a harcos puritánus, coccejánus értelmiségnek a neveltje. Apáczai már halott, amikor az erdélyi karteziánusok az 1660-as, 1670-es években diadalra viszik Descartes filozófiáját és a puritanizmusból kinövő, de bölcseletileg Descartes-ra támaszkodó coccejanizmus racionalista teológiai irányzatát. Ennek legmarkánsabb képviselője az a Csernátoni Pál, akiről Pápai Páriz följegyzi naplójába: „…elsősorban neki köszönhetem mindazt, amit tudok a földrajzból, történelemből és az igaz filozófiából.” Orvosi, természettudományi érdeklődése tehát már ekkor jelentkezik. Bázelben folytat orvosi tanulmányokat, és doktori diplomával tér haza 1675-ben. A világi tudományok iránti érdeklődésével, nyelvi tudatosságával tűnt ki. Munkásságának gerincét címükkel is egységbe fonódó könyvek alkotják, amelyek az ember magatartására adnak útmutatást. Pax animae (Kolozsvár, 1680), Pax corporis (Kolozsvár, 1690), Pax aulae (Kolozsvár, 1696), Pax sepulchri (Kolozsvár, 1698). Pápai vezető eszméje tehát már nem a puritánus kegyesség, hanem a béke, és ennek szemszögéből méri fel az ember életének lelki (vallásos), morális, társadalmi és ezzel szerves egységben egészségügyi problémáit. E négy könyvet Pápai Páriz részben fordította, részben önállóan szerkesztette olvasmányai vagy tapasztalatai alapján. A Pax animae franciából való fordítás, a Pax sepulchri német írásból szedegetett, a Salamon regulái nyomán haladó Pax aulae szövegét részben franciából fordította, részben máshonnan merítette, végül a Pax corporis teljesen eredeti szerkesztés, ennek anyagát élő tudós tanítóitól, régiek írásaiból és a saját egyéni tapasztalataiból merítette. A mű teljes címe: Pax corporis, az az: Az emberi Testnek belső Nyavalyáinak Okairól, Fészkeiről s azoknak Orvoslásának módgyáról való Tracta. Valójában ez az első, nyomtatásban megjelent teljes, magyar nyelvű orvosi könyv.

Pápai Páriz művét magyar nyelvűségében kétségtelenül meghatározza a XVI. századi magyar orvosi nyelv, de még inkább annak gazdag élő forrása: a népi gyógymódok szókincse és a gyógynövények áttekinthetetlenül gazdag névanyaga. Nem mesterkélt műnyelven szólal meg tehát Pápai Páriz, hanem a fejedelmi udvarban, a nemesi udvarházakban, a polgári otthonokban és az írástudatlanok között egyaránt érthető magyar nyelven. Ezzel a könyvével, mint maga írja később, „a magyarnál azelőtt soha nem taposott útra” lépett, a természettudományi gondolkodást és a népfelvilágosító törekvést egységbe fogva.

Pápai Páriz könyve beosztásában, akárcsak a legtöbb XVI-XVII. századi alapvető orvosi mű, a betegségeket és gyógyításukat a fővel kezdi. Összesen hét könyvben halad végig a fő, a fő némely részei, majd a tüdő és a szív, a gyomor és a belek, a máj, a lép, a vese betegségein át a hideglelésekig. Az 1695. évi kiadást a külső nyavalyákról szóló nyolcadik könyvvel s elején Ajánlólevéllel bővítette ki. A könyvek fejezetekre oszlanak, s a hatvannyolc fejezetben összesen száz betegséggel és azok különböző gyógymódjaival foglalkozik.

Laskai János Justus Lipsiusnak a polgári társaságnak tudományáról írt hat könyvei (Bártfa, 1641) az első magyar nyelvű politikai mű. Laskai Justus Lipsius Politicáját fordítja magyarra. Fordítása közepes irodalmi teljesítmény. Igyekezett visszaadni az eredeti mű értelmét, stílusát azonban nem tudta érzékeltetni.

Kászoni János jogi tárgyú műve, a Directio Methodica Lőcsén jelent meg 1650-ben. A szerző művét latinból fordította, és az ország törvényhozásáról nyújt átfogó képet.

Az aritmetikakönyvek sorát gazdagítja Tolvaj Ferenc munkája: Az Arithmetikanak, avagy az számlálásnak öt Speciesinek rövid Magyar Regulákba foglaltatott Mestersége, Debrecen, 1675.

Ebben a korszakban két kertészeti könyv is napvilágot lát: Lippai János Posoni kert (Bécs, 1664), valamint Nadányi János Kerti dolgoknak leírása (Kolozsvár, 1669). Mindkettő gyakorlati kérdésekkel foglalkozik, ilyen jellegű tanácsokkal látja el az olvasót. Ekkor jelenik meg az első magyar nyelvű állattan könyv is, Miskolci Gáspár Egy jeles vadkert című műve Lőcsén, 1702-ben. A könyv valamennyi ismert állat külső leírását nyújtja, de emellett az állatok természetét, mozgását, lakhelyét és hasznát is bemutatja.

A késő barokk évtizedek kiemelkedő magyar tudósa Bod Péter. Tudományos munkássága sokoldalú: a teológiát, egyházjogot, egyháztörténetet, államismeretet, nyelvtudományt és irodalomtörténetet is felölelte. Legjelentősebb alkotása magyar nyelvű írói lexikona, a több mint 500 írót ismertető Magyar Athenas, amely 1766-os jelzéssel (valójában 1767-ben) Szebenben jelent meg. Szenczi Molnár Albert és Pápai Páriz Ferenc példájára elsősorban a kulturális hagyaték tanulmányozásának szentelte életét. Páratlan gyűjtőmunkát végzett. Közvetlenül előkészítette Aranka Györgynek és társainak, a felvilágosodás nagyjainak fellépését. Tudós társaság felállításának sürgetésével szintén a következő korszak fontos törekvéseinek az előfutára. Bod Péter tudományos munkásságának szerves részét alkotta − Szenczi Molnár, Apáczai Csere és Pápai Páriz erőfeszítéseihez hasonlóan − a magyar nyelv művelésére, fejlesztésére való törekvés. Saját tapasztalatból tudta, hogy a magyar szókincs nem elégséges minden fogalom kifejezésére. Ezért elismerően adózott a boldog emlékezetű Apáczai Csere János fáradságának, aki majd mindenféle tudományokhoz tartozó szókat magyarul adott elő, melyben őt vagy senki, vagy igen kevesen követték. Az általa javasolt tudós társaságnak egyik fő feladatául éppen Apáczai kezdeményezésének folytatását szánta, valamint egy új magyar nyelvtan kidolgozását.

Földrajzi ismeretterjesztő művet adott ki Hübner János A geográfiai tudománynak első kezdete címmel 1749-ben Halléban. A könyv világföldrajz, amelyben a világ országairól és azok nevezetesebb városairól ír. Földrajzi imeretterjesztő művet írt Bertalanffy Pál is Világnak kétrendbéli rövid ismérete címmel. Nagyszombatban jelent meg 1757-ben. Szintén világföldrajzot adott ki Vetsei P. István Magyar geográfia címmel Nagykárolyban 1757-ben. Az alcím pontosítja a mű témáját: Az az az egész világ négy részeinek rövid leírása.

A magyar nyelvű népszerű orvosi irodalom egy nemzedéknyi hallgatás után ismét jelentkezett. Sopronban, Győrben, Budán egész sor felvilágosító jellegű, népszerű magyar orvosi kiadvány jelent meg. A sort Neuhold János, Nógrád megye, majd Komárom megye főorvosa nyitotta meg a himlős, kanyarós gyermekek gyógyításáról közzétett Fundamentumos oktatás című művével, amely Sopronban látott napvilágot 1736-ban. A mű elsősorban gyakorlati tanácsokkal látta el a két betegségben szenvedőket. Gömöri Dávid győri orvos A pestisről való orvosi tanácslás (Győr 1739) címen jelentetett meg népszerű művet.

Maróthy György írta meg az első iskolai számtankönyvet: Arithmetica, vagy a számvetésnek mestersége címmel (Debrecen, 1743). Amint a szerző kifejti, az addig ismert magyar nyelvű aritmetikákat szerette volna megjobbítva kinyomatni.

Miskoltzy Ferenc a szerzője az első magyar nyelvű sebészeti könyvnek. Címe: Manuale chirurgicum, Győrben jelent meg 1742-ben.

A magyar történelemkönyvek sorát Csatári János Magyarország históriájának rövid summája (Halle, 1749) című műve szaporítja. Molnár János A régi jeles épületekről (Nagyszombat, 1760) című könyve az első magyar nyelvű művészettörténet, amelyben a régi világ jeles épületeit mutatja be a világ kezdetétől a Római Birodalomig. Az első önálló könyvként megjelent magyar nyelvű filozófia Sartori Bernárd Magyar nyelven filosofia című műve, amely Egerben látott napvilágot 1772-ben. A szerző művét híres bölcselők előadásaiból szerkesztette egybe. A filozófiának három témakörét különíti el: az első a logika, amely a helyes okoskodásnak módjait fogalmazza meg, a második a metafizika, azaz a lelkekről való tudomány, a harmadik pedig a fizika, azaz a természeti dolgokról való tudomány.

Végezetül hadd hívjam fel a figyelmet arra, hogy a XVI−XVIII. században Erdélynek, az erdélyieknek igen fontos szerep jutott az anyanyelvű tudományosság megteremtésében és továbbfejlesztésében. E szereppel kapcsolatban külön kívánom hangsúlyozni a szótáraknak és a szótáríróknak a jelentőségét. Gondolok itt arra, hogy Szenczi Molnár Albert latin−magyar szótára 1604-ben számos tudományos terminusnak adta meg sugallatos magyar megfelelőjét, az általa elkezdett munkát Pápai Páriz Ferenc latin−magyar szótára, majd e szótár új kiadásával Bod Péter folytatta, döntő befolyást gyakorolva több évszázad magyar tudományosságára.

Irodalom

Bán Imre, Apáczai Csere János. Akadémiai Kiadó, Budapest 1958 (Irodalomtörténeti könyvtár, 2.)

Kabán Annamária, A magyar tudományos stílus a kezdetektől a felvilágosodás koráig. Szemiotikai, szövegnyelvészeti megközelítés. MTA Nyelvtudományi Intézete, Budapest 1993. (Linguistica. Series A. Studia et disertationes, 12)

Tarnóc Márton (szerk.), Magyar gondolkodók 17. század. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 1979. (Magyar remekírók)